Kakukkfalva

Édesjó Zsuzskám már pénteken nekilátott kirántott húst készíteni, hogy legyen a nagy útra velem, nehogy éhen kelljen maradnom egész napra. Tarját vétettem vele, mert az jó zaftos, nem olyan száraz és rágós, mint a cipőtalp vagy a vénasszony valaga. Kirántott húsos szendvicset csomagolt nekem édesjó Zsuzskám, és úgy csinálta, ahogyan szeretem, a húst bekenni vastagon fokhagymakrémmel, kicsit sózni, borsozni, dupla panírral, hogy legyen tartása. A zsömlébe a kirántott húsra Erős Pistát tétettem, ugorkát szelettem rá, bár jó lett volna kovászos, de nincs itt annak már a szezonja.

Békemenetelni hívtak Budapestre. Napok óta nyaggattak a kocsmában, polgármester urunk személyesen csöngetett be, hogy elvárja a menésemet, ingyen lesz az út, sőt, moziba is visznek. Hozzá tette, jó szívvel venné, ha mennék, aztán majd meglátja, hogyan alakulnak a téli közmunkák. Ezek után, ha akartam volna, akkor sem maradhattam volna otthol, de végül is, örömöst indultam, mert mikor adódhatik alkalom láthatni és személyesen hallhatni Őt. Mert ugyan a Kossuthon iszom minden szavát, de az mégsem ugyanaz, mintha ott áll az emberrel szemben.

A maga teljes valójában húsból és vérből, hogy szinte érezni a szagát és a leheletét. A szomszéd főzött az idén barackból házit, olyat, amitől a kerítést szaggatja az ember, tettem az útra egy literrel, mert alapvető élelmiszer ez is, mint a kirántott hús, illetve, kell ez is az ünnep fényéhez. Néhányszor rákortyol az ember, és mindjárt szebb lesz a világ. Előző este nekiláttam zászlót készíteni, ahogyan polgármester urunk közmunkailag kérte, hogy egy nemzeti lobogóra írjuk rá a falunk nevét jól láthatóan, nagy betűkkel, hogy Ő tudja, mi itt vele vagyunk és megvédjük Őt Brüsszeltől.

Vagy Ő véd meg minket, azt már nem tudom, de védés van benne, az biztos. Kakukkfalván lakok, egy vastag, fekete filctollal strammul ráírtam egy zászlóra a falunk nevét, csak édesjó Zsuzskám szólt, hogy nem jól van az, mert fejtetőn van már rajta a felirat, és így úgy tűnik, mintha olaszok volnánk, tésztazabáló népség. Így hát adtam egy pofont édesjó Zsuzskámnak, hogy süsse azt a húst a konyhán, ne avatkozzon a férfiak dolgába, másrészt meg azért igaza volt, de nem baj, majd fordítva lobogtatom a lobogót, jól van az úgy is. Illetve jól lesz, mert hosszú út állt előttünk a lobogtatásig.

A Szentháromság térről indult a buszunk, szinte az egész falu fölfért, mert hármat is láttam, olyan volt a tér, mintha búcsú lenne, akkora volt a tömeg. Megkérdeztem polgármester urunkat, ki fizeti ezt a sok pénzt az útra, meg majd a mozit, de nem felelt, hanem valahová messze elintett a kezével a hegyeken túlra, vagy mintha az égből jönne az áldás. És ebből megértettük, hogy ehhöz nekünk semmi közünk, a mi dolgunk, hogy fölszálljunk arra a buszra lehetőleg minél többen, legyen a kedvünk vidám és boldog jövőt váró, és hagyjuk, hogy vigyenek, ahová vinniük kell.

És vittek is. Robogott velünk a busz, fogyott a szendvics meg a házi főzésű, hogy mire betekeregtünk a nagy Budapestre, már virágos volt a világ és a kedvünk. Hát én ennyi buszt és ennyi buszból kiszálló embert még nem láttam, ott volt a világ összes busza és összes embere zászlókkal és feliratokkal. Olyan volt, mint még mikor drága apám nyakában mentem hajdan május elsejézni be a városba, és vonultunk vele, én a nyakában. Úgy mentünk itt is, polgármester urunk irányba állított, hogy induljunk mögötte, és el ne vesszünk neki.

Sokat kellett gyalogolni, szólt a zene, fényképeztek meg filmeztek minket, integettem, hogy hátha édesjó Zsuzskám néz a tévében, hívogattuk a Gyurcsányt, hogy jöjjön oda, de nem jött. Sokáig mentünk, hogy már sajgott a lábam meg hasogatott a derekam, szólongattuk a Gyurcsányt mindhiába, szopogattuk a házi főzésűt a bajokra, mígnem elértünk a térre, és mondták, hogy mindjárt jön Ő. Majd elájultam az izgalomtól, hogyha én ezt majd elmesélem a kocsmában, de rájöttem, hogy mindenki itt van a kocsmából, mindenki eljött polgármester urunk kedves, invitáló szavaira.

Így jött meg Ő, de nem éreztem a szagát és nem szagoltam a leheletét. Igazság szerint nem is nagyon láttam, mert egy marha nagy ember állt előttem, csak a mikrofon hangját hallottam visszhangzani valahogyan így, hogy gyur, csánycsánycsány, brü, sszelsszelsszel, kommunis, táktákták. Egy szót sem értettem, de mosolyogtam polgármester urunkra, aki aztán a végén mondta, hogy na, akkor megyünk a moziba bele. Nagyon jó volt leülni a sok ácsorgás után, és a sötétben a kirántott hústól és a házi főzésűtől azonnal elaludtam.

Arra ébredtem, hogy kapcsolják föl a villanyokat, és akkor tapsoltam én is ütemesen, mint a többiek, mert polgármester uruk erősen figyelt, és nem akartam rossz színben föltűnni előtte. Hazafelé a buszon már mindenki el volt pilledve, én is csak böfögtem a kirántott hús fokhagymás ízét és a házi főzésű savanyú gőzeit, és rájöttem, fogalmam sincs, mit kerestem én ott a pesti tömegben, minek cipeltem a zászlót, rajta a felirat, mígnem beláttam, hogy az ember gondol a téli közmunkára, ami a jövője neki, és édesjó Zsuzskámra is, aki már aludt, mire megérkeztem. Kimerülten és tanácstalanul.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Kakukkfalva
  1. miki1950 szerint:

    A helyzetleírás nem dobott fel, de nem is keserített el.
    Az mindenesetre kiderül belőle, hogy a helyzet változatlan. Ha megfeszülünk is, attól még így marad.
    Mert az érdekviszonyok jelen állásának ez a helyzet tökéletesen megfelel.
    Az orbáni idők végezetéig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!