Önnek vette a Vodafone-t Orbán

Annyi marha sok pénzért vette meg a Vodafone-t a magyar állam és a 4IG, amennyi valószínűleg sehol nincs is. Erős a késztetés az emberben, hogy elmenjen a demagógia irányába, elmélkedjen válságról, nyomorról és a tanárok fizetésemeléséről, de ennek értelmét már nem látja. Meg különben is, annak idején a lélegeztetőgép volt a zsinórmérték a stadionhoz képest, de mire mentünk vele, annyit vettek belőle, hogy raktárban rohadnak szét. Effajta morgásunk tehát már nem lehet, és ki az, aki arra már emlékszik, hogy ezek a készségek nem azért lettek beszerezve, hogy Kovács János szalagmunkás likacsos tüdejébe pumpálják a’ zoxigént, hanem hogy kevesek gazdagodjanak belőle sokat.

De mindez már történelem, el is feledtük a majd’ ötvenezer halottal együtt, akiket el se sirattunk. Olyan iramban történnek az aljasságok kies hazánkban, hogy napra nap egyik múlja felül a másikat, de ez a Vodafone-os buli már döfi, a hatszázhatvan milliárd, amibe kerül ez nekünk, azért már hiányzik valahonnan, amit nem kötnek az orrunkra, csak érezzük létünkön a huzatokat. De hatszázhatvan vagy egymilliárd, az az átlagos Fidesz szavazónak nem oszt és nem szoroz. Értelmezhetetlen és fölfoghatatlan, ezért nem is törődik vele, főleg, ha meg is magyarázzák, hogy mint amúgy is minden, ez is érette van, csak neki történik, neki lesz jó. Ilyenkor lehet tátott szájjal nézni, és mondani: Isten áldásával.

A bűvészmutatványt az Alapjogokért Központ vezető elemzője, bizonyos Pindroch Tamás végezte el a Facebook-oldalán, ahol a talpasok számára kifejtette: „a közös országunk is erősebb, mi pedig egyenként, magyarokként is gazdagabbak lettünk” – mármint a Voafaone-os bulival. Hát, én nem tudom. Mindamellett értem, a fizetséget meg kell szolgálni, a valagat nyalni kell, no de ha hülyének is vagyunk nézve, miközben fröcsög a fekália, ennyire azért nem kellene. Vezető elemző elvtás ezzel a lendülettel mondhatta volna azt is, „tiéd a gyár, magadnak építed”, vagy más tankönyvi idézetet a kommunista időkből, mikor is hasonló jelszavak után a munkásosztály el is lopta a fél gyárat, vitte a cuccot haza a háztájiba.

Egy átjátszótornyot a biciklin két feles után hazatolni azonban bajos. Ilyképp mi már ellopni nem tudjuk, amit nekünk vettek meg karácsonyra, csak nem fért be a fa alá. Mindezen túl már ma is azzal szembesítenek minket, pontosabban Pindroch elvtárs, hogy egy korszak véget ért. Mint mondja, a nemzetietlen baloldal annak idején mindet eladott, ami amúgy igaz, de a vételárat nem tömte a saját zsebébe. Most azonban, hogy nemzetien visszavásárolódik a mostani elvtársaknak, az a mi pénzünkből történik, de nem nekünk fog fialni. Meglopatásunk tehát többszörös, míg a balodal – ha van ilyen – szimplán csak hülye volt. Ehhez pedig mindenkinek joga van, mint tudjuk.

Pindroch elvtárs mesél nekünk még az erős állam ideájáról, amihez szerinte a Vodafone okvetlen beletartozik. Ki kell ábrándítsuk, nem igazán. Ha a Vodafone a lopáson kívül arra szolgál majd, amit csak sejtünk, hogy az állam a távközlést, az internetet kézben tartsa és azt csináljon vele, amit csak akar, mint Putyin odaát, az nem az állam ereje, csupáncsak az aljassága. De ez sem akkora nóvum, hogy megérne egy századik dolgozatot, itt megint a kommunikációról van szó csupán. Ahogyan a magyar parasztot hasba akasztják a hazafias lózungjaikkal, hogy éljenezzen, miközben kilóg a bele. Ilyenre is volt példa a történelemben, az az állam is aljas volt, de még mennyire.

Abban a botcsinálta filozopternek mindenképp igaza van, hogy a NER-el új korszak kezdődött el sokat szenvedett hazánk számára, ez azonban nem a tejjel és mézzel csurig teli Kánaán, hanem annak éppen az ellenkezője. S ha, hogy még egyszer visszatérjünk ahhoz, ami ebben az egészben a mérhetetlen lopáson kívül felháborító, az egyre inkább elszegényedő, egyes rétegeiben már a megmaradásért küzdő népeknek valakinek van képe azt mondani, amit Pindroch elvtrás, hogy még egyszer „a közös országunk is erősebb, mi pedig egyenként, magyarokként is gazdagabbak lettünk”, ott már minden megtörténhet, de nem csak velünk, hanem azzal is, aki ilyen alávaló hazugságokkal keresi meg az akciós farhátra valót. A mi népünk azonban nem olyan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum