Ülésfűtés

Szaporodnak a jelek. Kigyulladtak a debreceni, Szabadság-telepi református templom padsorai, olyannyira, hogy a tetőszerkezetet is át kellett vizsgálni. Viszont senki nem sérült meg, csak úgy, mint nemrégiben, amikor egy katolikus iskola plafonja szakadt le talán szintén figyelmeztetésképpen, de ügyelve ott is arra, hogy emberépségben kár ne keletkezzen. Jónás ül csak a halban, Ninive egyelőre áll. A két baleset vagy ügy szorosan összefügg a szakrális térben, főleg, ha azt a toldást is hozzá tesszük a debreceni esethez, hogy a templom padsorai az ülésfűtés meghibásodása miatt gyulladtak ki, s innentől már döfi az eset, mert olyan időket élünk, amikor döfinek kell lennie.

Nem akarnánk mi itt sem élcelődni, sem ujjal mutogatni az ülésfűtésre, mint olyanra, mert a templomokban hideg szokott lenni, és a hívők segge is fázhat. A hívő valaga éppoly érzékeny a hidegre azonban, mint akármely hitetlen ülep, így ennek a pikantériáját épp az adja álkeresztényi hazánkban, hogy míg a templomba nem járó, s ezért itt, minálunk másodrendűnek tekintett állampolgár hátsó fele minden további nélkül fagyhat le az ember összes más alkatrészével együtt, a templomokban eszerint kényeztetik a delikvenseket. Ott nincs celziuszlimit, nem jön a hatalom embere a hőmérővel, hogy ellenőrizze a szabályszegést, mint egy hivatalban vagy iskolában, amely helyeken kirúgás jár a túlfűtés vétségéért.

Sok irányba indulhatunk tovább a hír kapcsán, mielőtt eljutnánk a szándékoltan prófétai szerepig és pózig. Elsőként az ülésfűtés, mint a civilizáció dekadenciájának biztos jele. Mert, ha emlékszünk az Agymenőkre, abban pedig a részeg Rajesre, aki az egész világot, de legfőképp az apját szidta, mert ugyan BMW-t vett a fiának, de abba ülésfűtést nem, amitől az elkényeztetett kölyök elnyomva érezte magát, másodrendűnek, mint mi a templomjárókkal szemben, akiknek a valagát is melengetik, míg minekünk a kedves vezető azt vetette oda rezsipanaszainkra, hogy fogyasszunk kevesebbet vagy keressünk többet, és részéről ezzel a rólunk való gondoskodás le is volt zárva.

A templom tehát – amelyre hőkorlátok nem vonatkoznak a központi hatalomtól – ezek szerint nem fogyaszt kevesebbet, hogy többet keres-e, az meg titok, de minden egyes fillér, amivel ott a hívők seggét langyítják, tőlünk származik, felhorgadásunk tehát ezen a ponton jogosnak mondható. Hogyhogy neki futja a dekadenciára az én pénzemből, míg én ezt saját magamnak nem engedhetem meg, és máris előttünk áll a konfliktus forrása, ami olyan szinte, mint a stadionok gyepének napoztatása. Ugyanekkor és szintén ide tartozóan az állam az új szociális törvényével azt mondja, hogy felőle mindenki ott dögölhet meg, ahol van, ami az orbáni rezsiútmutatások egyenes folytatása és folyománya.

És még akkor is megengedőek lennénk a templomi seggek kényeztetésével, ha ott akármely hajléktalan polgártársunk is meleget találhatna vagy menedéket a hideg elől, de ilyesmi keresztény országunkban elképzelhetetlen. Számos alkalommal tapasztaltuk ugyanis, sőt, erre egyes isten házai előtt vagy falán feliratok is születtek, hogy még a templom környékén sem látják szívesen a megalázottakat és megnyomorítottakat. Nos, ebből a kontextusból is vérlázító a templomi valagmelegítő, és nem csupán morális szempontból most már, hanem szimpla gazdasági megfontolásból, hogy ott miért lehet azt, amit az élet más területén még véletlenül sem, és el is jutunk a végére.

Mint kitetszik, kies hazánk a XXI. században ramatyabb állapotban leledzik moráljában, mint az emberiség még Krisztus – akiről egyfolytában óbégatnak – születése és áldozata előtt, s akikre ezek szerint a szép szó és a csendes gondolat egyáltalán nem hat. Beszélhet ezeknek az ember, hivatkozhat Istenre és a tanaira, oda se neki, ülnek a hamis pátoszaikban, és fogalmuk sincs sem Istenről, sem hitről, semmiről. Igaz, emberről és emberségről sem, úgyhogy belátható, nem vagyunk fülek egymás számára. Ezt unhatta meg a teremtő – hogy elérkezzünk a metafizikához -, és nekilátott jeleket küldözgetni a züllött emberiségnek, akik közül is a legalja magyarnak vallja magát, és itt ül a fejünk fölött öröknek tűnően.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum