Orbán afgánjai

Ha péntek, akkor lázálmok a Kossuthon. Valahogyan így nézünk prime minister Victor Orban aktuális szózataira, mert másképpen erre már nem lehet. Mielőtt a tegnapi adagból vizsgálnánk meg egy elemet, föl kell tennünk magunknak a kérdést, mert ebben az országban másnak már nem lehet, a kedves vezető miért gondolja úgy, hogy a négy évvel ezelőtti taktika most is hasznos lehet, hogy elegendő szavazatot hoz neki a menekülőkkel való riogatás. Bár sejteni véljük, hogy a gyurcsányozás kifutott, kipukkant úgymond a lufi. Mert és ugyanis nem tudom, megfigyelték-e, az utóbbi hetekben már se stop Gyurcsány, se stop Karácsony, sőt, se stop Márki-Zay sem.

Ebből fakadhatna az, hogy az akció teljes sikert hozott, már mindenkihez bekopogtak, mindenki aláírta az íveket, hogy az ország apraja és nagyja tudja mind, ezzel kel és fekszik, hogyha ezek visszajönnek, akkor lerombolják az országot, elszedik a nyugdíjasok pénzét, az óvodákban naponta lesz Pride, és a gáz árát úgy megemelik, hogy fagyoskodhatunk, mint a németek, akik efelett érzett bánatukban férfi létükre csak szülnek permanensen. Illetve még internet híján buzulnak, és olvassák kormány által pénzelt lapokat. Nem hülyültem meg, nem az ujjamból szoptam, az előbbiek mind elhangzottak fideszisták szájából bemutatva a germánok középkori viszonyait.

Node a menekülők. A gyurcsányozás elkopván, az erre szánt milliárdokat zsebre tévén jönnek ők, amelynek felvezető aktusa a kormány kisfilmje volt a határainkon eluralkodott, migránsoktól való rettegésről. Mint emlékezhetünk, Mórahalmon nyilatkoztak statiszták a migránsok miatt elnéptelenedett falvakról, röpködő helikopterekről, sütött a fortélyos félelem, míg azonban az igazi helyiek csak göcögtek az egészen, hogy évek óta nem láttak menekülőt, és ami képeket mutattak Rogán filmjében, az pár évvel ezelőtti állapot lehetett, mert most ilyen nincsen. Ezek után óbégatott Orbán, hogy az Unió fizesse ki az ő határvédelmi cehjét.

Még továbbá, amikor kapott egy levelet szintén az Uniótól, számolna már be a pénzről, ki kapott a haverjai közül, mikor mennyit, erre is csak az volt a válasza, hogy írt von der Leyen nagyasszonynak, önmagát végvári vitéznek állította be, aki egész Európát óvja a rá leselkedő migránshordáktól. Így jött el a tegnap, és így hallhattuk aztán a Kossuthon az újabb bizonyságot arra, hogy a kedves vezetőnek elment a kevés maradék esze is. Mint elhangzott a szeánszon, Afganisztánt momentán naponta harmincötezer ember hagyja el naponta, ami számot nem tudjuk, doktorminiszterelnök úr honnan a jó francból szedett. Vélekedésünk szerint az ujjából szopta.

Mert tudjuk azt, hogy a hatalomátvétel után a tálibok gyakorlatilag hermetikusan lezárták a határokat, és aki kijut az országból, azok zöme el sem jut Európába, mert nincs pénze elég, így fizikailag képtelen lenne rá. Orbán napi harmincötezre, és hozzá téve természetesen azt is, hogy ők mind kies hazánkon keresztül óhajtanak eljutni a mennyországba, egyszerűen nem igaz. Sem a számuk, mert az képtelenség, sem a szándékuk, mert az eszükbe sem jut. Így ez az ordenáré hazugság arra való, hogy lehessen szidni teli pofával az Uniót, hogy ránk kényszeríti a menekülteket, pedig azt sem teszi. Ezt Orbán saját belügyminisztere mondta a saját szájával.

Amikor kirobbant az afgán válság, tanácskozást tartottak az uniós bel-, és igazságügyi miniszterek egy olyan ENSZ jelentés fényében, hogy 2020 végéig félmillió menekült hagyhatja el az Afganisztánt. (Orbán számtanában ennyi két hét alatt jönne, de nem jön.) E tanácskozás után pedig Pintér Sándor, Orbán kedvenc belügyminisztere nyilatkozta a saját cserepes szájával, hogy “Az uniós tagállamok belügyminisztereinek kedden elfogadott, az afganisztáni helyzettel foglalkozó nyilatkozata egyértelműen olyan elképzeléseket fogalmaz meg, amelyeket a magyar kormány régóta, már a 2015-ös migrációs válsággal kapcsolatban is hangoztatott.”

Ha jól értjük, márpedig mért ne tennénk ezt, Pintér szerint senki nem követeli a NER-től menekültek kötelező befogadását. Ezek tükrében mondta tegnap Orbán, hogy „Minden hónapban egyre nagyobb nyomás lesz, és Brüsszelnek abba kell hagynia azt, hogy megbünteti azokat, akik megvédik Európa határait”. Nem bünteti. Nyomás viszont van, mégpedig a kedves vezető koponyájában, ám ez mindnyájunk baja. Ez a riogatás azonban nem betegség, hanem gonoszság, szimpla hatalmi játszma azzal a teherrel, hogy a bávatagokat tartja rémületben azért, hogy rá szavazzanak, aki megvédi őket. Ha azt mondjuk aljas, akkor eufemisztikusak voltunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Orbán afgánjai
  1. Jane Doe szerint:

    Hogy honnan vette a harmincvalahányezres számot? Nos, Magyarország Covid-áldozatainak számáról nem vesz – nem vehet – tudomást. És ha már a számok olyan riasztóak, hát legyenek inkább afgánok. Hogy is mondják ezt cinikusan?: darab-darab.
    Azt, hogy behazudja a migráncsokat, már megszoktuk. De most behazudta – avagy más megvilágításba helyezte – önmagát is. Pfizer vakcina ügyében fényezte magát: “Szereztem két millió vakcinát” – ezzel szemben az igazság az, hogy szeptemberben fű alatt visszakönyörögte magát az EU közös tagállami vakcinabeszerzési szerződésébe (csendes Canossa-járása volt), s a tagállamok voltak olyan korrektek, hogy nem éltek a mi omnipotens (vagy im…, sose tudom) hadurunk kedvelt eszközével, és nem vétóztak.

  2. miki1950 szerint:

    Idő híján csak belenéztem az írás második etapjába és leesett az állam.
    Na gondoltam magamban, ha már Rezeda is megbuggyant, akkor nincs mentség vége a világnak.
    De csak nem akartam elhinni így végigolvastam és akkor döbbentem rá, hogy ezeket a bacaságokat már olvastam valahol, csak éppen időben eltolva lassan csöpögtetve.
    Na így töményen, egyetlen bekezdésbe beleömlesztve viszont valóban sokkoló hatással bír ami még az én sokat kibírt idegrendszeremet is próbára tette.
    Már nagyon ideje lesz ezt a bandát száműzni – mondjuk a kipcsakok földjére.

  3. trabant szerint:

    Orbán és pénteki rádiós stábja nem tud róla, hogy afgán menekültek újabban nincsenek, de iraki kurd menekültek Lukasenkó bereptetése révén hónapok óta a fehérorosz-lengyel határon harcolnak, ki-, be- és visszatoloncolnak, ill. ramazúriznak egymással?

    Tele van vele a világsajtó. Mo.-on nem olvassák a nemzetközi híreket?
    Így könnyû félrevezetni a tájékozatlan lakosságot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!