Feri bátyám

Újabb kis színessel gazdagodott az Orbán-összes, és hozta a megszokott nívót, amit annak idején a helló röfivel belőtt. Különféle színterei vannak a szavazatszerzési előadásnak, egyik közülük a vidéki, bukolikus, tiszta paraszti felvonás pálinkával, préshurkával röfivel és kocsmával, plusz a negédeskedés a nép egyszerű gyermekével a nép egyszerű gyermekeként, akinek azonban hatalmában áll elintézni, hogy Feri bácsinak jó legyen – „Ott loholok a pénzügyminiszter nyakán” –, tehát egy személyben küzd Feri bácsiért, röfis néniért és mindahányunkért, mert nem feledi, honnan jött. Avas szagú parasztudvarról, viszont a kedves papa párttitkár volt, ezért az igazi népi, falusi nyelvet Orbán nem tanulhatta, csak azt hiszi, hogy az ilyen.

„Van egy nyugdíjprémium, amit fognak kapni, Feri bátyám. Novemberben egy nyolcvanast. Ennek már sokan örülnek. És a következő évben pedig február közepén szerintem meg fog kapni egyhavit.” – Mondja Orbán Feri bátyámnak a kocsma sarkában álló asztalnál borok és pogácsa mellett, hogy a díszlet hamisíthatatlan legyen. Feri bátyám nem hülye, ő már Orbán érkezése előtt tudta, hogy fog kapni egy nyolcvanast, mert a KESMA lapban, ami jár, a gyászhíreken kívül ezt olvasta már százszor, az M1-en és a Kossuthon látta és hallotta ezerszer. Ő mindent tud, ő már eleve Orbán-rajongó, máskülönben nem ülhetne vele egy asztalhoz fröccsözni és nyolcvanezerről adomázni. Feri bátyám rajta van a Kubatov-listán piros betűkkel.

Illetve, mielőtt a kocsmába ment volna, a TEK alaposan átnézte, hogy tényleg egy asztalhoz ülhessen a félistennel. Szép ruhát öltött, Pitralonnal illatosított, s ha kezet fogott vele a doktorminiszterelnök, akkor többet kezet nem mos. Ha tehetné, és az lenne a forgatókönyvben, ráborulna a jótevője kézfejére csókot lehelve rá. Feri bátyámból sztár lesz, ezután tavaszig meséli majd, milyen is volt Vele találkozhatni, és érezni a testmelegét. Feri bátyámról elég ennyi, rajongási szempontból így működnek a rockegyüttesek, és még Varga Judit szemében is láttuk, amikor Orbánnal pezsgőzött, hogy bármikor lefeküdne vele. Bizonyos embereknek kellenek az idolok, mert önálló gondolataik nincsenek. És az orbánok tudják ezt.

Sok Feri bátyám van, nekem is volt Józsim, Ferik és Józsik szavaznak és békementelnek, nekik elég egy szatyor krumpli, a nyolcvanezer már valami félisteni csodás jótétemény, hogy leborulnak a méltóságos úr szobra előtt. Mindig és mindenhol, a föld minden tájékán és a történelem minden idejében vannak ilyenek, az emberi faj a nagy összképet nézve reménytelenül hülye, vagy szerencsétlenül tudatlan. Ezt használják ki a populisták, és Orbán nem ezzel a videóval, de ezzel is alámerült a populizmus bűzös mocsarába, hogy kimászni onnan már soha nem is tud. De lehet, hogy nem is akar, mert visszatérve a mesében hozzá, látszik, hogy hiába csinálja nagyon rosszul, de mégis csak itt van otthon, ez az ő világa.

Voltaképp ez az énje jön elő, amikor csámpásan csókol kezet mindenféle hölgyeknek, amikor Karikó Katalin munkáját a préshurka receptjéhez hasonlítja, ez a koviubi és a piros fazék, a röfizés és az összes többi. A baj csak az, hogy ez is egy gúnya, ha a legkedvesebb is. Orbánnak számtalan arca van attól függően, hogy mit kíván meg a szavazatmaximalizálás, de az igazi ez. Viszont még ez is hamis, ha tetszenek érteni, mire gondolok. Olyan, mint az árvízi videó, a nagy havazás utáni film, mindegyikben minden előre megrendezett, süt belőlük a forgatókönyv, ha ócska is. Akinek Kálomista csinál filmet, sok jóban ne is reménykedjen. Esetleg abban, hogy akiknek szánják, azoknak így is megfelel.

Tudjuk, kiknek készülnek ezek a műalkotások, azt is, kinek küldik a hazug és primitív híradókat, a Kossuth-béli kinyilatkoztatásokat, és kinek nyomják a KESMA lapjait. Feri bátyámnak és sorsosainak, Tercsinek, meg valahány név a naptárban, etc. Ők a kádári gondoskodást fedezik fel Orbánban és az ő hamis népi ízeit, de, hogy a fiatalabbja mit, azt én nem tudom. Bár, ha figyelembe vesszük kifordítva pöttyet a lét határozza meg a tudatot vulgármarxista tételét, és a lé határozza meg a tudatot értelemben használjuk, abba belefér rögtön a nyolcvanezer és a fröccs is, és az élet teljes lesz egészen. Feri bácsinak mindenképp, hogy nekem meg mi fáj, az egyáltalán nem érdekel senkit sem. Ez nem panasz, csak kiábrándulás. Lemondó legyintés csupán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum