Nyitva van az agancskapu

Milyen szép is lesz majd, amikor a magyari kisiskolások átbújnak a vadászati kiállítás agancskapuján (vö: bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske, etc.), és így megérkezvén Semjén csodáinak birodalmába, hálatelt szívvel gondolnak a fővadászra, mert nem kell iskolába menni. Aki emlékszik még boldogult úrfikorára, s abban is a nebuló korszakra, jól tudja, milyen kincset érő minden lógási lehetőség. Mi annak idején almát szedtünk, ezek a maiak vadászati kiállításra járnak, s ráadásul ingyen. Nézhetik a molyette kitömött oroszlánt, a tározókat, amelyek között – ha őszinték akarnának lenni – szentelni kellene egyet Semjén svédországi házi rénszarvasos kalandjainak.

Semjén a helikopteren, Semjén térdelve, a szarvas agancsát fogva, végezetül Semjén kitömve. De ne álmodozzunk, mert igazából arról volna szó, hogy Kovács Zoltán, mint az ezért is felelős miniszteri biztos levelet küldött az iskoláknak, hogy jöjjenek a panoptikumba, lesz ingyenjegy és ingyen utazás, lesz szőlő és lágy kenyér. No most, még nem felejtettem el, hogy amikor felrótták a vadászoknak és a lóvét lefölöző többinek, miszerint kicsit drága erre a cécóra az az ötven milliárd, amibe eddig fájt, akkor az volt a riposzt, hogy ezt egymillió népek nézi majd meg tolongva, így rentábilis lesz. Persze, mint a Budapest-Belgrád vasút, vagy Paks II.

Mégsem a pénzről lesz szó most, hanem a Vojtina ars poeticájáról, a látszat és a való ambivalenciájáról, mert, hogy a vadászati világkiállításra lasszóval fogdossák a látogatókat, az éppen olyan, mint amikor Vidnyánszky nemzeti színházának nemzeti előadására ingyen sem kíváncsi senki. Ezek a vadászok és Semjén is előre menekül a bukás elől. Ha Magyarország összes diákját, ovisát és bölcsisét erővel és ingyen odacipelik, lehet közölni a látogatottsági adatokat, mint ahogyan különös számok látnak napvilágot az átlagkeresetekről és a munkanélküliségről is mindig, az adatok nem passzolnak a valósághoz, álmodnak egy világot maguknak tehát.

Ott állnak a kapui előtt, hogy a valagukat nyaló Pataky is eszünkbe jusson két vaddisznófej és nyolc borz között az agancskapun túl. Egészen profánul, Neriát megüli a hazugság, a bávatagokat mindenféle látványos, de hamis számokkal etetik, de ez már a rendszer genezisében is benne van, amikor az egyharmad a kétharmad, kétmillió ember az egész nemzet, keresztény az ország (rossebeket), és még lehetne sorolni, mi nem igaz abból, ami voltaképp a rendszer fundamentuma, s ezt nyugtázva arra kell jutnunk, hogy a NER maga hazugság. Káprázat csupán, legalábbis a látszata, mert a mélyben ott az a tengernyi mocsok, ami mégis csak úgy-ahogy egyben tartja.

Messzire jutottunk a kisiskolásoktól, pedig meg sem nagyon kellett erőltetni az asszociációs bázist, egyik dolog fakad a másikból, az első hazugság hozza magával az összes többit. Most például azt, hogy érdekel-e ez a kiállítás valakit is a hivatásos gyilkosokon kívül. Tanulságos volt ez a nyár és lesz majd az ősz amikor a NER tizenegyedik évében, Orbán második uralmának ormain megmutatkozik a jobboldali kultúrfölény esszenciája. A futball EB a homofóbiával és rasszizmussal, augusztus 20. a gurulmadárral és a pléh Szent Istvánnal, a vadászati kiállítás a szúette csontokkal és az eucharisztikus kongresszus az erős tömjénszaggal.

Ezt tudják, és ez a lényegük, ami igazából egy lufival írható le, ez azonban különös mód nem levegővel de még csak nem is héliummal töltött, hanem Németh Szilárd velsőpacal generálta bélgázaival. Semmi sem igaz. Nietzsche valahol a kiábrándultságnak ezen a pontján jelentette ki, hogy Isten meghalt, minden hazug, mindent szabad, majd pediglen beleőrült és belehalt a szifiliszbe, de ez már filozófiatörténet. A mi történetünk viszont az, hogy amíg ön édesdeden aludt és színes tintákról álmodott, a NER még az ingyenes vadászkiállításon túl is bődült egyet, és a jelek szerint ez igazából nem is fáj senkinek, pedig nagyon kellene, hogy sajogjon.

A Németh Szilárd fingjával töltött lufi ugyanis fölemelte a levegőégbe azt a hírt is, miszerint a kedves vezető Rómában a katolikus törvényhozók tanácskozásán vesz részt. Ez egy magánkezdeményezés nyomán elindult fontoskodás, ahol idén immár tizenkettedszer találkoznak egymással papok és meghívott politikusok (úgy általában szélsőjobbos potentátok), mint Orbán is. Ha nem volna a szent inkvizíciót megidéző elnevezése, még nem is zavarna, csak az, hogy mit keres a reformátusan hitetlen Orbán ott, és megint ott vagyunk a NER-nél és Vojtinánál, a bávatagok kábításánál, végül is. Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az agancskapu, csak bújjatok rajta. És igen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum