Németh Szilárd rezsidenciája

Kaptunk egy képet a rezsibiztostól a Facebookon, ahol rend szerint elibénk tárja élete folyását. Ezek a képek, illetve az általuk bemutatott élethelyzetek Németh Szilárd, a Fidesz egyik vezető arca horizontját jelölik ki bográcstól a villanypóznás balettozásig, fegyverrel pózolástól a csülkön csellózásig. A Fidesz minéműségét is mutatja alelnökének értékrendje, amelyben a zsírtól tocsogás hangsúlyos helyen szerepel, amivel – egészen őszintén – képtelenek vagyunk akármit is kezdeni. Szájunk tátva marad, mint azon embereknek rend szerint, akik nem tudnak viszonyulni az elébük tárt tartalomhoz, esetleg azt mondják rövid-élesen: aztakurva.

Németh Szilárd ilyen. Aztán olyan is, hogy a főnökének akarva megfelelni, ha az irodát szenteltet, akkor ő is villámgyorsan. Németh Szilárd életeleme a lojalitás és a szervilizmus. Voltaképp ebből áll, egyébje sincs neki, és az ilyen ember szánni való lenne, ha nem volna felettébb kártékony. Ő viszont az. Nem nekünk, akik már a kezdetektől kellő távolságból, lenéző szánakozással és egyben hányingerrel szemléljük, amit ki tudja milyen meggyőződésből vagy érdekből összedelirál, s amit mindenféle szégyenérzet nélkül tesz közzé. Az ő áldozatai a Fidesz szerencsétlen hívői, azok az emberek, akik életükben mindent mástól remélnek.

Ők azért szavaznak a Fideszre, hogy az megmondja nekik, hogyan kell élniük, mit kell gondolniuk életről és halálról. A Németh Szilárd-félék bűne, hogy jól felépített rendszerükben hazugságokkal tartják életben az enélkül életképteleneket, ami bűnről ez a legújabb kép beszél nekünk, amelyen azt mutatja meg, hogy Rezsidenciát nyitott, és erre valóban nem lehet más reakciónk a tátott szájú aztakurvánál. Főleg akkor, ha elolvassuk a hozzá csapott szöveget: „Megnyitottam Csepelen a Rezsicsökkentési Központot, a Rezsidenciát, ahol saját magam segítek a lakosoknak kiszámolni a gázfogyasztásukat! Életem a szolgálat!”

Ugyehogy csudálatos? Nem igazán. Képünk szocreál stílben készült, ahhoz a sorozathoz tartozik, amelyben nemzeti konzultációt töltött ki a rezsibiztos hasonlóan értő és odahajoló közönség előtt. Látjuk, ahogyan a Fidesz hőse komoly, aggodalmas, de egyben atyai pózban hajol a papír fölé, körötte pedig a lakosság, a szavazó aggodalmasan nézi, mire jut Orbán kinyújtott karja, aki számolja nekik a gázfogyasztást. Ezt állítólag egyébként óra méri, számolni rajta legfeljebb azt kell, mennyit kér érte a rezsibiztos kormánya. Jóindulatunk viszont most is megmutatkozik, amikor elhisszük, a kép többi szereplője nem tud osztani és szorozni.

Ez viszont baj, mint ahogyan az is, hogy ehhez azt is oda bírta írni: élete a szolgálat, amit talán nem igazán kellett volna. Egyáltalán, semmit sem kellett volna, pláne a nyelvi leleménynek szánt rezsidencia szót megalkotni vagy megalkottatni a stábbal, mert ennek rossz utóíze van, olyan, mint a velős pacalnak. Szegény Csepeliek. Illetve ők nem is annyira, hiszen már választások sora tanúskodik arról, ők nem kérnek Németh Szilárdból egyáltalán, ennek ellenére mindig ott eszi őt a fene. Birkózóközpontot meg rezsidenciát nyit, és a kép szerint mindig talál magának statisztát, aki hajlandó hülyét csinálni magából.

Még szebb azonban, ha amit ezen a képen látunk, az őszinte csodálatból és tanácstalanságból fakad, és netán igaz is, amit hazudni akar, hogy ugyanis Németh Szilárd a csepeliek gázfogyasztását segít kiszámolni. Mert akkor nem rezsidenciát, hanem iskolát kellett volna nyitnia. Állítólag van tanítói diplomája, amit így hasznosíthatna, de ennyi az egész, és elnézést kérünk a többi tanítótól, hogy, ha csak egy percre is, de egy polcra helyeztük őket a rezsibiztossal, aki, ha valamikor esetleg tudott is valamit, de Orbán mára mindent kislagozott belőle magasnyomásúval, ami, mint tudjuk, bír ütni nagyon.

Mindezek mellett itt állunk tanácstalanul. Azért mégpedig, mert nem tudjuk, a nyájas olvasó találkozott-e volna ezzel a képpel és ezzel a hírrel csak úgy, és azt sem, örül-e annak, ha megmutatjuk mégis, milyen borzalmak (mert ez az) történnek körülötte. És mégis az a vélekedés, hogy meg kell tennünk, mert és ugyanis magyarázat arra, amit április harmadika óta még mindig nem bírunk megérteni, hogy ugyanis miért és hogyan nyerhetett a Fidesz újra, ráadásul ennyire. Nos, ez az okoknak csak egy vékonyka szelete, mert Németh Szilárd volt annyira meggondolatlan, hogy megmutatta, miként találnak ezek szerelmesen egymásra.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum