Orbán szemüvege

Formában volt miniszteres urunk, mi egyetlen örömünk a háború kitörése óta tartott első nyilvános beszédjén az agráristák előtt. Teli pofával migránsozott meg sorosozott, illetve kommunistázott megint. Hogy habzott-e a szája, és fröcsögött-e a mérgező nyála neki, azt csak az első sorokban ülők tudják, hogy mennyit kellett törölközniük, illetve hogy hagyták-e megszáradni a nedveket, mert azt a zakót ki soha nem mossák már, ugyanis rajta van az anyag, őrzi mintegy Európa DNS-ét. Mert ilyen is volt régebben mint emlékezhetünk, és hajjaj, még mennyi minden is történt, olyan rengeteg sok dolog, hogy Dunát lehetne rekeszteni vele, és ezer oldalas vádiratot összerakni.

Amúgy vérzivatar van. Miniszteres urunk azonban feledve ezt összekacsintott a vélt övéivel, és ragaszkodva ahhoz az irányhoz, ami miatt most leginkább egy rosszabb fajta pondrónak nézik szerte a világon, az agráristákat fölszólította, védjék meg Paks2-őt, mert ők aztán értik annak fontosságát, míg a bugris városiak meg nem. Te sem, én nyájasom, nálad disznót sem lehet leipponozni, köszönni neki, hogy hello röfi. Te nem Feri bátyám vagy, akivel fröccsözve lehet mélázni a novemberi nyolcvanról, egyáltalán, a város bűnös, teli van libernyákokkal, akiket már nem bír egyesével elvinni a hátán, az agráristák viszont hordozzák a nemzetet. Nem én mondtam, hanem ő.

Egészen elképesztően mélyre süllyedt Orbán Viktor a MAGOSZ és az Agrárkamara által szervezett kongresszuson, ahol mindezeket előadta, és a széles tartalomból csippentettem csak mintegy in medias res, hogy aztán belevágjunk a dolgok bűzlő közepébe. Háború van, hogy ilyen szikáran jellemezzük a tragédiát, amit az ember, ha emberből van, egy módon bír szemlélni, elborzadva és iszonyodva, míg viszont, mint miniszteres urunk az agráristáknak kifejtette, ő magyar szemüvegen át teszi ezt. Itt a megfejtés, hogy miért látja olyan furán, és a torz tapasztalat miért löki őt aljas hülyeségekbe cselekvései és beszédei során. Nincs misztikum a manusban.

Szemüveg van, ami úgy magyar, hogy Orbáné csakis, és az eltelt tizenkét év kudarcos politikáját takarja, ami akkor esett atomjaira egy szempillantás alatt, amikor miniszteres urunk gazdája a Kremlben úgy határozott, hogy nekilát ukránokat gyilkolászni, amihez jó képet vágni nem komilfó. Tehát ezen a ponton miniszteres urunk meghasonlott, hogy már nem is tud magához térni. Amit most előad a magyar szemüvegével a háború kapcsán, azt az ukrán nagykövet jellemezte egészen húsba vágón, mégpedig így: semmilyen beruházási bank, semmilyen Paks 2, gázügy, rezsicsökkentés vagy orosz vakcina nem igazolhatja ártatlan gyermekek szégyenletes halálát.

És még ígyebben: ha szemet hunyunk az embertelenség és a barbárság felett, bele tudunk-e nézni saját gyermekeink szemébe, s örülni az alacsony gáztarifáknak? – Ljuba Nepop (Ljubov Nepop) a nagykövet neve, és ami a csoda, hogy bár a NER elevenjébe hatolt, Szijjártó mégsem rendelte be őt leordítani a fejét, ami is arra utal, hogy erősen megváltoztak az erőviszonyok, de nem izomból, hanem morális oldalról. Így Szijjártónak egyszerűen nincs érkezése berendelni azt a nagykövetet, aki úgy beszél – meglehetősen hangosan –, mintha a magyar ellenzék volna. Más szemszögből és fideszi szemmel ezzel beleavatkozik a magyar választásokba.

Mégis csönd van, és ebből is látszik, hogy különös időket élünk, és éppen ezért fura, hogy Orbán viszont ugyanaz. Mint egy demens vénember, aki mondja a magáét függetlenül attól, hogy már köze sincs a valósághoz, mert nem bír kitörni az álomvilágából. Más megközelítéssel Einsteinre utalunk, aki szerint a hülyeség az, ha mindig ugyanazt tesszük, de más eredményt várunk, és innen nézvést vizsgálandó az, hogy Orbán nem bír leszakadni az orosz csöcsről, és azt hiszi, a jövőben majd lehet úgy élni, mint előtte, amikor nem. Ez is az agráristáknak elmondott lázárjából derült ki, s nehogy az a vád érjen, hogy nem támasztom alá a mondandómat, ím, megteszem.

Szemezgetünk kicsinyt a szövegből, hogy mivel etette az agráristákat a malacok nagy barátja. „A kommunisták a városi liberálisokkal kiegészülve egy tömböt alkotnak”, ha pedig ez az oldal (a baloldal és a liberálisok) kerül hatalomra, a vidék mindig ráfizet. A pandémia megcáfolta azt a „lázálmot”, hogy a globalizáció megállíthatatlan (sic). Azt kérte hallgatóitól: ne engedjék, hogy a paksi bővítésről lebeszéljék őket, hiszen ez az olcsó energia kulcsa, ellenkező esetben éppen ők járnak rosszul. Vásároljanak magyar állampapírt, mert „nem mindegy, kinek megy a kamat, külföldieknek, Sorosnak, vagy Kovács Józsi bácsinak”.

És végezetül: Magyarországot csak a magyar gyerekek tudják magyarnak megtartani: „Egy keresztény gyereket nem lehet kiváltani egy muszlim férfival”. Úgy slágvortokban tehát ez a magyar szemüveg, ami Orbán beteg szemüvege. De nem is ez a baj már, mert a manust ismerjük töviről hegyire, látjuk rajta a komoly bajokat, amelyek romlásba viszik az országot, és igazából ezen is túl vagyunk már. Hanem, hogy az agráristák ezt végighallgatták, mi több, a végén tapssal hálálták meg a sok bölcsességet, nos, ez az ország veszte. Ilyen dumára, ennyi hazugságra és aljas uszításra, ha már agrárista vagyok, az a reakció, hogy tojászáport zúdítok a szónokra. Ezek meg tapsoltak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum