Születésem napja volt nemrég, következésképp lementem a szemközti pékségbe, hogy belecsapok a lecsóba, lesz ereszd el a hajam, meg ilyenek. Vásároltam tehát ennek megfelelően egy liter tejet, egy joghurtot emelendő az ünnep fényét, fél kiló kenyeret, három kiflit és két túrós táskát, mert nem bírok magammal. Ezért – ami máskor csak resztli lett volna a kosár alján – fizetnem kellett kétezerötszáz magyari forintokat. Ahhoz már elég öreg vagyok, hogy valami is megdöbbentsen, így most is inkább csendes melankóliával merengtem azon, kinek az anyukájára kellene gondolnom morcosan, de ott a boltban nem találtam ehhez megfelelő alanyt. Bántsam az eladókisasszonyt, akinek úgyis olyan szomorú a szeme?
Ugyan. Sőt, az is eszembe jutott, mennyivel jobb dolgom van, mint elődeimnek a Kárpátok alatt, akik azt is megérték, ha megkapták a fizetésüket reggel, és nem költötték el időben, délután már csak egy doboz gyufára volt elég. Ehhez képest én eltelten fütyörészhetek gazdagságomban, viszont a vége mégis csak az lesz, hogy éhen fogok dögölni, ha ez így megy tovább. Úgyhogy morcosságomnak tárgyat kellet keresnem, amit Orbán Viktor segedelmével tegnap meg is találtam, és ez így nagy általánosságban a Nyugat. Már nem Brüsszel meg Soros, hanem a tágabb életfilozófiát jelentő égtáj elrettentő értelemben, mint ahonnan minden baj fakad. Igaz, ez végül is magában foglalja Brüsszelt és Sorost, illetve más libernyákokat.
Akiket Orbán a hátán szokott cipelni. Amiket mond a kedves vezető, arra ma már nagy általánosságban fölösleges figyelni, de tegnap olyan tripet engedett meg, hogy az ember legszívesebben szólt volna neki, gyere vissza Viktor, ne röpülj annyira. A szövegből, amit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara küldöttgyűlésén előadott, immár egy jól megtermett téboly rajzolódott elénk olyan bőségesen buzogva, hogy muszáj foglalkozni vele, hátha egy ápoló végre észreveszi, és beadja neki a megfelelő szuriját. Mert, ha nem, abba bele fog gebedni az ország, atomjaira hullik, ami folyamat rég elkezdődött, csak mindenféle propagandával takargatják. A boltos élményeimet is ennek igazolására mutattam meg.
Az a gyakorlati lenyomata annak, ahogyan Orbán az országot veszejti el, miközben valami álomfelhőkön utazgat. Most is, a tátott szájú agrárembereknek azt adta elő, hogy a mostani nehéz helyzetben van olyan politikai logika – nyugaton persze – amelyik az agráriumra akarja hárítani a válság terheit. Itt kellett volna közbevetni azt a helyénvaló toldást, hogy csak egy ilyet mutassál csezmeg, de senki nem állt föl ilyennel az agráremberek közül. Úgyhogy folytatódhatott az álom a végkifejlettel, hogy Magyarországon ilyen soha nem fog történni, itt az agrárium kárára nem fognak válságot menedzselni. Igaz, máshol sem, de muszáj volt letenni a hazug alapkövet a nagy összeboruláshoz.
Ettől a kiindulóponttól keveredett bele aztán a kedves vezető a diadalmas választásba annyira, hogy érdemes bővebben idézni, ahogyan a valóság és álom különböző síkjai úgy összekafancolódnak térben és időben, amiből a józan ész számára már nem létezik kiút egyáltalán. Április harmadikán nem egy párt, hanem a vidék győzött – mondta egyetlenünk. És folytatta is nagy-nagy gyönyörűségünkre. Megtudtuk, hogy „az árak az egekbe szöktek, és ennek a helyzetnek a súlyát, az ezzel járó feladatok súlyát mindenki, az agrárszakemberek, a politikusok és a választópolgárok is érzik. Ilyenkor az egyetlen megoldás az egység, ezért nem véletlen, hogy április 3-án ilyen hatalmas egységben sikerült megnyerni a választást”.
No most, ezek szerint már áprilisban aszály volt, ezért nyert a Fidesz kétharmaddal. Ezt eddig nem tudtuk, de legalább most már igen. Mindezek után is olyan bőségben patakzottak az álomlufik a mi jótevőnk szájából, hogy kevés vagyok én mindet megmutatni. Így csak utalásképpen rezsicsökkentés, családok megvédése és államadósság csökkentése, amelyeket egyesével is ki lehetne lukasztani, vagy csak elengedni a madzagját, és hagyni, hogy Orbán velük együtt szálljon el a magas levegőégbe. De mindez sem volt elég, mert előkerült a legnagyobb aduász, ami viszont már tényleg a téboly mélységét vagy a trip magasságát mutatja gusztus szerint. Köpni vagy nyelni, ez itt a kérdés.
Nos tehát – hallhatták a bávatag agrárosok – a V4-ek olyan gazdaságpolitikát valósítanak meg azután, „ami kivisz minket a most fenyegető felhős égbolt alól”. Ha aszály van, akkor örülni kellene a felhőnek, igaz, az aszály választási győzelmet hoz. V4 már nincs, az aszály még igaz is lehet, de mindezeken túl még genderezve, a kisfiúk megmaradó fütyijének együtt örülve talált egymásra Orbán és az agráremberek csapata. Mondom, ez is egy világ, meg az is, hogy a felsorolt agrárárukért a boltban annyit fizettem amennyit, úgyhogy az igaz, nem a parasztokra van terhelve a válság, hanem rám. Aki egyben te is vagyok, én nyájasom. Viszont látszik, hogy Orbán egy egészen más, fura álomvilágban él. Vissza kellene hozni valakinek, vagy hagyni egy kerek szobában álmodozni, rugalmas falak között. Vagy-vagy.
Vélemény, hozzászólás?