Hűtlen lettek a szavak

Mint azt megtudtuk, a magyar hírszolgáltató vállalat, az MTI – ahol valamikor újságírók dolgoztak, amikor ez még egy szakma volt (Monika) – a kormány csecsén csüng. Ez mondjuk nem nóvum tizenkét év NER után, a módja azonban annyira elképesztő, hogy a krónikásnak a Jónás imája első sorai jutnak eszébe, ahogyan dadog benne a lét türelme. „Hozzám már hűtlen lettek a szavak”, kezdi vallomását a halál-cet gyomrából Babits, és tudjuk, hogy ez az utolsó, kétségbe esett és visszavonhatatlan vallomás a lét kifejezhetetlenségéről, és ezen a ponton a krónikásnak is elakad a szava, de nem úgy, mint az MTI munkatársainak, akiknek soha nem is volt.

Kázmér most megveregeti a saját vállát, mert azt az elemi erejű káromkodást, ami bensőjében a hír olvastán felbuzgott, sikerült emberi nyelvre lefordítani mégpedig úgy, hogy valami szép is került bele a valóság leföstése közben ami az, hogy az MTI egynémelysok hírét nem más írja saját kezűleg (levelekben és hivatalos iratokban sk), mint miniszeteres urunk, Orbán Viktor sajtósa maga, azaz: Havasi Bertalan. Ettől még a hírek nyelvileg és a szakma szabályai szerint lehetnek helyesek, ami viszont csak a külcsín, miközben a belbecs rohad. Amikor a jogállamiság kapcsán – aminek nem ismeri a definícióját Varga Judit – a sajtó szabadságáról esik szó, ilyesmikre is gondolva van.

És még sok másra is. Momentán azonban az MTI-ről van szó, ahol nem csak a sajtós által megírt híreket kapnak, hanem diktálják is nekik, illetve utasításokat adnak, minek kell benne szerepelni és minek épp szó szerint, ami miatt egy ottani sajtómukás állítólag így sóhajtott volna fel: „Javaslom, hogy minden kormány, Fidesz és egyéb hatalmi szerv közleményét emeljük át egy az egyben (…) Semmi cizellálgatás, végül is már rég nem vagyunk újságírók.” Hozzá már hűtlen lettek a szavak, módosíthatjuk Babitsot, ha ugyan érdemli a poeta doctust a sajtómunkás és a helyzet egyként, és megvalljuk, magunk is keressük újra, mert „oly tétova céltalan parttalan, s ugy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat.”

Megköszönjük a mesternek, hogy szorultságunkban kisegített, így a sajtómunkás keserű sóhajának morális oldalára hagyatkozhatunk, és a képibe vághatnánk, hogy nem kötelező ott dolgozni csezmeg, és mégsem tesszük ezt, mert élni kell. Enni adni a gyereknek, egyebek, és itt válik hangsúlyossá az a helyzet, amit a sajtómunkás esete példáz, miszerint a NER hogyan őrli le a személyiséget és teszi alattvalóvá egzisztenciális fenyegetéssel azt is, aki amúgy nem hódolna be neki. De mégsem mentjük fel a sajtómunkást, mert lehetne sormunkás is ezzel az erővel, de az nem fizet olyan jól és mindenféle fáradságokkal jár. Kávézgatni valószínűleg minden bizonnyal sokkal kényelmesebb.

És még továbbá, újólag el kell, jutunk oda, hogy ma már nem csak a forradalmárnak, hanem a leghétköznapibb alattvalónak is csak akkor ajánlatos a rendszerrel nem szimpatizálni, ha veszíteni valója semmi sincs. Munka, lakás, egzisztencia, akitől a NAV behajtani nem tud, és akinél nem jelenhetnek meg Orbán terminátorai, hogy szükségem van a ruhádra és a motorodra. Ha olybá vesszük, akkor most a szabadság feltételeit határoztam meg, amihöz az ideológia nélküli morális szabadságot is hozzátesszük Füst Milán tálalásában, miszerint a földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény. És mégsem irodalom órát tartok, mert annak ideje közel negyven éve elmúlt.

Elmúlt bizony, s ma már nem az évek, hanem a szorongató jelen súlya alatt újólag ott tartunk, hol az a pont, ameddig az ember önazonos tud lenni, és hol lép át egy másik dimenzióba, amelyben fölsóhajt mint a sajtómunkásunk, miszerint „már rég nem vagyunk újságírók”, amivel voltaképp arcon köpi magát, ami szerencse, mert nem nekem kell megtenni. Viszont ugyanígy van egy pont, amikor a tanár, az igazgató, az irodista vagy színész, a zenész és celeb vagy akárki, akit épp fölzabál a NER, kijelenthetné magáról, hogy már rég nem az, aki. Ezek pedig drámák, egy meghasonlott lélek keservei, aki, hogy éljen (esetleg jól), leborul. A kérdés annyi, hogy van-e jogunk elítélni őket.

Hogy érezhetünk-e olyan kérlelhetetlenséget irányukban, mint amilyet a rendszer okozója, annak közvetlen munkatársai, a legfelsőbb szintű működtetők és a haszonszerzésből elaljasodottak irányában érzünk. A bávatag tömegekről most ne essék szó, akiket átvertek és megvezettek. Ilyen dilemmák vannak az emberben, amikor Jónáshoz hasonlatosan elakad a lélegzete és kitör belőle a hajdani szabadság utáni melankólia a föloldhatatlanságával, és a véglegesség iszonyával: „megtaláljam, mielőtt egy mégvakabb és örök Cethal szájában végkép eltünök, a régi hangot s, szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele estelig, vagy míg az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Hűtlen lettek a szavak
  1. jaegtoer szerint:

    O.K. ámde…
    Lábjegyzet:
    Az azért felmerül bennem, hogy a NER kiszolgáltatottjainak miért is kellene romba dönteni saját egzisztenciájukat, amikor a boldogítani óhajtott nép immár nyolcadszor hagyta cserben egykor (XIX. sz. esetleg XX. sz. legeleje) jobb sorsra érdemes értelmiségét, és amúgy meg bárhogy is döntsön, mindig a szart veti föl a víz,valamint és továbbá mindig a nyakába varrják a cechet, még ha köze sincs hozzá.. Ne legyen kétség, bármi legyen is a választás eredménye, a cégéres tolvajok valahogy mindig és mégiscsak befarolnak a hatalomba, vagy így, vagy úgy. Régi igazság: ‘Akár itthon, akár bárhol a világon eldöntenek valamit, az Magyarországra dől.’ (bár a költő nem egészen így mondta, de attól még így van.) Hm, tételezzük fel: az említett sajtómunkásnak degradált honfi vagy honleány társunk feláll, és azt mondja: nem csinálja tovább és elmegy árufeltöltőnek a Lidl-be… … és feláll még 42 és elmennek, ki a Lidl-be, ki a Tesco-be és ki Pirtóra, vagy a Kéki tanyára, akkor mi változik? Felszabadul 43 közepesnél jobban fizető státusz, amire biztosan akad 86 mohó nerfi vagy nernő, mondhatni tróger. (illetőleg: legalább közepes létben megélni óhajtó elvileg ártó szándék nélküli jelölt, netán pályakezdő.) Szóval legalább azt a gyalogot ne szóljuk le, aki visszaírta a frankót, merthogy manapság már ez is egy ‘Ide lőjetek!’ kiáltás értékű a mordorból. Azt is gondolom, hogy nagyon szerencsésnek érezheti magát az, aki nincs abszolút kiszolgáltatott helyzetben.
    (még úgyabbul azt is mondhatnám, hogy amikor a vájt fülű, lelkű, szívű és affektáló értelmiség cserbenhagyta a gengszter cserének áldozatul esett, utcára rugdosott százezreket a 90-es években, ismét megtanulta és gránitnál, ércnél maradandóbb emlékezetébe véste a népesség a leckét: Mindenki úgy boldogul, ahogy tud, erősebb kutya ba…lalajkázik, kaparj kurta neked is lesz, egyik se különb a deákné vásznánál, tizenkilenc egy híján húsz. Sőt. Mindez még csak nem is az érem éle, hanem a perem karca, az oldalakat hagyjuk is.)

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Azért vannak szerencsére “Nyugatosok” , “Telexesek” és mások is akik mertek újságírók maradni.. Köszönet érte !
    Erről jut eszembe Ady Grófi szérün verse, hogy mennyire aktuális sajnos, vagy mindig is az volt ?? Talán ennyire nem éreztem.. Különösen ez a sor :
    “Élethez, szemhez nincs közöd
    Groófi szérü ez, és magyar..”
    Egyébként a gimnáziumban rontották el most világosodtam meg !
    Nem fociztatni, rudat (csatornát) mászatni kellett volna a kis kollégista palántákat!
    Az irodolmat, meg a történelmet
    rendesen megtanítani !! Innen is látni, hogy mindenért a tanárok a hibásak ! 🤣🤣

  3. John Smith szerint:

    “A kérdés annyi, hogy van-e jogunk elítélni őket.”

    Nem vagyok újságíró, a helyükben talán én is opportunista lennék. Vietnam után is sok veterán hordott “Ha nem voltál ott, fogd be a pofádat!” feliratú pólót.
    Viszont, ahogy Tom Sawyer is rámutatott, vannak, akik mertek tisztességesek maradni.
    Senkitől nincs jogunk elvárni az önkéntes mártíromságot. De aki a NER csicskája, az ne kérje ki magának, ha utána köpnek az utcán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum