Ellenlengyelek

Mintha nem lennének elegen, mintha a hazai bázis fogyóban volna. Legalábbis erre utal az, hogy a Fidesz erdélyi egyetemistákat toboroz kosztért, kvártélyért, fizetségért aláírást gyűjteni kies hazánkban. Meglepődünk? Nem lepődünk meg, a Fidesz, amióta kiterjesztette csápjait a határokon túlra, így dolgozik. Idegenbe szakadt hazánk fiait használ szavazatra, és most már kampányra is, sőt, mindenféle kétes alakokat hív meg jóféle közpénzből, hogy itt a saját dicsőségét zengesse velük. Az az irány, hogy hatalmának legitimitását és nagyszerűségét idegenekkel igazolja, mert a hazai akol már nem elég.

Így hív meg már évtizede lengyeleket a békemenetre, mintha a két ország nagy, közös ünnepe volna a Fidesz-hatalom, de tudjuk, hogy ez hazugság. Pénzért megvett és lebutított vonulások ezek, mintha futballmeccsre menne a tömeg, ami jól ugyan kinézhet, de amúgy megüli a propaganda. Minden csak propaganda, az erdélyi fiatalok lefizetése is, ez is zacskó krumplival egyenértékű, de annyi pénz áll a Fidesz rendelkezésére – az ország teljes GDP-je –, ami ellen ilyen téren fellépni lehetetlen, nekünk a lelkesedés, a száraz puskaporban bízás érzete marad.

Meg az ötletek. Márki-Zay gondolt egy nagyot, és a legnagyobb lengyel ellenzéki újságban, a Gazeta Wyborczában megjelent cikkében invitálta a lengyeleket a magyar fővárosba a nagy ellenzéki tüntetésre. Zseniálisnak is volna nevezhető, ha nem lenne kétségbeesett lépés, pedig az. Ha nagy tudású politimókus volnék, akkor azt mondanám, Márki-Zay ezen húzása beleállás a Fidesz világába, mikor is önmagát és cselekedeteit azokhoz viszonyítva definiálja, a hülyeségre hülyeséget húz, csak az a kérdés, tehet-e egyáltalán másként, és, ha tehetne, mi volna az.

A békemenetes lengyelekre ellenlengyeleket hívni kétségbeesett lépésnek tűnik, mint ahogyan az is, hogy amikor kiderült a Fidesz erdélyi akciója, Márki-Zay épp Németországban járt ottani magyarokat győzködni, hogy szavazzanak rá, és ebben a kontextusban természetesen ránk is, mert minden egyes voksra akkora szükség van, mit egy falat kenyérre. Márki-Zay volt már Angliában is ugyanilyen céllal, ha érzékletes képpel szeretnénk lefösteni ezeket az akciókat, akkor azt kell mondanunk, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nekilátott szél ellen pisálni.

Mert mást nem nagyon tehet. Hogy lássuk, milyen monolit gólem a Fidesz és az ő választási szabályai, jegyezzük fel a hős magyar nép azon cselekedetét, pénzt gyűjt az angliai magyaroknak arra, hogy mindenképpen el tudjanak menni – vagy haza tudjanak jönni – szavazni, mert mindenki előtt ismeretesek azok a szabályok, amelyeket a Fidesz állított fel, s amelyekkel az ő szavazásukat minden lehető módon nehezíteni kívánja, ha nem épp teljesen ellehetetleníteni. Nonszensz, hogy a csóró óhazaiak küldenek Angliába pénzt, hogy az ottaniak segítsenek megszabadulni a rabigától.

De semmivel sem furább, mint lengyeleket hívni Orbánt éltetni, majd erre válaszul Orbánt fújolni hívni szintén bratankikat, ez már maga az internacionalizmus, amit a Fidesz vetett be a kampányban, nem most először, hanem már nagyon régóta, csak épp most van az az idő, amikor reakció is érkezik rá. Mindenesetre érdekes március 15-nek nézünk elébe nemzetközi csapatokkal Budapest utcáin, kiegészítve itt-ott azért hazai szereplőkkel is. A dolgok viszont nem ott és nem ezért fognak eldőlni, hanem egészen másutt, csak emlékezni kellene.

Semmi egyéb nem kéne a Fidesz földrengés-szerű elsöpréséhez, csak annyi, hogy minden társadalmi rétegnek jusson eszébe, amikor a hatalom épp rajta gyalogolt keresztül, és mégsem történt semmi. Sorolni lehetne szépen mind az összeset, kezdetnek tán elég lenne, ha nekilátnának megkérdezni jó hangosan azok, akiktől a háromezer milliárd nyugdíjmegtakarítást ellopta Orbán, hogy hol a pénzük. Azért ez már összeg, ennek már súlya kellene legyen, és mégsincs. De így vagyunk mind az összes veszteségünkkel is, Orbán olyan rég van hatalmon, hogy gaztettei elfeledődnek.

Remember baszki, mondhatnánk az aktuális csatakiáltást, és máris nem lenne szükség semmilyen lengyelekre és rájuk hívott ellenlengyelekre. De Orbán kitörölhetné a seggét a lefizetett erdélyi egyetemistákkal is, ha a magyari ember öntudatra ébredne, mint a Skynet, majd fölállna, fölegyenesedne, fölmagasodna, és azt mondaná, amit ilyenkor kell, hogy ugyanis „szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra”. De ez scifi, mi pedig hónaljszagú retekországban élünk, és várjuk a megváltó lengyeleket. Ne tessenek mondani, hogy ez nem röhejes, amikor az.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum