A hülyének se éri meg

Elkészült a vadászati világkiállítás (vö.: Semjénimum) végső elszámolása, amiből megtudhattuk, hogy a tizenhét milliárd kiadásra hatszáznegyvenöt millió bevétel jutott. Az ilyenre szokták mondani a kocsmák sörfoltos abroszaira könyökölve, hogy a hülyének is megéri. Orbánnak azonban bizonyosan. Máig nem tudjuk, mi indokolta a kiállítás megrendezését, de benne lehetett a miniszterelnök-helyettes egyéni mániája, a NER elit vonzódása a gyilkolászáshoz, ám ugyanakkor a lopás végtelen lehetősége is. Tizenhét milliárdból már lehet fölözni, élvezni az élet szépségeit aztán mindenféle jachtokon. Ez egyébként büntetőjogi kategória.

Ám a NER elit esetében, amíg Polt a főügyész, ilyenekről nem érdemes beszélni, a választás úgy sikerült ahogy, az élet tehát a régi tempóban folytatódhat tovább. Nem is kesergünk és háborodunk fel már emiatt, mert érteleme semmi, csak így visszamerengve a kiállítás idejére emlékszünk rá, mekkora volt a pofájuk reagálva arra, hogy az akkor még eszméleténél lévő ellenzék sokallta a büdzsét. Csak a belépőkből megtérül az egész – kapták akkor a képükbe a bírálatok megfogalmazói, és emlékszünk arra is, milyen szuszogós buzgalommal számolt be a “közmédia” napra nap, mennyi ember özönlött épp kitömött állatokat nézni, vagy agancsok közt bóklászni.

Nem érdemes hosszabban időzni itt, ez a két szám mindent elmond arról, hogyan sikerült elcseszni ezt is, megengedve azt, jobban járt volna az ország, ha bele sem vágnak. Mindezek ellenére sikerként könyvelték el a méretes kudarcot, mert azon felbuzdulva, amit az egészről fentebb elmondtunk, most meg méhészeti világkiállítást készülnek rendezni. Reméljük, a bejárat nem egy kaptárajtó vagy még stílszerűbben valami fullánkokból összeállított kapu lesz – bár ezektől minden kitelik -, de ezen gondolkozni még korai is. Mindent a maga idejében, így azt is, hogy még ebből a savanykás hatszáznegyvenöt millióból is csupán kétszázharminckilenc jött belépőkből.

Nem tudom, mennyi volt a belépő, hogy visszaosszuk a látogatók számát, de most már mindegy is. Ám az is eszünkbe jut újólag, mennyi embert tereltek oda ingyen, buszoztatták a gyerekeket, mert a rendszer szereti azt mutatni, hogy tömegek állnak mögötte. Illetve azt is demonstrálja minduntalan, hogy sikert sikerre halmoz. Mert itt kúszik be a képbe egy másik sztori, ez pedig Kálomista filmes műalkotása Gyurcsányról Orbán szolgálatában, azaz, az “Elkúrtuk”. Nem látjuk okát és indokát az eufemisztikus szimbólumokkal való cím-megjelenítésnek, mert ha elkúrták, akkor elkúrták, nincs ezen mit szépíteni és ragozni. Megrendezik a Magyar Mozgókép Fesztivált, ahol az alkotás beárazódott mintegy.

Ezen levetítenek nagyjából száz magyar filmet, s bár Kálomista mozija (ha egyáltalán) bár szerepel a programban, de a leendő díjazottak között nyomát sem lelhetni. Egyszerűen a futottak még kategóriába tartozik, és hát, ez is édes történet. Ez a film is belekerült sokszáz millióba, és az őszön mindenképpen meg akartak minket győzni a nagyszerűségéről, NER körökben pedig házi feladat volt erre moziba menni. Nem feledhetjük a fideszista körök szelfijeit, ahogyan a képekkel igazolták a lojalitásukat, miszerint ott vannak a moziban, és a film milyen überszuper. Most meg kiderül, hogy egyáltalán nem az, sőt, alulról sem súrolja a nézhetőségi minimumot.

Ez nem nóvum, mert mindenféle tagadás ellenére tudjuk, miért készült, és nem igazán az esztétikai élmény kedvéért. Ahogyan a vadászati dzsembori sem azért, hogy a kisdedek kedvet kapjanak a lődözéshez. Az olyan rendszerben, amilyen a NER, mindennek ideológiai okai vannak, és onnan nézvést semmi sem drága, azaz minden pénzt megér. S ha utólag vagy közben azt is próbálják meg bizonygatni, hogy piaci alapon is megállná a helyét akármi is, mindig kiderül: nem. Tágabbra húzva a kört Mészáros cégei sem prosperálnának valós körülmények között, az egész NER hamis álomvilágra, a kedves vezető akaratára épül, és annak megszűntével össze is omlik. Ez azonban nem holnap lesz.

Viszont igazolásokat kapunk utólag mindenről, hogy amihez nyúlnak, szarrá lesz, illetve arról is, hogy önálló értéket létrehozni képtelenek. Legyen az film vagy kiállítás, színdarab vagy újságcikk. Valahogyan semmi sem sikerül, mert vagy nincs tehetség, vagy az ideológia öli meg azt. Mindig így volt, és mindig is így lesz, ezért, ha az a dilemma, hogy kinek éri meg ez az egész, nem felelhetjük rá, hogy a hülyének is, mert végül is annak sem. Egyszer majd az ilyesmikkel is el kell számolni, bár nagy valószínűséggel nem a mi életünkben. Viszont képzeljük el azt az álomvilágot, amelyikben a pénzt nem ilyesmire szórják el ezermilliárdos tételekben, hogy hol tarthatna akkor kies hazánk. Ki tudja ezt, ugye. Ki is tudhatná.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum