Orbán orosz vagyont zárolt

Nem kell felugorva csűrdöngölni, hogy egyetlenünknek valami csoda folytán megjött az esze, vagy megszállta volna őt a Szentlélek, hanem kacsatáncának újabb fejezetéről tanúskodik mindez. Ha tudja a nyájas olvasó, akkor elnézést, ha nem, akkor szívesen adjuk közre, hogy az Európai Unió tagországainak a tavasz óta jelenteni kell, hogy melyik orosz oligarcha, propagandista (etc.) vagyonából mennyit zárolt. Olyan vagyonelemekből, amelyek az EU-s szankciók hatálya alá esnek, és az egész éppen nem tréfadolog.

Mégpedig annyira, hogy az viszont már teljesen friss információ, miszerint az Európai Unió Tanácsa – magyar igen szavazattal együtt – fogadta el azt a határozatot, amely szerint a korlátozó intézkedések megsértése uniós bűncselekmény. Ha lehetne ilyet mondani Orbánra, eléggé szorult helyzetben van ismét, mert mást kell tennie, ha meg akar felelni az uniós normáknak (és pénzt szeretne), megint mást, ha nem akar kiesni Putyin seggéből, és a híveket is etetni kell valamivel. Ilyen hármas szorításban nehéz bír lenni az élet.

Ez hosszú távon fölemészti a delikvens egészségét, amiről Orbán háziorvosa tudna nyilatkozni, mi majd csak a hirtelen végeredménnyel szembesülünk. Mondhatnánk, hogy ez Orbán egyéni szociális problémája és nyomora, az viszont már az országé, hogy így vezetődik, illetve így lebeg a semmiben magára hagyva. Visszatérve azonban kiinduló tételünkre, az orosz vagyon zárolására, Orbán a kecske és a káposzta dilemmáját feloldva orosz vagyonból háromezer (3.000) eurót zárolt, ami összeg kis túlzással megfelel egy burgenlandi traktorista nyugdíjának.

Más országok, akiknek a létezéshez nem kell annyi feltételnek megfelelni, mint Orbánnak, hanem elég a pőre jog és morál, súlyos milliárdok zár alá vételéről adnak számot, így innen nézve is egyértelmű, milyen aljajátékot játszik ez a mi bölcs vezérünk. Mert vannak itt is háttérdolgok, amiket nem árt számba venni, amikor elmerengünk kies hazánk elképesztő mélységein, Kirill pátriárka ügyén, akinek a vagyonát Orbán vétófenyegetéssel óvta meg, az orosz bankén, amelynek háromszáz alkalmazottja kapott diplomáciai mentességet.

Egyáltalán innen nézve, illetve a szankciós óbégatásokat is számba véve, sőt, Szijjártó ódiumát, hogy inkább büszke arra, hogy szaralaknak tartják, de Lavrovhoz el kell mennie, Magyarország ma inkább látszik az oroszok trójai falovának az Unión belül, mintsem inkább a közösség, illetve és legfőképpen a saját érdekében tevékenykedne, ami olyan csoda, ami nincs még egy ezen a világon. Mindenesetre azonban ehhez már pofa is kell, úgy teljesítünk valamit, hogy voltaképp nem csinálunk semmit, és nézünk a rókaszemünkkel.

Ugyanígy – bár nem látunk az uniós emberek fejébe, csak egyre inkább sejtjük -, arra is kíváncsiak volnánk, mit gondolnak erről az újabb magyar virtusról megint, és, hogy mikor unják meg teljesen és végleg Orbán permanens szarkeverését, de ennek a levét megint mi isszuk meg. Az ilyesmiket itthon is meg kellene magyarázni, ha olyan lenne az ország, de a miénk másfajta. Utalásul, amikor kiderült, hogy majd egyszer lesz uniós pénz, ha egyáltalán, aznap olyan örömtüzek gyúltak az M1-en a nagy győzelem miatt, mint egy nyári táborban.

Az ember úgy őszintén arra lenne kíváncsi, mi történne, ha valami valóságos (értsd, nem kitalált) sikerről kellene beszámolni, de tegyük hozzá rögtön, hogy ilyen baleset nem igazán fenyeget. Ebben az egész tündérmesében egy ismeretlen elem van, hogy ki jár jól és mennyire azzal, ha az oroszok seggéből lógunk ki, de nem úgy általánosságban, hanem tételesen és pontosan. Nagy valószínűséggel ez már csak a bukás után derül ki, de, ha tönkre megy bele az ország, akkor már olyan mindegy.

Nem mélázunk ezen tovább, inkább azt szeretnénk tudni – de ezt sem fogjuk soha – milyen orosztól vettek el háromezer eurót, hogy az neki ne fájjon, sokat kellett-e keresgélni, vagy volt egy önként jelentkező, akivel megegyeztek, belemegy a buliba, aztán majd együtt röhögnek az Unión, mint az imperialistán, akinek Virág elvtárs túljárt az eszén. Ez itt kérem a NER szellem vasútja, és már nem a vallomás, hanem az ítélet, miszerint itt kell megdöglenünk ezen a részén a Föld nevű bolygónak, mert mi választottuk őket.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Orbán orosz vagyont zárolt
  1. Yeti szerint:

    Mi nem választottam ezeket soha, nem is fogom.
    KGBéla időben visszafutott orosz tartótisztjéhez, gondolom annak maradhatott itt véletlenül a wc keféje. Fogat mosni már túl kopott, hát éppen időben jöttek a kötelező vagyonlefoglalással.

  2. polyvitaplex szerint:

    Orbán olyan, mint egy kétfejű sas, az egyik fejével megszavazza a szankciókat, de a másikkal letagadja, békegalambnak hazudja magát, de vijjogva. Ez az élete, az ügyeskedő helyezkedés, a rövid távú túlélés, a táncikálás, a másikat hülyének nézni, átvágni.
    Mindenesetre háromezer euró rengeteg pénz, kezdetben Kövér is ennyire büntette a rosszalkodó képviselőket.

  3. hj szerint:

    Hányszor felmerül a kérdés, hogy vajon képes-e egy ártó személy rossz irányba fordítani egy ország történelmét, vagy ehhez elengedhetetlen a társadalom „segítsége”? És hogyha szükséges hozzá egy beteg társadalom is, akkor annak kialakításában, (de)formálásában vajon milyen mértékben felelős az a bizonyos mételyező személy?
    Magyarországon, ahol mindenki annyira, de annyira különleges és kivételes észjárású, mint senki más az univerzumban, 80 év sem volt elegendő elgondolkodni ezen?!
    (Sokszor a sírással küszködve olvasom a híreket, és napról-napra egyre jobban maga alá temet a szégyenérzet…)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum