Pintér Sándor szívhangjai

Pintér Sándor rendeletet alkotott arról, hogy Magyarországon csak akkor végezhető el az abortusz, ha előtte a nő meghallgatta a magzat szívhangját. A rendeletet megértve, de tudomásul nem véve az első kérdés, ami ilyenkor fölvetül: milyen jogon? Tudjuk a választ, a hatalom jogán. Ámde kérdésünk az volna, ha már Pintér, mint röneszánsz ember annyi mindenhez is ért, ez az irányítása alá tartozó területek melyikébe tartozik. Mert és ugyanis belügynek nem tűnik, oktatásinak sem, s habár egészségügyinek látszódik ugyan, de ez leginkább morális kérdés, nem egyszer egzisztenciális megfontolásokkal fűszerezve. És nem ismerünk olyan hatalmat, amelynek ezek fölött rendelkezési joga volna.

Továbbra is fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy az ilyen legbensőbb, amúgy is tragédiákkal övezett döntésekhez semmilyen Pintér Sándornak és örvendező Dúró Dórának az ég egy világon semmi köze nincs. Megpróbáljuk mégis az indulatokat félre téve higgadtan felmérni a helyzetet, és elmondani azt, mit gondolunk erről az egészről a magunk egyszerű, barlanglakó módján. Olybá tűnhet, ez a Pintér által jegyzett rendelet nem egyébről szól, mint a nők lelkére hatni kívánó, őket megalázó és meggyötrő módon mintegy gyilkosnak kiáltva ki őket, vagy ezt a tudatot erősíteni kívánva bűntudatot kelteni bennük, amikor amúgy is tele vannak azzal. Mert nem határtalan jókedvében és boldogságában jelentkezik valaki egy ilyen beavatkozásra.

S bár így tűnik, hogy ehhez sincsen semmiféle joga Pintérnek a már emlegetett hatalmon kívül, a helyzet mégis az, hogy ez az egész ennél jóval agyafúrtabb és cifrábbul aljas, mint első látásra és felindulásra tűnik. Ránézésre, látszólag és a bávatagoknak kiszerelve ez nem egyéb a fiedesztálibok előadásában, mint érzelmi ráhatás a nőkre, akik magukat kétségek közt cafatokra szedve, hétszer meghalva és éjszakákat átzokogva döntöttek úgy, nem akarják megszülni azt a gyereket, mert valami ok miatt – amihöz senkinek semmi köze – nem lenne jó vége annak, ha ezt megtennék. Sem nekik, sem a születendő gyereknek, mindkettejüknek vagy még netán a leendő apának sem. Ezek nem fütyörészős elhatározások.

Komoly, megfontolt döntések, mert hiába óbégatja a könyvdaráló Dúró örömében, hogy a gyerek szent és a legnagyobb érték, fölmondva a Fidesz hamis mantráját, csak azt feledik el, nagy valószínűséggel azok a nők is így gondolják, akik mégis úgy határoznak, hogy ennek a szentségnek most nem kellene megszületnie, mert életen át tartó szenvedés fakadna belőle. És sokszor ez, hogy inkább ne jöjjön a gyerek arra a világra, ahol iszonyú élete lenne, humánusabb, bölcsebb és szeretettelibb döntés, mint a mindenáron való szülés. Ez az érzelmi és logikai oldala ennek az egésznek, a társadalmi pedig annyi, hogy senkinek nincs joga rendelkezni a nők testével, mint ahogyan a bugyogójukban matatni sem.

Sem Pintérnek, sem a Fidesznek és sem az egyháznak, hogy az ebben az ügyben legbűnösebet említsük, ki sem fejtve annak abszurditását, hogy állítólag szűz, a női testről mit sem tudó vén faszik, kujonok és egyebek szólnak bele ebbe, ahogyan az is mókás, hogy ők adnak házasság előtti tanácsokat a leendő ifjú párnak. Ez egy másik mezsgye azonban, és a történelmi kontextusból visszatérve Pintér rendeletére, egyszerű számolással, és a magyar egészségügy siralmas állapotának képletbe vonásával mutatjuk meg azt, hogy ez az egész nem egyéb, mint az abortusz bújtatott és adminisztratív tilalma. És ez a módszer még alávalóbb annál, mintha tisztán, szó szerint kimondva egyszerűen tiltanának, de ezt nem merik megtenni.

Sunnyognak tehát, illetve Pintér sunnyog rendeletében Orbán – és az összes többi keresztényfasiszta – nevében. Minden további ragozás helyett ugyanis elég abba belegondolnunk, hogy a szívhang legkorábban hét-nyolc hetes magzati korban hallható, a terhességmegszakítás légkésőbbi ideje a tizenkét hét, nagyon könnyen előfordulhat tehát az, hogy a terhesség megszakítását kérő nőnek abban a szűk, három, négyhetes intervallumban nem sikerül időpontot kapnia az előírt hallgatózásra, és akkor egyszerűen úgy járt. S mielőtt nekilátna a nagyérdemű élénken tiltakozni, hogy ilyen nem lehet, elmondom mindenkinek: dehogynem. Minden lehet, olyasmi is, amit eddig el sem tudott képzelni.

Mint ahogyan eddig ilyen rendeletet is nehéz lett volna. Olyat, amely állítólag arra alapoz, hogy a terhesség megszakítását hosszú lelki tusa után elhatározó nő a szívhangot meghallva módosítja döntését. Jelezném, hogy ilyesmi csak a mesékben van, ahol a jó mindig győz, és az élet a végén mindig gyönyörű lesz. Magyarország azonban nem ez a hely, hanem olyan, ahol egy rendőr alkot rendeletet voltaképp a nők testük felett való önrendelkezéséről, és az ilyen országokat, ahol ez megtörténhet, egészen fura nevekkel szoktuk illetni. Innen nézvést az is mindegy, hogy – amint sokan felhozták – Pintér ezzel a Horthy-korba álmodja vissza magát. A mi korunk Orbán kora, ahol egyet tehetünk, azt javasoljuk, Pintér hallgatgassa a saját elhamvadt szíve hangjait.

De tovább is megyek a végére érve, megmutatom Füst Milánnal (Hábi Szádi), milyen bonyolult is ez az egész: „Hallod-e egyetlen fiam. Én vagyok oka életednek. De nekem volt gyönyörűség gügyögésedet is hallanom. Te valóban nem kérted az életet tőlem, ez így igaz. Tehát nékem kell hálásabbnak lennem nálad, azért, hogy itt vagy, ezt követeli a meggondolás. És ez az első tétel. És mégis én vagyok kénytelen korholni téged, amiért elégedetlen vagy azzal, amit tőlem kaptál. Figyelj ide! Én nem vagyok felelős az egészért, én is áldozat vagyok: a szenvedélyeimé és érzelmeimé. És ez a második tétel.” – Persze nem kell ebből túl messzeringó következtetéseket levonni, hanem csak azt, ennyi az egész, amihöz senkinek semmi köze.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
7 hozzászólás “Pintér Sándor szívhangjai
  1. hj szerint:

    Kimondhatatlanul felháborító, aljas és szemforgató ez a rendelet (és kérdés, hogy lesz-e folytatása), beleértve azt is, ahogy a „nagymagyaranya” házi nácijuk megágyazott mindennek. A hírt olvasván, bennem is rögtön az merült fel, hogy vajon hányféle trükkös megoldással lehet majd tologatni azt a szívhangmeghallgatási időpontot, mígnem – szándékoltan – késő lesz.
    És bár ez a rendelet egy újabb adalék/bizonyíték a rendszer embertelen, hímsoviniszta jellegéről, sajnos egy komoly létszámú réteg igénye szerinti.

  2. repulo szerint:

    A tanarak lapítsanak, a nők pediglen szüljenek!
    Különben, …
    Ugyanitt: besúgókat azonnali munkakezdéssel, kiemelt bérezéssel korlátlan számban felveszünk.

  3. polvitaplex szerint:

    „Mert és ugyanis belügynek nem tűnik”

    Már hogyne volna belügy, hiszen a magzat a nő belsejében van. Ugyanúgy belül van, tehát belügy, mint az, hogy az orvosi rendelőben nem járt-e le a sztetoszkóp szavatossága, vagy hogy a kockás inges tanárok miről pusmognak bent az iskolában.
    Minden belügy, ami odabent van.

    Csak azt nem értem, hogy amikor családi veszekedéskor a kihívott rendőrnek nem akarózik bemenni a félig agyonvert családtag lakásába, akkor az miért nem belügy.

  4. Jane Doe szerint:

    Don Pintér hathatós segedelmével Don Viktor (aki, mint tudjuk, nőügyekkel nem foglalkozik) fidesztálib országában így teljesedik ki a nők totális elnyomása, megalázása, jogfosztása.
    Nekem egy kérdésem van: hol vannak a magyar férfiak? – mármint az igaziak, nem a vakkomondorosok? Mert a fenti képlet azt mutatja: Magyarországon nem jó nőnek lenni.
    De azt tudnunk kell: ahol nem jó nőnek lenni, ott nem jó férfinak lenni sem. Mármint igazinak.

    • Fáradt szerint:

      “hol vannak a magyar férfiak? – mármint az igaziak”

      Külföldön. Csak a gyengék, gyávák, lusták, hülyék, reménytelen esetek és a kurvára szerencsétlenek maradnak Gecisztánban. Az “igaziak” maradéka már túl öreg, vagy még túl fiatal kiállni.

    • hj szerint:

      Érdemes figyelni a SzabadaHang oldalán a petíciót aláírók keresztneveit: a férfi aláírók száma töredéke csak a nőkének. Ez önmagáért beszél…

  5. Yeti szerint:

    Sintér elftárs szívhangját is meg kellene már sztetoszkópolni, aztán szaporán kikaparni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum