Vigyázzunk Hadházyra

Többször elmeséltem már – de nem árt megismételni – a Ferencváros futballcsapata legendás edzőjének, Dalnoki Jenőnek hajdani nyilatkozatát kőkemény védőjéről, miszerint tizenegy Vépivel végigverné a világot. Hasonképp vélekedünk magunk is Hadházy Ákosról, aki monomániás alapossággal, és kérlelhetetlen rendszerességgel számol be a Fidesz korrupcióiról, következésképp meggyőződésünk, ha az ellenzék csupa Hadházyból állna, egészen másképp festenének a dolgok a vidékünkön. Hogy inkább nyerhető lenne így a tavasz vagy sem, az nem egészen bizonyos, de a lelkiismerete mindenkinek patyolatos lenne.

Ilyen szemszögből, és a tavaszhoz mindinkább közeledvén pedig szinte törvényszerű, hogy Orbán sajtója le akarja járatni, és egészen elképesztő történeteket talál ki róla. Nemrégiben családon belüli erőszakkal vádolták meg, legutóbb kurvázással, de úgy tálalva, hogy előadattak egy sztorit egy nővel azzal a megjegyzéssel, lehet, hogy bűzlik a történet, és amúgy is, maga az olvasó-néző hozza meg az ítéletet Hadházy bűnösségéről vagy bűntelenségéről. Szinte már a szájunkba rágják a médiabirodalom sajtótermékei, nekik csak az a dolguk, hogy a mocsok magvait elvessék, viszont ebben következetesek. Sorban mindegyik vette át a sztorit, hogy a lufi jó nagy legyen.

Hadházy is nyilatkozott erről, miszerint ugyan feljelent, de annak értelme sok nincs, mert ezek a nyomdaipari termékek a helyreigazítást nem közlik, azzal pedig semmire sem megy, ha pár év múlva megítélnek neki százezer forintot, mint ahogyan arra is emlékezhetünk Bayer is hogyan szórakozott az ötforintosaival. Az a megállapítás, mint ahogyan már sokszor is, hogy a Fidesz, holdudvara és a sajtója azt csinál, amit csak akar, nincsen olyan törvénye Istennek és embernek, amit büntetlenül meg ne szeghetnének, és ezt meg is teszik mindenféle morális fékek nélkül. A züllés tehát teljes és tökéletes, nehezen hihető, hogy lejjebb vezet út.

Pedig fog. Mert Hadházy azt is mondta, hogy amiként mind többet derít ki a most már Völner-Schadl-Rogán ügyben, úgy jön rá sorban az egyre nagyobb mocsok. És ami miatt mindezt szóba hoztam, az az, hogy ezek ellen Hadházy úgyszólván védtelen, és azt sem árt tudnunk, hogy Orbán mocskos médiabirodalmának módszere a hazudozással és uszítással nem csak az, hogy áldozatán – úgymond – karaktergyilkosságot hajtson végre. Mert van, akin nem lehet. De ezen túl az alvilági módinak az is a küldetése, hogy áldozatát megsemmisítse vagy megtörje, őrületbe vagy menekülésbe kergesse. Egy a lényeg, hogy fogja be a száját, és e célból minden megengedett.

Sokan megtörnek ezalatt, gondoljunk csak a feketeruhás nővérre, vagy más névtelenekre, akik elbuktak buzgalmukban, mert magukra lettek hagyva. Hadházy ránézvést állja a sorozást, karakterében még jól is kijöhet belőle, de azt soha nem tudhatjuk, az ő vagy a családja akármely tagjának mikor adja fel, mikor mondják fel a szolgálatot az idegei, mert huzamosan az acsarkodó mocskolódásban élni nehéz, ha nem lehetetlen egyenesen. Hadházyt is egyedül állom látni a vérzivatarban, ami rávilágít újólag arra a sejtésemre, hogy ez az oldal, amit a magaménak vallok, nem becsüli meg a tagjait, nem védi meg őket, és nem áll ki mellettük.

És ezzel a megállapítással nem csak Hadházyra gondolok, hanem mindenkire, akit alkalom adtán az út szélén hagynak és magában. Ez az oldal nem becsüli meg a művészeit, az író embereit, a névtelen aktivistákat sem becsüli, mert az a hibás elképzelése, hogy az a szolgálat, amit ezektől az emberektől kap, természetes. Orbán azért is tudja a gyengébbeket kilóra felvásárolni, mert alkalmasint emitt mindenki magányos Don Quijoténak érzi magát, és voltaképp az is. Most mindenki tapsol Hadházynak, ahogy egyedül áll a porondon, s ha netán a mocsok súlya alatt összeomlana, akkor is ugyanúgy egyedül maradna.

Sóhajtoznának egy darabig Bud Spencer módján, miszerint kár érte, kiváló ügynök volt, és elfelejtené mindenki. Most, hogy a tavaszhoz közeledvén a háború totálissá fokozódik, a kormányoldal pedig kész mindenkin szöges bakanccsal keresztülgyalogolni, nem árt, ha – akit illet – figyelmezne erre is kicsit. Mert eddig ilyesmi senkinek eszébe nem jutott, ilyesmire senki nem gondolt, és még az is lehet, hogy ezért – is – tart ez az egész már tizenkét éve. Visszatérve tehát kiinduló tételünkhöz, arra hívnám fel a becses figyelmet, figyeljenek Hadházyra, és ne hagyják megroppantani őt. Se a többi sokakat.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum