Bolsevista trükkök

Hogy Novák Katalin orbános sapkában megy nyaralni, az az ő baja. Hogy aztán ebben – meg a gyerekével – szelfizget, és az így készült műalkotással telefossa a közösségi teret, az pedig a miénk. Volt neki régebben fideszes fülönfüggője is, ahhoz képest ez a sapka egy gusztusos darabnak mondható, és mégsem esztétikáról lesz szó az alábbiakban, csak egy kicsit. Novák Katalin, ha tetszik ez nekünk, ha nem (nem), miniszter, tehát közszolga, ha ezzel önmaga nincs is tisztában, hanem úgy véli, miniszternek lenni az valami levitáció. Feredőzés a gazda bűvkörében, közel lehetni hozzá permanens orgazmikus állapotban, amitől, mint a fiziológiából azt tudjuk, a tudat beszűkül és ködök ülik meg az agyat.

Ilyen halmazállapotban miniszternek lenni nem lehet, mert ez rajongás, hit és behódolás, ami abból is kitetszik, nyaralni azért jár az ember – már, ha futja neki rá –, hogy megfeledkezzen a köznapokról, munkáról és mosogatásról, főzésről, és Novák Katalin esetében az átszellemült, popsitörlővel való ablakpucolásról is. Nyaraláskor és nyaraláson az ember a hasát vakarássza vagy sütteti magát a nappal, illetve árnyékban sört szopogat. Eszi a zsírban tocsogó lángost a strandon vagy műélvez a múzeumban. Ezek gusztus és irányultság dolgai, egy azonban bizonyos, normális ember nem a főnöke nevével díszített sapkában tölti a szabadidejét, mert és ugyanis akkor baj van, és a férje is csalódik esetleg benne.

Mint például Varga Juditban is, bár ott már helyreállt a családi harmónia, vagy pediglen nem. Dolgozatunk szempontjából teljesen mindegy, hogy a másik miniszternek milyen a viszonya a hites urával, ugyanis rajta is ugyanúgy rajta van a sapka, amikor dekázik a labdával. Mert ez is annak a jele, hogy túlteng benne a szervilizmus, és a tudatát ugyanúgy agyonnyomja a rajongás, mint a Novákét, és ez baj az ország szempontjából. Mert ebben a sapkában, a dekázásban, a koviubi-pancsolás utánzásában, és az összes behódoló tevékenységben benne van a NER és Orbán Viktor összes nyomora, ami sajnálatosan egyben a miénk is. Illetve az ország tragédiája. Más, szerencsésen normális helyeken a minisztertől szakértelmet, s mellé egy kis lojalitást kérnek.

A NER-ben szakértelemre – mint bolsevista trükk – szükség nincsen, és a lojalitás sem elég. A NER-ben vakon hinni kell a magas hivatalért miniszterségtől takarító néniig bezárólag. Aki a hitében kicsit is meginog, nem alkalmas csinovnyiknak, legyen akár bármilyen kiváló szakember, de itt, az orbánizmus tizenegyedik évében ilyen veszélyek nem fenyegetnek egyáltalán. Itt már totális a kontraszelekció, viszont országot irányítani így nem lehet. De nem is sikerül, mint érezzük a köznapokat megülő szarszagot, és hallgatjuk a kopogó esőt. Nem újdonság ez, és nem is most kezdődött, hiszen elég csak Torgyán József mezőgazdasági szakértelmére gondolnunk, ami a chilei cseresznyében csúcsosodott ki.

Amúgy csak egy fehér öltönyös bohóc volt, de az Isten nyugtassa azért, ha nem is nagyon. Van egy íve a szakértelemnek Orbán első uralkodásától a második végnapjaiig, és nem bántásból, hanem elrettentésként mélázzunk el Németh Szilárd katonai szakértőn a velőspacaljával együtt, vagy Kásleren, aki lehet, hogy valaha onkológus volt, de ma már csak egy eszement és outsider ősmagyarkutató, aki az egészségügyhöz egyáltalán nem ért. De végig mehetnénk az egész kormányon, ki mihez ért, illetve a szemszögükből inkább, ki miben hisz és mennyire. Mert a feltétel ez. Innen fakad, ha Novák még pár Orbán-sapkás szelfit megereszt, az idők – illetve Orbán – végezetéig miniszter lesz. Aztán, hogy utána milyen földönfutó, az már az ő baja. Mert az lesz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum