Magyarország tönkremegy és hátra

A legszebb mégis az volt a mögöttünk hagyott szombaton, amikor Gyurcsány bejelentette, hogy készülődik átvenni az országot, annak irányítását megint, mert ő tanult a hibákból, Orbán viszont nem, aki következésképp meg fog bukni. Gyenge kis üzenet volt ez a szanaszét legelésző nyáj egybeterelésére, ugyanakkor egyben kellően erős is, mert azzal, hogy Orbán nemezise ennek közeli bukását kezdi jövendölgetni, hogy ilyen merész álmokat kezd szövögetni az oly közelinek tűnő április harmadika után, megmutatja nekünk, milyen állapotban van az ország. Bár ezt magunk is látjuk barlangunkból kitekintve. Halljuk az eresztékek ropogását, érezzük az ingást, és várjuk, hogy az egész kártyavár összedőljön.

Államháztartásunk – illetve Orbán államháztartásának – féléves hiánya háromezernégyszáz milliárd magyari forintok, az egész évre tervezettnek kilencvenegy százaléka, és még milyen hosszú ez a nyomorult esztendő. Viszont nincs már nyugdíjpénztár, amit le lehetett nyúlni -úgy nagyjából épp ennyit -, és ami a legnagyobb baj Orbán számára, az Unió sem fizet. Ez az az állapot, amit évek óta vár az Orbán bukásában reménykedő többség, aki jól látta, hogy az Unió nem csak Mészáros – és a többi – gazdagodását, de a rezsim bebetonozását is finanszírozza, ami igaz volt, de véget ért, a beton rég megkötött. Innen nézvést Gyurcsány izgése, hogy készül vissza, érthető, de meg nem magyarázható.

Neki nem osztanak lapot. Egyáltalán, semmilyen ellenzékinek nem jár a pakliból, a rendszernek önnön súlya alatt kell összeroskadni, hogy életben tartói – csinovnyikok, haszonélvezők és kiszolgálók – nyüszítve meneküljenek. Ez azonban még nagyon messze van, a Gólemet viszi a lendülete, ha már saját energiája alig is van. Hogy az amúgy eltagadott baj nagyon nagy lehet, azt a kormány legújabb videója mutatja, amely egy elnyújtott segélykiáltásnak hat, háborúról, háborús inflációról, mesél benne a kormány hangja a Második Világháborút emlegetve, forintokat mutogatva, mint ami úgy veszít az értékéből mint annak idején a pengő. Már nem is igazán van szó semminek a megmentéséről, ez egy bukásról szóló vallomás.

Navracsics, aki azzal a céllal tartózkodik a megállított Brüsszelben, hogy pénzt kolduljon, nem végzi jól a dolgát, mert nem is végezheti. Ez a Brüsszel hirtelen csökönyös lett, már azon gondolkozik, hogyan golyózza ki az állandóan vétózgató és hepciáskodó Orbánt. Már nem lehet Brüsszelt ilyesmivel zsarolni, tehát a nagy arcnak és kioktatásnak befellegzett. Négy pontban is engedni kíván, illetve méltóztatik a NER ennek a Brüsszelnek, csak már adja a pénzecskét, a dolog azonban nem ilyen egyszerű. Orbán – úgymond – már annyiszor kiáltott farkast, hogy nem igazán hisznek neki, sőt, nagyobb gondjuk is akad mint annak segítségére sietni, aki annyiszor köpte képen őket. A gyümölcs úgymond beérett.

Csak a régi nagy arcok, hogy az Unión kívül is van élet, meg, hogy brüsszeli pénz nélkül is boldogul az unortodoxiájával, ami annyi volt, hogy akkor Kína és az oroszok felé adósítja el az országot. De a háború ennek is betett, és olybá tűnik, minden kapu bezárult. Így születnek meg a videók drámai hanggal, tragikus zenével fekete fehérben, ami arra ugyan jó, hogy a híveknek megmutassa, mivel (apokalipszis) néz szembe hős kormányunk és még vitézebb Orbánunk, ebből azonban pénz nem lesz. Az eresztékek tehát ropognak, és Gyurcsány dörzsöli a markát, amire az orbánsajtó hörög, miszerint a válságot akarja felhasználni, hogy visszakerüljön a hatalomba. Jelzem, egy így szokott történni a világ minden táján.

A válságok szokták elsöpörni azokat, akik azt kezelni nem tudják. A jelek szerint viszont Orbán és decens csapata erre képtelen, két dologra alkalmasak, békéért óbégatni, és naponta többször emelgetni az irányadó kamatlábat, amitől a forint nem erősödik, de a hitelesek majd jól megszívják. Odáig jutott a szétesés, hogy míg Gyurcsány ördögien kezet dörzsölget, a Momentum segítő jobbot nyújt a gonosznak pártok feletti tanácskozást és szakértést szorgalmazva a forint, így az ország, és egyben Orbán megmentésére is. Sőt, a legédesebb az a felajánlásuk, hogy – és ezt szó szerint akkor – „segítenek hazahozni a brüsszeli pénzeket”. Hová jutott ez az ország és hová Orbán. A jelek szerint a tönk szélére.

A helyzet – bár mókás, de – véresen komoly. Legalább annyira súlyos, mint a romániai aszály, ahol emiatt az ortodox egyház utasításba adta a papjainak, hogy esőért kell imádkozniuk. Erre a mintára várnánk a magyarországi keresztény egyházak felhívását a pénzért való könyörgésre, ha már Orbán lelki üdvéért úgyis szoktak. Figyeljük mindezek után a Romániából érkező időjárás-jelentéseket, hogy mi várható az ima erejétől. Magyar viszonylatban más elgondolásaim is vannak a baj eloszlatására: ha a pénzért való ima hasztalannak tűnik, egyházaink megnyithatnák a kincsestárakat, és adhatnának abból a rengeteg milliárdból Orbánnak, amit tőle (a miénkből) kaptak. Más esetben ismétlődhet a történelem.

Nem akképp, hogy mint VIII. Henrik, Orbán elszedi az összes pénzüket, mert ahhoz gyáva alak, hanem, ha már kormányunk drámai videójában a hetven évvel ezelőtti pénzromlást emlegeti, hasonképp ahhoz, a totálisan értékét vesztett forint helyett új pénz jön, amit pengőnek fognak hívni, és számolhatják azokat a vármegyeházán a főispánok. De az a tragédia, hogy ehhez egészen közel vagyunk. A feltételek és körülmények majdnem együtt állnak a totális fordulathoz, az ideológia megvan hozzá, már csak a teljes pénzügyi összeomlás hiányzik. A kormány nyüszítéséből következtetve ez közelebb van, mintsem hinnék, és senkinek nem lesz jó. Hiába dörzsölgeti vérszagot érezve a tenyerét Gyurcsány, ő is megdöglik velünk együtt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum