Varga Judit egyetlen közlendője a választás után annyi volt, hogy csupán az dőlt el, fiaink – esetleg lányaink – nem mennek háborúba, és gyermekeink meg lettek védve úgymond. Egy minimalista célkitűzés hamis interpretációja, amit az igazságügyi miniszter elibénk delirált, mert fiaink – netán lányaink – semmiképpen nem indultak volna a vérzivatarba, és senki nem is akarta lemetélni Orbán kis huszárainak fütyijét egyáltalán, sőt a kisleányok (mint leendő magyari édesanyák) sem lettek volna kényszerítve arra soha, hogy pajeszt és méteres szakállat növesszenek.
Ilyképp miniszterasszony közlésén, ha nem lenne cserepes az ajkunk, és nem csöpögne vértől karóba húzott lelkünk (a képet eladjuk egy kupa borért és hátlapogatásért Vörösmarty atyánknak), egyszóval, ha nem lenne rohadt szar a kedvünk, mosolyognánk jót, hogy a fülünkig érne a szájunk. Ilyesmi a fentiek miatt érthető okok miatt nem következik be, pedig a körülöttünk zúgó tébolyda immár kabaréjeleneteket kínál, ha elővesszük porosodó esztétikai ismereteinket, akkor tragédiába ojtott bohózatot, ismeretlen fajú színművet, ami az elcseszett életünk maga.
A választás eredménye az lett, ami, és a vele szinkronban zajló népszavazásé – amely kisdedjeink fütyijéről, puncijáról szólt –, szintén véget ért, mégpedig érvénytelenül. Innen nézvést Varga miniszterasszony ez irányú győzelmi jelentése hamisnak tűnik, a sörfoltos kocsmaasztalra könyökölve mondván: hazudik ez a némber, mint a vízfolyás, és ez az egyik. A másik, hogy a főnöke szerint, aki Orbán maga, az abban született népi döntést, miszerint megvédjük gyermekeinket (fütyi-punci), végre kell hajtani. Az nem zavarja doktorminiszter urat, hogy érvénytelenség okán végrehajtani nincs mit.
Egy fűszálat sem kell odébb rakni, harsogni pedig nem komilfó, de illemet ezek nem ismernek, ahogyan Istent és embert sem. És most, hogy elmeséltem a nyomorult éltünket, egy apró szösszenéssel kiszínezem, hogy miként folyik az ilyen szavazás minálunk, hogy hogyan irkálják a népek azt a nyomorult ikszet a papírra, amitől aztán választáskor a Fidesz mennybe megy már rend szerint. A népszavazások meg ugyan érvénytelenek, de az abból fakadó döntések végrehajtandók mégis, amitől az egész nyüves világ olyan lesz, mint az árnyképek a falon.
A komplett ország elképedve csodálkozott rá arra ugyanis, hogy egyik lankás falunkban, amely amúgy vérfideszes környék, szinte száz százalékban arra szavaztak a népek, hogy a gyermekvédelmi törvény rendelkezéseit ne hajtsák végre. Ergo, jóváhagyták mintegy a fütyimetélést, ami akkora trip, hogy az egész ország a csodájára is járt, kikiáltva a falut – a nevét kegyeleti okból nem említjük – az ország legliberálisabbjának, holott erről arrafelé nagy valószínűséggel az a meggyőződés, hogy az ilyesmit Soros fütyüli az ördög szájával, tehát maga a pokol.
Meg hogy doktorminiszter úr az ilyesmiben szenvedőket cipel a széles, kevláros hátán. Baj lett ebből az eredményből abban az értelemben, hogy utána meg kellett magyarázni, bár önmagában az a gond, ha az ember meggyőződését tükröző ikszelésről egyáltalán beszélni kell. De kellet, mert nem jött ki a sorminta. A falu polgármestere tehát kifejtette, hogy az eredmény miatt a lakosok gyűlöletet kaptak, pedig csak rájuk csodálkoztak, illetve arról elmélkedett, hogy az „adminisztrációs folyamat során tévedés történt”, ami, valljuk be, nem igazán értelmezhető.
Az igen igen, a nem nem, több változat nincsen, a falu lakosai azonban hozzáteszik, nemigen, és nem értik, hogy ugyan ők teljes szívükkel a jó ügy mellett igyekeztek szavazni, de mégis rossz eredmény jött ki. Jogszabályi lépéseket fontolgatnak, hogy a liberális beállítódás mocskát magukról letörölhessék (kép, Vörösmarty), de ez nem fog menni, mert elszabták. És mint tudjuk, a pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs, maximum szidhatjuk a boltos kedves édesanyját, aki viszont a képünkbe fog mosolyogni, mert neki nem cserepes a szája.
Viszont elmesélem a történések tételezését. Amikor a szavazás előtt megtörtént az eligazítás, miszerint Béláim, a gyerekvédelmi népszavazáson pártunkat támogatandó mindenképpen szavazzunk igennel. És Béláim így is szavaztak. Aztán kiderült, ha meg akarnák tartani a fiúcskák fütyijét, nemmel kellett volna, és most itt állnak világ csodájára meg annak példájául, hogyan járhat az az ember, akinek megmondják, hová tegye azt a rohadt ikszet. Így. Innentől viszont olyan félelmek munkálhatnak a kis közösségben, hogy alkalmasint a saját akasztásukra is igent mondanak. Gondolkozni, Béláim, gondolkozni.
Vélemény, hozzászólás?