Az első búbánatba ojtott öröm akkor ért minket, amikor maga Varga nacsasszony jött szembe velünk a képernyőn, amint sörözget egy kollégával, és tudatja velünk, hogy megérdemli az italt, mert eredményes napot zárt. Brüsszelben járt „jó miniszterasszony”, ahogyan a Völner-Schadl páros kiszivárgott beszélgetésében emlegetik, és a permanens szabadságharc újabb csatáját megvívva arról számolt be sörrel a kezében, hogy a magyar jogállamiságról értekezett pár libsivel, akik valószínűleg ott fekszenek kiterítve a küzdőtéren. Épp locsolgatják őket, hogy magukhoz térjenek, ahogyan jó miniszterasszony kiütötte őket.
Viszont, hogy mi az az eredmény, arról egy rohadt szó nem esik sörrel a kézben, ilyképp magunkra hagy a kétségekben, hogy lesz pénz vagy nem lesz, mert azért járkálnak Brüsszelbe ezek mint ismeretes, hogy kiimádkozzák a pízecskét, mert különben összeroskad a haza. De mondom, hogy mi történt, azt nem tudjuk meg, más források után kell tehát néznünk, és ott van nekünk mindjárt a rókaképű és kígyólelkű Navracsics elvtárs, aki szintén arrafelé járt, ahol Varga sörözött. Neki már az élete is a tét, hiszen olyan meggondolatlan ígéretet tett, ha nem hozza haza a lóvét ezektől a haldokló nyugatoktól, akkor lemond.
Hurrá, konstatáltuk kis idő múlva, Navracsics megmenekült, mert és ugyanis egy Orbán seggéből ránk kikacsintó sajtóipari termék tudósított a szabharc azon ütközetéről, amit a rókaképű és kígyólelkű tegnap vívott, és a következőképp, szó szerint: „Fordulat az Erasmus-ügyben: öt perc alatt csatát nyertünk Brüsszeleben”. Erre már azt mondja az ember, derék, sőt, ez már döfi, illetve más ilyen népi hangalakokat, és várja a következő képet, hogy Navracsics is sörözik, netán áll puskával a kézben egyik lábát a legyőzött libsin nyugtatva, ahogyan Semjéntől ez a póz elleshető. De ilyen képet nem kapunk, és a valóság is egészen más.
Mert és ugyanis egy olyan sajtóipari termék, amelyik nem a kedves vezető alfeléből néz reánk, egészen másképpen írja meg a diadalt, mint ama előző, azt mondva nekünk: „A kormány kész kivonulni az egyetemi kuratóriumokból”. Kövezzenek meg, vessenek a mókusok elé, ha ez világraszóló siker vagy a legbolhafingnyibb győzelem egyáltalán, úgyhogy az ember zavarodottságában már azt sem tudja, mi a győzelem, mi a vereség, és rá kell jönnie, ez nem szabharc a távoli Brüsszellel, hanem inkább speciális hadművelet, másképpen szólva immár permanens visszavonulás azt kérdezve Brüsszeltől: mit parancsolsz édes gazdám.
Viszont mindezzel az egésznek még egyáltalán nincsen vége. Mert miközben csapataink harcban állnak, és az orbánsajtó szerint aratják az egyre nagyobb győzelmeket Brüsszelben, a hátországban, a hadtápnál vagy a tábori konyhában egészen ellenkező előjelű dolgok történnek. Mintha nem lenne tudomásuk a harcosoknak Varga, jó miniszterasszony sörözéséről és Navracsics meghátrálásáról, ami maga a teljes siker, ugye, itt még mindig vagy már újra arról értekeznek a miniszterek nagy számban, hogy nem fogadják el az Európai Bizottság döntését. Illetve természetesen a baloldal a hibás.
Tegye fel a kezét, aki érti ezt, mert a magunk részéről össze vagyunk zavarodva, ugyanis hirtelen rengetegféle igazság keletkezett, mintha már nem is alternatív lenne az illékony valóság, hanem párhuzamos univerzumokban élnénk, amelyekben ugyanazok a szereplők csak más történetekkel, és egészen másképp telik az idő. Öt miniszternek – Varga, Lázár, Nagy, Szijjártó, Csák – tették fel ugyanazt a kérdést, hogy a remélt brüsszeli pénz érdekében lemondanának-e az egyetemi kuratóriumi tagságukról, és mindahánynál ugyanaz az egyenválasz jelent meg. A baloldal bekaphatja.
Lemondásról szó nem esik, inkább arról, hogy Orbán szellemében és szavaival Brüsszel a magyar gyermeket bünteti, ergo, hát miféle emberek ezek? No most, ehhez képest Varga sörözése és az öt perc alatt győztünk a fasorban sincs, ergo, még mindig nem tudható, mi lesz ennek a vége, a frontvonalak elég merevnek tűnnek. Csak egy a bizonyos, hogy mindeközben a kedves vezető regionális középhatalomról sző omló álmokat úgy, hogy azzal is megbízta Navracsicsot, a felújítási hitelkeret teljes összegéről tárgyaljon, ami arra utal, hogy a szájukig ér már a sár. És így nézi az erkélyéről a Dunát Viktorunk, azt vizsgálva, befagy-e.
Vélemény, hozzászólás?