Orbán, az uszító ember

Orbán nagyvezír azt mondta a rádiójában (Kossuth), hogy „a felnőttek szabadon élhetik meg szexualitásukat Magyarországon, ez jól van így, ezért harcoltunk a kommunizmus idején.” Nem tudjuk, mire gondolt a költő, hacsaknem arra, hogy kies hazánkban 1961. december 15-én fogadta el az Országgyűlés a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvényt, amely megszüntette a férfiak közötti, beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat büntethetőségét. Derekas harc előzhette meg, főleg Orbán részéről.

Leginkább, ha tudjuk, őszentsége 1963-ban született, ebből fakadóan már mínusz két évesen ütötte a komcsikat, az oroszokat pedig csak azért nem zavarta ki akkor, mert még nem találták fel a mikrofont. És mégsem ez a legnagyobb trip, ami tegnap hallható volt ez éterben, mert és ugyanis a felszopó mikrofonállvány gondoskodott róla, hogy messzebbre is tekintsen a csillagokkal kacérkodó horizont. Nagy Katalinnak hívják az állványt, ezt soha ne feledjük, csak azért, ha a rendszerváltás után újságírói munkára jelentkezne valahol.

Nagy Katalin iskolai foglalkozásokkal, transzvesztiták előadásaival hergelte beszélgetőpartnerét, minden valószínűséggel azért, mert ez volt a papírjára írva feladatként. A kegyelmes úr pedig hergelődött is, és e lélekfolyamat során nekilátott összemosni a pedofíliát a homoszexualitással, ami amellett, hogy nem igaz, tehát hazugság, másrészről nettó uszítás a társadalom egy rétege ellen, ami miatt a kedves vezetőt jámboran föl kellene jelenteni valami olyan grémium előtt, amelyik hajlandó őt számon is kérni. Tehát Polt és csapata most sem játszik.

Az uszító ember „bizonyos szexuális szokásokról beszélt, és azon dilemmázott, hogy „van egy nagyon nagy vita” arról, hogy ezek a „bizonyos szexuális szokások” elvezetnek-e a pedofíliához. Nem, nincsen ilyen vita sehol és semmilyen körben, ezt Orbán az ujjából szopta, illetve neki is úgy írták le, hogy az uszító gyűlölködés kiteljesedhessen. Megtörtént. Orbán Viktor nagy nyilvánosság előtt aljas indokból (szavazatszerzés), előre megfontolt szándékkal, és nem erős felindulásból követte el a bűncselekményt, így most várjuk, mi fog történni vele.

Leginkább semmi. Mindemellett a nem létező vita tárgyában tanácsot kérhetne országos cimborájától, az alaptörvény fogalmazójától, hogy miközben ereszen csúszva menekült a melegorgiáról, mindaközben nem pedofilodott-e meg, vagy egyáltalán hogyan is van ez akkor a génekkel. Ugyanakkor mindebből az is kitetszik, hogy a Fidesz nem gyermekvédelem, hanem a homofób uszítás ügyében tart majd népszavazást a Kúria szentesítésével, ráadásul a választásokkal együtt. Ezen a ponton emlékezzünk Orbán tavalyi hazugságára, miszerint ő védi a melegek jogait.

És ugyanitt idézzük ide megint az előbbieket, amikor már – számítások szerint – mínusz két évesen is ugyanezt tette. Ugyanakkor, hogy kicsit világosabban lássuk, Orbán nagyvezír miként harcol a melegek jogaiért, elevenítsük fel azt, amiben jelenleg élünk: például egyes műsorok késő esti idősávba kényszerítése, az az országos kampány, amit a melegek ellen folytatnak, és akkor a közmédiában rendszerint feltűnő, a melegséget betegségként beállító, azt gyógyítani akaró műsorokról nem is beszéltünk, de nem is kell, nem nekünk szól ugyanis.

Akinek van szeme, látja, akinek van füle, hallja, akinek lelke is van, érzi. Azok pedig, akiknek ez az egész színjáték szól, fogják a furkósbotjukat, és elmennek melegekre vadászni. Kaleta helyében nem lennénk mindezek után, akinek papírja is van a bajáról, arról, hogy meleg sohasem volt, pedofil viszont igen. De az ő pedofiljuk jó pedofil, mint ahogyan a kommunistáik is egészen másfajták, mint a másokéi. Viszont ezt – is – számon fogjuk kérni, mint ahogyan nagyon sok mindent, hogy felsorolni is bajos Isten és ember mely sok törvényének megsértése miatt.

Az a dilemma most épp ebben az esetben, hogy Orbán akkor hazudott-e, amikor azt mondta, hogy nem szólnak bele felnőtt emberek magánéletébe, amit ím, megcáfolt, vagy most hazudik, amikor úgy szól bele a homoszexuálisok életébe, hogy igyekszik kriminalizálni őket. Vagy pedig permanensen hazudik, és délután már nem tudja, délelőtt mit lódított, és ezért van az, olybá tűnik, összevissza beszél ez az ember. Ül a homokozóban, és mondja, ami a száján kijön. Mert azt hiszi, nem lesznek következményei, pedig dehogynem. A karma is kérlelhetetlen, sőt, mi is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum