Számmisztika

Látjuk tátott szájjal, hogy még meg sem nyílt igazán, az agancskapu sem tárta ki teljesen kebelét, de már hétszázezren vonultak át alatta, hogy részesei lehessenek Semjén örömeinek, s ekként váljon eggyé a nemzet, és feltétlenül naggyá is ránézésre. Ez a vadászati univerzumkiállítás legalább akkora siker, mint minden is, amihöz a kollégisták hozzányúlnak. Nem kell ide Paracelsus vagy más alkimisták, elég csak Kövér pedellus ujjának érintése, és minden arany lesz. Innen nézvést, hogy tülekszenek a népek fanyulat láthatni, érthető a sok gond, vesződség és legfőképp a pénz, ami ideszülte nekünk ezt az egyetlen örömünket.

Ellenben a számos képen, amit a média elibénk tár a nagy eseményről, lézengenek a népek csupán, így, ha hétszázezren voltak, akkor javarészt jól elbújtak, ami viszont onnan érthető, hogy Semjén pár napja azt bírta mondani, hogy kies hazánkban a sorosisták üldözik a vadászokat. A hétszázezer rajongó titokban látogatta tehát a műanyag Jézusra, guruló Szent Istvánra hajazó tárlatot. Vagy pediglen az egereket is beleszámolták a publikumba, akik a kitömött oroszlánok füleit rágicsálják, hálát adva a NER-nek a bőséges eledelért, és indulnak kezet csókolni Semjénnek, hogy ezt tűzön-vízen keresztül létrehozta.

Egérimába lesz foglalva a neve, a miénkbe kevésbé, de most nem azért gyűltünk egybe, hogy kajánkodjunk Semjén nyomorán, mert megtettük azt már elégszer. Hanem azon mélázunk inkább, hogy miért kell a számokkal permanensen bűvészkedni, hogy kit akarnak átverni, ha csak nem az imperialistákat, mert bennünket bajos, Mert és ugyanis ezzel párhuzamosan, hogy hétszázezer bávatag ment el a véres búcsúba, azt is megtudtuk egyként, majdnem egy füst alatt, hogy átlagos keresetünk immár négyszázezer fölött van, ami ugyanúgy jöhetett ki, mint a panoptikum látogatóinak sokasága, tehát ráütve a hasukra erősen.

Az ember mindig körülnéz a diadalmi jelentések után, és azon tűnődik, hogy miért nincs, ami a Fidesz szerint van, nálunk lévő pénz, paripa, fegyver és boldogság. S ha az ember nem volna szemét kétkedő a Fidesz állításaival kapcsolatban, azt hihetné, hogy csak az ő ege felett van borulat, mindenki másra pedig süt a boldogság nyalogató napja. Szertenéz és nem leli honját a hazában, vagy csorog neki a házfalon a vöröslő fájdalom, és mindez azért, mert mindenféle számmisztikával akarják őt átverni. Röpködnek a zsebében maradó milliárdok, mindenkinek percről percre egyre jobb és jobb. Holott rossebeket, illetve lószerszámot, mama.

Az ilyen számmisztika, amit a Fidesz űz, ismerős nemzetünk idősebb tagjainak, akik emlékszünk a permanensen teljesített, sőt túlteljesített ötéves tervekre Az égből potyogó traktorokra és az évről vére megdőlő termésátlag csúcsokra, és a többire. Egy hatalom akkor dobálózik a számokkal, ha valamit el akar takarni, a kudarcot elrejteni. Bedobja az éterbe a hétszázezer látogatót, a másfél millió konzultáció kitöltőt, és például azt, hogy harminc év alatt hány ezermilliárdot óhajt fordítani akármire. Csak arról nem esik szó, hogy a jelen milyen nyomorult, hogy semmi sem az, aminek látszik, és legvégül, hogy semmi sem, vagy alig is valami igaz.

Ilyeneket lehet játszani, és a történelemből tudjuk, hogy szoktak is, de egyszer minden kiderül. A titkosítások feloldódnak, a király pedig meztelen lesz egészen. Ez is ismerős, és szánni való az a buzgalom, amivel a Fidesz igyekszik hasba akasztani voltaképp a saját szimpatizánsait is, aki valójában egy vetített képért rajonganak. Ők fognak csalódni és nem mi, viszont magunkra nézvést én legalábbis a magam nevében hangosan kijelentem, hogy hazudjanak mindenféle hasraütős számokat egymásnak, és akkor adják tovább, ha kibírják röhögés nélkül. De oktondi vagyok. Kibírják. Sőt, még fokozni is tudják, ahogyan hajdan a kettőt kölkező disznónak tíz fia lett, mire a központba ért az adat. Voltaképp itt tartunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Számmisztika
  1. Yeti szerint:

    Előkerestem az ötvenes évek-beli családi archív anyagokat.
    Vonatjegy (1 Ft 20 fillér), zsír beszolgáltatási jegy (10 kg leadva, a malac maradéka a paraszté),valamint építkezéshez téglajegy(Tüzépen vásárolhat 50 db téglát egyszerre).

  2. Jane Doe szerint:

    Mindenképpen szükséges 700.000 látogatót vizionálni, a stopgyurcsányos performanszukra szintén 700.000 aláírót hazudni, ha már az ellenzéki előválasztáson 633 ezren szavaztak, vagyis mindenképpen KEVESEBBEN, mint a nermánia bármelyik agymenésén. Mert a létezésük lényege: “leuralni” mindent, lenyomni, túlszárnyalni…
    Van, amiben ez akaratuktól (de nem a ténykedéseiktől) függetlenül is megtörtént…, erről a járvány áldozatai tudnának mesélni…, ha tudnának.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum