Puncsminyon

Doktorminiszterelnök et. tegnap egy cukrászdában nyüzsizett kampányilag, holott csak februártól gyúr a szavazatokra, mint mondta előtte. Ám, mint tudjuk, azzal nem nagyon kell foglalkozni ami a száján kijön, hanem inkább az a mérvadó, amit teszcsinál. Mostanában zabál. De nem is ez. Hanem emlékszünk arra a sztorira, amikor egy buszsofőrt az egyik kedves utas gyengéden agyba-főbe vert, mert arra kérte őt, tegye fel a maszkot, és ez a kérés a bájos utazót erősen felzaklatta. Nem tudni, ontológiai volt-e a baj, a szabadság tobzódása az utazó lelkében, miszerint nekem te nem mutogatol, vagy egyéb héroszi maskara az egyéniség védelmében a tömeglét ellen, de ez a reakció akkor sem komilfó.

Doktorminiszterelnök úr az ő filozófiájában, amely zavaros ugyan, de fasiszta mindenképp, az egyént alárendeli a közösségnek, a nemzet fontosabb mint a szaros élet, a haza mint a család, a család mint én, a párt mint a haverok, és Isten mint a feleség, de legfőképp a nemzetvezető mint a teremtő. A porbafingó organizmus minden percét az a közösség szabályozza amit társadalomnak hívunk, a társadalom életét regulák írják elő, ezeket viszont a kedves vezető és decens csapata találja ki, és teszi oly igen kötelezővé, hogy keményen büntet is megszegésük esetén. A buszsofőr is ezért mondta a dúvad utazónak a maszkfelvételt, ami miatt – mint emlékezhetünk – kapott a képére visszatérve a szabadság jelszavához, miszerint nekem te nem mutogatol.

Más aspektusból pofád befogod. No most, doktorminiszterelnök et. a cukrászdában, ahol puncsminyont kért elvitelre, egy olyan pult tartalmát bámulta guvadt szemekkel a képek tanúsága szerint, amely pultra nagy betűkkel volt srejbolva, miszerint a maszk használata kötelező. Doktorminiszterelnök et. azonban csupasz pofával tobzódik a boltban, ő az utas a buszon, a szabályszegő ember, holott, mint kicsivel elébb levezettük társadalmunk működését, ezeket a szabályokat ő hozza. Ha maga sem tartja be, kinek szólnak akkor ezek, vagy esetünk netán vallástörténeti aktus, mikor is a teremtő alászáll a halandók közé megmutatva az ő testét, ám jelezve mégis másneműségét, miszerint rá a földi előírások egyáltalán nem vonatkoznak.

Még így is lehet. Vagy pedig úgy, hogy miként az utas a buszon, akinek a szabadságába bezavart a sofőr a szabályaival, és emiatt őt ütlegelte gyengéden, utcai harcosunk is így tett volna a cukrásszal, ha az általa hozott szabályok betartására szólítják esetleg fel. De ilyen veszélyek rá nem leselkednek. Orbán a burokban, amelyben anyagi létét tengeti, kívül él az általunk ismert és használt téren és időn, amerre jár-kel, csak gravitációs hullámok jelzik testi valóját, ahogy elérnek mihozzánk, akikkel szóba nem kell már állnia. Jeleket küld csupán. Ippon: ennyit mond egy disznó teteme mellől. Van kérdés?: üzen a fasiszta nagygyűlésről mikrofonok erdejéből. És erre szólal meg Márki-Zay, aki már régen kihívta vitára, hogy aszondja: Nekem lenne pár.

De válasz nélkül marad. Márki-Zaynak nincsen puncsos minyonja, ha lenne neki, akkor kaphatna pár szót, így azonban esélytelen. Tudjuk ezt már Gyurcsány óta, voltaképp mindent tudunk évtizede, és azt is látjuk, hogyan épül le doktorminiszter et., ahogyan zabálja, föl őtet az idő, a hatalom, annak akarásának szélgörcsei most is, hogy nemkampány van, csak zabálás. Lángos, kalbász, puncsminyon, amiben tán a leglehangolóbb, hogy ennyi a mondanivaló, és egy kicsivel sem több. Azon a szinten, ahová doktorminiszterelnök et. lesüllyedt vonva maga után a hívőket és rajongókat, ma már semmi más nincsen. Zsigerek és belsőségek rímelve a velős pacalra, kisüstire vőmurammal. Ösztönélet. (Kényszerélet.)

Viszont, mint kitetszik, jó populistaként érzi – vagy tudja – igény erre van, nem szabadságra vagy Homéroszra, voltaképp Orbán szellemi züllésével hanyatlik az ország a zsíros szájú böfögő létbe. Valamint bő gatya. Mert, hogy visszatérjünk Márki-Zayira, miszerint neki volna pár kérdése doktorminiszterelnök et.-hoz esetleg nagy nyilvánosság előtt, vágya és óhaja válasz nélkül maradt, mert hogy is lehetne másként. Amit látunk itt hetek, hónapok – évek – óta, hogy bezabálja magát mintegy az emberek szívébe a nemzet vezetője, és az alkata is arra utal immár, hogy ezt mily gyakorta és mily alaposan kell tennie. Rámegy az élete, rámegy az életünk, de kit érdekel ez, ha van a pultban puncsminyon, mint amikor kisodobos, úttörő vagy KISZ-es volt. Éppen úgy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Puncsminyon
  1. Yeti szerint:

    A régi Garasin laktanya idejében a reptéri őrség éles lőszerrel volt ellátva. Holmi sumák tiszturak akkoriban meg sem próbáltak szabálytalanul ellenőrizni. Tudták, nem menti meg őket semmiféle aranyos vállap (a sötétben úgysem látszik) a sárba fektetéstől. Ijedősebb katona esetében az “Állj! Ki voltál?” is esélyes lehetett.

  2. netuddki szerint:

    Egyéb szükségletekről is lesz közvetítés?
    Zoknit vesz a hős, esetleg mást is?

  3. hj szerint:

    Az Orbán-hívők tényleg elhiszik, hogy a drága nagypapa viszi haza a Rákóczi-túróst annak az öt unokának, akik közül három Marbellán él?
    És az sem zavarja a képet, hogy a nagypapi a gasztrokultúrában ezek szerint nem előre megy, hanem hátra, mert még mindig a lángosnál és a puncsminyonnál tart, miközben az a kifinomult falujabelije már a homár-mangó krémfreschnél meg a Nuance eper-tonkánál?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum