Paintballnemzet

Németh Szilárdot már megszoktuk. Szinte családtagunk ő nekünk már, amint épp a párt által aktuálisan ráosztott feladatot népszerűsíti személyiségének elbűvölő varázsával. Plusz a permanens főzés, fakanál a kézben üstök és bográcsok előtt mindenféle zsírban tocsogó szarokkal. Villanyórával a tenyerén vagy gáztűzhellyel a hóna alatt nem tud fotózkodni a rezsi felkent oltalmazójaként, helyette marad a képileg kifejezhetetlen megvéggyük, amihöz saját képmását adja kiegészítő reklámelemként. Gyermekeink pediglen visítva menekülnének tőle, ha látnák. De nem tesszük ki őket ekkora traumának. Mindmegannyi megállana a növekedésben, és itt maradna a nemzet tele porbafingó kis mimagyari huszárokkal.

Hanem a puskák. A mordályok és mindenféle lőkészségek, ezek már jobban mutatnak a polihisztor Németh kezében, amikor a hont kell védenie. Mindebből az is fakad, hogy ő ilyen röneszánsz ember, már csak az hiányzik a komplett boldogsághoz, hogy hárfázni lássuk őt kis római tunikában. És mégsem Németh a mi hősünk máma, hanem a kormányszóvivő, akit ebbéli minőségében beszélni még nem igazán hallottunk, mert mindent ő sem tudhat. De puskát célra tartani már neki is megy, amióta a férje lett a hadügyek minisztere, és egyszer – kiszállva a parádés kocsis hintóból – azt delirálta, hogy a magyar az katonanemzet. Azóta szaladgálnak konvojban a hadsereg járművei a közutakon, mert másra a katonásdiból nem futja.

Szentkirályi Alexandrát bár beszélni még nem hallottuk, ahogyan viszi a kormány szavát, de, ha már a kaszinós férjéből hadügyminisztert fabrikált Orbán, puskát kézbe venni és azzal fotózkodni ő is tud, hogy az ember azt hihetné, ebben az országban már mindenki meghülyült, ha nem tudná, hogy eleve ebben az állapotban érkeztek a történetbe. Még azt is mondhatnánk, spongya rá, kit érdekel, hogy a fiatalasszony paintball puskákkal, körötte komoly egyenruhás emberekkel örökítteti meg magát, ha nem írnák alá és hozzá, hogy mindezt egy gyerekeknek szervezett táborban tette. De ott ragadtatta megát erre, vagy kényszerítették, mindegy a végeredmény felől nézve.

Mert és ugyanis, mint kiderült, kormányunk hetven táborban háromezer gyereket nevelt militarizmusra, bár ez egy fasiszta államtól nem is annyira meglepő. Minket mégis elborzaszt, mert nem akarna az ember Spártában élni, az irány mégis afelé mutat, holott a világban annyi minden szépség van a fegyvereken és lőporszagon kívül, ám ezek a NER-ben egyre kevésbé látszanak. Mindez azért is kiváltképp röhejes, mert azon a napon, amikor Hadházy képviselő megmutatta nekünk a gyerektáborban fegyverrel pózoló kormányszóvivőt, Novák Katalin is megszólalt a nemzet ifjúságáról, hogy bimbózásában mi volna a kívánatos irány. Novák még alig is szállt ki a magáncélra használt nem is kormánygépből, már lábon lőtte magát.

Ha már ez az Alexandra célozgat, ugye. Novák álelnök, miután kivette a malomkeréknyi Fidesz fülbevalót, a tanulásról szónokolt a Corvinus Egyetem tanévnyitóján, és azt találta mondani, hogy a hazának nagy tudású és kritikus gondolkodású ifjakra van szüksége. Innen is látszik, ez se tudja, miket beszél, amikor a felnőttek világában a legkisebb kritikát hangoztató egyednek azonmód tekerik ki a nyakát, küldik rá a NAV-ot és a lakájmédia sakáljait. Novák álomvilágban él vagy hazudik, vagy nem tudja, hol van, mert például éppen hangosan kellene ordítania azért, mert a párttársai közül sokan úgy vélik, sok a nő az egyetemeken, ami veszélyes a nemzetre. El kellene dönteni végre, mi a cél.

Bár az a távoli múltban eldöntődött az oktatás szétverésével, a mindennapos testneveléssel és hitoktatással, amelyek egy vakon hívő, tudatlan, de testileg stramm ifjúságot tételeznek, vö. Spárta illetve Hitlerjugend, így Novák ábrándjai az okos és kritikus fiatalságról nem illenek a nagy egészbe, ebből fakadóan nem is gondolta komolyan. Azok viszont, akik a szóvivő kezébe puskát nyomva fényképezték őt, nagyon is, de semmi meglepő sincs ebben. Abban lehetne, hogy annak a háromezer gyereknek a szülei, akik a kis kölkeket katonai táborba küldték, mivel indokolták ezt, de valószínűleg könnyű a megfejtés: ingyen volt. Ha úgy vesszük, te fizetted, és akkor tedd föl a kérdést magadban, adtál-e felhatalmazást adód ilyetén elcseszésére.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Paintballnemzet
  1. polyvitaplex szerint:

    Szentkirályi Alexandra munkára, harcra kész.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Csak a szét cseszett oktatás, amit sajnálok. Nyilván kellett valamit kezdeni vele, de a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Nehéz ezt leírnom, de sajnos azt látom, hogy direkt tették tönkre az egészet, és pontosan azért, hogy ne legyen kritikus, művelt ember ebben az országban. Kicsit-nagyon is Horthy-t látom én ebben. Mondtam már, tessék Márait olvasni, A “Hallgatni akartam”-ban bent van minden erről az ostoba népről…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum