Rosszak vagyunk

Budai Gyuszi bácsi felhívta a figyelmünket, hogy ne járjunk futballmeccsre, mert nem vagyunk mi arra méltók. Ugyan nem nekünk mondta mind, de Karácsonynak és Fekete-Győrnek, s lévén mi magunk velük egylényegűek, úgy nekünk is szól az intés, hogy „maradjunk távol” a futballmeccsektől. Rosszak vagyunk ugyanis mi, libernyákok, így néven nevezve és szó szerint, hogy „a magyar focit hagyjuk békén”. Hogy rosszak vagyunk, ez mélázós föladat, mert és ugyanis, ez lehet mechanikai, morális vagy esztétikai ítélet. Ha azt mondom, hogy például Dzsudzsák egy csámpás szerencsétlenség, akkor az mechanikai ítélet, mintha azt jelenteném ki, kitörött a kisvasút kereke.

Viszont a Dzsudzsák a Szijjártó öribarija. Most is, amikor tálibok meg mindenek tomboltak a nagyvilágban, de a külügyér elvtárs épp közben jól meg nem érdemelt pihenését töltötte, tálibokkal ő nem foglalkozott, viszont, mikor a Dzsudzsák rúgott egy gólt a mennyei bajnokságban, már ott is volt a külügyminiszteri bejegyzés a Facebookon, hogy „szeva tesó”. Valami ilyen nexusban, amiből kitetszik, hogy ezek ketten nagyon szeretik egymást, amit szabad, viszont az a kérdés, hogy közben minket meg miért utálnak, hogy kitiltanak a Dzsudzsák bámulásáról is. Mert, hogy rosszak vagyunk Budai bácsi szemében, az nem kétséges, és nem mechanikai értelemben.

Nem úgy, hogy a fülünk laffadtan lekonyulna, mint egy bánatos országzászló augusztus 20-a közepén, hanem ontológiailag vagyunk nem megfelelőek a szemében, mint mikor az auschwitzi rámpán osztályozták a magyar honfitársakat, ki alkalmas még rabszolgának és ki nem. Ilyen messzire persze nem menjünk, csak azért jutott az eszembe a hasonlat, mert a náci karlendítéses úriemberek meg méltók a meccsre járásra, sőt, direkt nekik építik a stadionokat, és már helyben is vagyunk. Hogy Budai Gyuszi bácsinak milyen a gusztusa, az ebből is kitetszik, aminek viszont az a folyománya, hogy nem csak a stadionokban vagyunk nem kívánatos elemek, mi, libernyákok.

Hanem az országban levés sem javasolt nekünk igazán. És itt világlik ki az, rosszaságunk nem mechanikai, nem esztétikai, hanem morális-ontológiai, azaz, teljesen más világban élünk, mint Budai Gyuszi bácsi. Viszont ő azt hiszi, az ország az övé, tehát a maga képére alakíthatja, a neki nem tetszőket pedig gusztusa szerint tilthatja ki futballmeccsről, színházból, az utcáról, a városból és a világból is. Budai Gyuszi bácsi nem akar egy levegőt szívni velünk, és szíve szerint mindenhonnan eltanácsolna, ahol ő ott van. Budai Gyuszi bácsi azonban nem lehet ott mindenhol, sőt, még az összes fideszista sem tölti ki a tér minden lukát, lévén, hogy kevesebben vannak.

Budai Gyuszi bácsi is kevesebben van, amit egy dolog is mutat, hogy Orbán nyüves nemzeti konzultációját kétmillió szerencsétlen töltötte ki, illetve annyi sem, és csak ennyit mertek hazudni. A fideszisták a hangos kisebbség, ezt kellene megértetni velük, és ezzel párhuzamosan azt is, attól, hogy ordítanak, még nem biztos, igazuk van, sőt, egészen biztos, hogy nem. A világ nem Budai Gyuszi bácsival kezdődött és nem is vele fog végződni majd, ő csak egy félresikerült porbafingó kísérlet természet anyánk részéről. De, ha ragaszkodik Istenhez, akkor hozzá is fordulhat számonkérőn, hogy miért csinálta ilyenre. Lehet, hogy részeg volt.

Amint érződik, érzelmeim elkezdtek uralkodni a gondolataim és az ebből fakadó írás fölött, aminek jó vége soha nincs. Így az indulatok lehorgasztásaként annyit még ebből a munícióból, hogy Budai Gyuszi bácsi a hozzá hasonlatosaknak dirigáljon, ki menjen meccsre, ki nem, ezen fölül pedig maradjon inkább csöndben. Jobban jár, higgye meg, tavasszal majd nem kell nagykanállal visszalapátolni a szütyőbe az összes szart, amit egy évtized alatt ideokádott, és rájön – de már sajnálatosan későn –, hogy az egész kompletten szégyellni való. Ha pediglen nem, az lesz csak az igazi nyomorúság, amikor rázza majd a ketrecet. Ne tessenek rosszra asszociálni, én a romlott agyára gondoltam.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum