Egy egészen friss felmérés szerint a hatvan év felettiek körében a Fidesz népszerűsége hatvannégy százalékon, a harminc év alattiaknál azonban csupán tizennégy százalékon áll. Ha Fidesz volnék, kétségbe esnék ezen, de szerencsére nem vagyok az. Ugyanakkor egy elemzés szerint maga a NER, ami egyenlő a párttal, a Fidesszel, nem leváltható, és két dolog okozhatja csupán a bukását, valami óriási kataklizma, vagy Orbán halála. Ebből fakad, hogy mostani elmélkedésünk sem csűrdöngölés a várható csodálatos jövendőn, hanem Spengler terminológiáját és következtetési módszertanát alkalmazva a Fidesz morfológiája, ha nem is tudományos alapossággal, hanem a szív látásával kizárólag és csakis.
Harminc év alatt a fiatal demokraták vén kommunistákká vagy fasisztákká váltak gusztus szerint. Más vélekedések alapján soha nem is voltak mások, csak a gúnyájuk volt másféle, és az álarcuk ártatlanabb, ugyanakkor a szemünk előtt és az orrunk alatt váltak történelmi léptékkel friss, tavaszi illatúból avasszagúvá. Illetve más szemszögből a protkó savanykás gőzölgése érződik rajtuk, amit a szenteltvíz sem tud lemosni. Hogy mikor ment végbe a metamorfózis, pontosan nem dátumozható, viszont a hatalom kizárólagos akarásával történt meg, morálisan pedig a székház eladásával, ami üggyel kezdődött a következménynélküliség Magyarországon, pedig akkor még Polt sem volt sehol. A felelős tehát máshol keresendő.
Mindemellett és ezzel együtt is azt látjuk így visszatekintve és a jelent is felmérve, hogy pártként azt az utat járták és járják majd be, amit Spengler a kultúráknál alkalmaz, azaz, a kialakulás, a fejlődés és csúcspont, majd az elaggás, a hosszú alkony és végül a megszűnés. A Fidesz működésében, a valósággal, a társadalommal való kapcsolatában, hasznosságában illetve haszontalanságában – vagy károsságában -, személyi politikájában és utánpótlásában ott tart, mint az MSZMP a bukás előtt, vagy, mint még előbbről az MDP ugyane stádiumában. Ha Spenglerre hallgatunk, akkor ez nem véletlen, hanem törvényszerű, s ha arra gondolunk, hogy a NER Orbán halálával szűnik meg, akkor igaz is egészen. Csak sajnálatos.
Mindemellett ami számunkra ezeken felül és kívül lényeges, hogy a Fidesz, mint párt életútjában eljutott az alkonyig, s ami viszont még lényegesebb, sorsának beteljesedéséért vajmi keveset lehet tenni kívülről – de belülről is –, egészen egyszerűen csak ki kell várni. Az alkonyodást, illetve annak beteljesültét nem kizárólag az mutatja, hogy a fiatalok nem kérnek belőle, míg az úgynevezett szocializmusban szocializálódtak meg igen, hanem az, ez azért lehet így, mert mondanivalója, olyan, amelyik el is jut a címzetthez, a fiatalok számára nincsen, a másik korosztálynak pedig van. Őket pedig azzal lehet megszólítani, amit megszoktak ifjúságukban, ami viszont Kádár hangja és szövege sztaniolban.
Más szemszögből, ezt azért el ne feledjük. Ugyanakkor ahogyan a Fidesz – és tagjai – egyedfejlődésében illetve egyedfejlődésükben – a liberalizmustól (vagy annak álcájától) a szélsőjobbig jutottak, azt is mutatja, nincs már hová menniük, ennél jobbra csak a nácizmus áll, amivel ugyan kacérkodnak, de a mai Európában ebbe belevágniuk nem lehet. Elfogyott a mozgástér, és fogyóban van az a társadalmi réteg – ha korosztályi, ha más besorolás miatt -, akit, illetve amelyet meg tudnak szólítani. Ezért van az, hogy most már mindig ugyanazt mondják csak más alakban, mindig újabb ellenséget kell találni, amivel riogatni lehet. De a jelek szerint fogyóban van az a bázis, aki meg is ijed, és ez is törvényszerű.
Mint egy képlet. Akár egy matematikai képlet. Ha belegondolunk, szinte szimbólumszerű, ahogyan a fiatal Orbán (és a Fidesz) a csuhások térdre, imához felszólítástól eljutott őszbe csavarodva a kereszténység óbégatásáig. A Fidesz és Orbán főként, immár önmaga rossz paródiája, s ha látnák ezt, akkor élénken elkezdenének pityeregni. Szerencsénkre azonban ezt nem teszik meg. Láthatjuk tehát, Spengler ide vagy oda, vizsgálatunk tárgya tényleg és valóban a hosszú alkonyát éli, szerves fejlődése mér rég véget ért, ám, hogy ez az agónia milyen hosszú lesz, az nem megállapítható, nem tudható, de, hogy mindenképp bekövetkezik, az törvényszerű és kikerülhetetlen. Ha más nem, ez valami vigasz lehet.
Jusson eszünkbe ez akkor, amikor minden napunk minden percére, minden irányból és egyre hangosabban telepednek rá. Ez is – ha nem is tudatosan – az elnyújtott agónia jele, ahogyan a beteg szűnni nem akaróan és egyre hangosabban, mind értelmetlenebbül kiabál, mint olyan tevékenység, ami az utolsó szalmaszál ahhoz a világhoz, amelyhez olyannyira ragaszkodik. Minél jobban sivalkodik a Fidesz, annál inkább a végét járja. Egy nyugodt, jövőképpel rendelkező, s nem utolsó, sorban nagy támogatottsággal rendelkező pártnak nincs szüksége hangoskodásra, ezzel egyidőben egy olyan párt, aminek nincs jövőképe, saját jövővel sem rendelkezik. Ezt mutatta már a folytatjuk szlogen is. A haláltusa akkor kezdődött. Azóta nézzük.
Vélemény, hozzászólás?