Csúcsdísz

Elöntötte a mi bensőnket a felhőtelen öröm és pláne boldogság, amikor olvashattuk Novák Elnökasszony Katika hozzánk intézett kérését, felhívását mintegy, hogy küldenénk neki díszeket az ő nemzeti karácsonyfájára. Bomlott cimbalom lett a mi lelkünk a megtiszteltetéstől, hogy kis pufók angyalkákat, felfútt gömböket vagy mézeskalács szívecskéket juttathatunk el Elnökasszony Katika fájára, ami így a nemzet karácsonyfája lesz. Ott lógnak majd rajta felkötve a nincstelenek, akikről Elnökasszony Katika nemrégiben írta alá a törvényt a sírások és zokogások ellenére, hogy őtőle ott fordulnak fel, ahol csak akarnak. Ebben a fénytörésben pedig különösen szép a mostani nyálas és pátoszos kérelem mifelénk.

Mi pedig, ahelyett, hogy küldenénk hegyes, szúrós csúcsdíszeket azzal az intelemmel Elnökasszony Katika számára, hogy dugja fel a pátoszos seggébe, azt is javasolhatnánk neki, hogy vegye elő a malomkeréknyi fideszes fülbevalóját. Azt, ami a magas hivatalig röpítette, és aggassa azt a fára, hogy ne feledje, honnan jött. Hát, nem közülünk, amit erősít egy korábbi szólama is, amelyben azért adott hálát Orbán Viktornak, hogy nem nyomorult fizetségért kell neki panelporolinak (tanárnak, irodistának) lennie, hanem immár futkorászhat és kajakozhat a világ összes szegletében kedvére, mint valami lökött nyúl vagy mérgezett egér, és ilyen felhívásokkal bombázza az embereket. Mintha nem lenne elég bajunk.

Pedig van. Itt mindenkinek annyi baja van, még az annyi bajnak is annyi baja van, hogy alig is lehet elviselni az életet. Nem kell még tetézni Elnökasszony Katikákkal és az összes többivel, akik mind nekiláttak adventi gyertyákat gyújtogatni látványosan. Orbán egyenesen advent-hadjáratot folytat, és elkezdett buzogni a csapokból a hamis szeretet meg a csendes éj. A hazugság minden formájában fájdalmas, ebben viszont egyenesen elviselhetetlen, egy pláza lett az életünk, ahol a hangszóróból egyfolytában bömböl az idegesítő karácsonyi zene, hogy az ember legszívesebben fölkötné magát a nyálas cukormáztól. Viszont valami degenerált magyarevolúció miatt ezt szeretjük, sőt, díszeket is küldünk.

Mármint Elnökasszony Katika számára, aki majd bizonyára enkezével aggatja fel azokat a fájára, amit nem tudjuk, ki szerzett be. A karácsonyi fenyő megvétele férfimunka, hogy hazatérve legyen miért lecseszni a nyomorult családfőt (lukas, formátlan, kicsi, nagy, ormótlan és máris hullik), így nem tudjuk, hogy Elnökasszony Katika ura szerezte-e be esetünkben vagy valamelyik inas a mahomet, majd’ háromszázmillióból felújított házból zongoraszobával és borhűtővel. Innen is kitetszik, hogy Elnökasszony Katika háza nem a nemzet háza, minekünk is csak egyszer nyílt meg, beléphetett oda a bámuló panelproli, hogy itt fog lakni a mi Katikánk, ide küldjük majd neki a karácsonyi díszeket a fájára.

Felteszem, ha majd feldíszítődik Katika fája, az a nemzet karácsonyfája lesz, annak soha nem volt egységét szimbolizálva, és körbeüli a lélekben tizenötmillió magyar. Illetve, aki éhezik, csak elhever csodálva a bőséget, amit Isten nemzetünknek adott. Nem mindenkinek és nem egyformán, de kitetszik, hogy bír minket ez az Isten, nincs még egy nép, amely a nevében ennyit hazudott volna, ilyen ez a mi kapcsolatunk. Egyébként Novák Elnökasszony Katika karácsonyi elfolyásából már csak az van hátra, hogy ő is díszek mögül kukucskálva fotózkodjon, mint a főnöke pár évvel ezelőtt. Már azon a képen is látható és érezhető volt a benne meglévő mérhetetlen romlottság, ami, ha lehet, azóta csak fokozódott.

Visszatérve azonban a díszekere, amelyeket küldenünk kellene a nemzet karácsonyfájára, álságossága mellett veszélyesnek is érzem nemzetbiztonságilag. Tele van az ország immár mindenre elszánt tanárokkal és diákokkal, csődbe ment vendéglősökkel és boltosokkal, egyre több az ember, akinek már nem nagyon van mit vesztenie, és velük szoktak lenni a forradalmi bajok. Akármiket is küldözgethetnek Elnökasszony Katika fájára a kutyaszartól a véres lófejig, és micsoda munka lesz majd megtisztítani ezeket a testőrségnek, inasoknak, szobalányoknak és lakájoknak, hogy Elnökasszony Katika majd fotózkodhasson a fája előtt, milyen szép is az, és mi tettük azzá. Az összes többi pedig le lesz tagadva, így lesz teljes a színjáték.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Csúcsdísz
  1. Yeti szerint:

    💩
    Ezen ne múljon.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Hogyan van ezeknek a gazember farizeusoknak pofája ehhez ? Minap írta alá a szociális megvonásokról a törvényt, a minimálbér emelést meg épp tegnapelött vétozta meg, a tanár kirugásokat stb.. ne is említsük.
    Hát milyen sötét lelkű gonoszok ezek, hogy most meg ezek után szemforgatva várják a Kisjézust?
    Az egyházak meg csak hallgatnak, Ha van aki olvassa ezt közülük, gondolja végig aztán nyissák már ki a szájukat, hogy ne az Ő nevükben nyomorítsák a népet, lopják az emberek pénzét, tegyék tönkre az országot !
    Gondolják csak végig menyit ér ma az a bizonyos harminc ezüst, és főleg mennyit fog holap érní?? Mert meg fogják kérdezni az biztos !

  3. repulo szerint:

    Én azért kiváncsi lennék a zene- és a moziszoba berendezéseire is, tételesen feltüntetett árakkal.(Már csak az agyvérzés végett)

  4. Jane Doe szerint:

    Azért és ahhoz, hogy legyen mivel a fára felkötni a sok küldött biszbaszt, én küldök zsinórt.
    Selyemből, hogy értelme, és kicsit vastagabbat, hogy tartása is legyen.

  5. polyvitaplex szerint:

    Szeretnék elhatárolódni az önző és smucig Rezedától. Szerintem igenis minden állampolgárnak kutya kötelessége ajándékot tenni a Nemzet Karácsonyfája alá, amit Elnök Asszonynak, dr. Kövérnek, Rogánnak és a többi rászorulónak szán. A legfontosabb, hogy jó szívvel adjuk, ezért nem baj, ha nem túl drága (ékszer, aranytömb, tej stb.), de ne is legyen olcsó. Mindenki annyit ér, amilyen drága ajándékkal szeretne kedveskedni a Vezetőknek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum