A hazugság ára

Ha jól emlékszem, Füst Milán esztétikájában (Látomás és indulat a művészetben) olvashatni a fikciós irodalom alapvetését, miszerint a szerző bármit és bármekkorát hazudhat, egy dologra kell ügyelnie, hogy ezt következetesen tegye. Ha konzekvensen viszi végig a hazugságot, ügyel a részletekre, s ez irányú figyelme nem lankad, akkor a hazugság (mű) nem szenved csorbát és révbe ér. Ámde – hívja fel a figyelmet Milán bácsi – ha csak egy csöppnyi rés keletkezik a hazugság épületében, ha csak egy apró hibát vét, ha csak egy kicsit, a legapróbb részletben is megbomlik a hazugság szövete, és kiviláglik a turpisság, akkor az egész épület omlik össze, és mindennek vége.

Ilyen szemszögből nézzük azt, hogy Varga Judit, úgy is mint igazságügyi miniszter, tegnap nagy hangon, ha úgy vesszük, teli pofával tagadta, hogy az Európai Bizottságnak baja volna a magyar helyreállítási tervvel, aztán nem kiderül, hogy deigen? Ciki volna, ha nem Varga Juditnak hívnák a hazugságtévőt, őt azonban ilyen apróságok nem zavarják, nyugodtan dekázgat tovább. Viszont nem is ez a legnagyobb baj, bár az épület már ettől is recseg-ropog, hanem amitől majd össze is dől. Mert mégis csak meghosszabbította ez a bizottság ennek a magyar tervnek az értékelési határidejét, s ami ekörül van, na, az a delikát, hogy kő kövön nem marad.

Egészen egyszerűen fogalmazva Európa megunta, hogy Orbán ellopja a pénzüket, hogy a haveroknak – ergo saját magának – adja a német traktorista befizetett adóját. Ezt – mivel az Unió az orbánizmust még mindig úriemberként és visszafogottan kezeli –, virágnyelven fogalmazták meg, miszerint a magyar helyreállítási terv átláthatatlan és nagy benne a korrupciós kockázat. Magyarán, nem tudni mire költik, és azt sem, ki lopja el. Az Unió viszont jobban tenné – bár ilyet soha nem fog, mert köti az amúgy rendszeresen történelmi katasztrófákat okozó diplomáciai protokoll és diplomáciai nyelv –, ha feketén-fehéren kimondaná, miszerint tolvaj, fasiszta államot nem finanszíroz.

Mindjárt más lenne a leányzó fekvése, és a NER – Szijjártó és Varga, meg az összes többi – nem tudná azt hazudni, hogy a homofób törvény miatt nem kapják meg a pénzt. Az egy teljesen más történet, ami most jól jön ezzel összemosni. A bávatagoknak pedig azt dörgölik a képébe ezúttal, hogy az Unió az LMBTQ-at akarja betelepíteni a magyari óvodákba, megrontani mind az összes kipcsak kisdedeket. Tudjuk, hogy nem igaz, Orbán is tudja, Varga is tudja meg a Szijjártó is, csak jobb azt hazudni az egyatábornak, hogy azért fog éhen dögleni, mert az Unió pátyolgatja a buzikat. Holott a tolvaj fasisztákat nem kedveli.

Lám, ide vezetett az évtizedes maszatolás, hogy már kikeveredni is nehéz belőle. Sokszor utaltam már Chamberlainre és München 1938-ra, de most Füst Milánról kezdtem el beszélni, és a hazugság önleleplező voltáról, ha az nem következetes. És az az érdekes helyzet, hogy a NER hazugságai egyáltalán nem azok, nem állnak össze egy komplex rendszerré, hanem azt mondanak, ami épp az eszükbe jut, és mégsem buknak le sohasem. Illetve dehogynem, a ház azonban mégis áll. A logikának és Füst Milán esztétikájának ellentmondó ez a jelenség, ami csak azt igazolja, hogy az élet nem irodalom, hanem annál sokkal mocskosabb és aljasabb jelenség.

Mint például Szijjártó külügyes, aki az UEFA és minden jó érzésű ember döntése után, amely elítéli a homofób és rasszista hörgést, teli pofával szid mindent és mindenkit, bizonyítva azt, amire Varga is utalgat, hogy ezért – is – néznek minket hátranyilazós hordának, bár a pénzt még mindig nem ezért nem adják oda. Hanem azért, mert úgy látják, nem Mari néni vehet majd belőle kalácsot, hanem kurvákra költik a jachtokon, hogy körbeéressük a történetet, mert minden mindennel összefügg. Az is azzal, ha ez a bizottság köti az ebet a karóhoz, és nem utal a rezsimnek, akkor buzi lesz az egész világ, de, ami ennél húsba vágóbb, hogy ki jár akkor rosszul. Nem a Lőrinc, hanem te, s ez a baj.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “A hazugság ára
  1. Jane Doe szerint:

    A fidesz-tálib bagázs hangerővel pótolja és leplezi, hogy nem egy Aranypók.
    (“Aranypók – ügyel a részletekre!” – ha még emlékszik valaki a én-korosztályos szlogenre, ami abban a másik átkosban volt trend.)
    Amúgy a hazugságnak csak akkor van ára, ha mi fizetjük meg.

  2. Kisbence szerint:

    Most találtam erre a blogra és mondhatom, igen megörültem! A cikkben foglaltakkal teljes mértékben egyetértek. Egy kiegészítést szeretnék hozzáfűzni. Amit a FIDESZ-bagázs művel szóban és írásban, nem fikció, hanem annak szinonimája, vagyis koholmány (mások kárára, vagy ámítására kigondolt HAZUG hír). Tevékenységüket tekintve ez sokkal kifejezőbb.
    De tudjuk mi lesz a vége, hiszen a hazugságnak ára van, úgy is, mint a félelemnek bére.

  3. jaegtoer szerint:

    Igen, igen… igen… Ámde vannak megfizethetetlen hazugságok és mulasztások.

    Az ominózus 150 év semmibe hullásán szoktunk volt keseregni… Csakhogy mostanság minden egyes elmulasztott év tízszeresen számít, ez pedig 1990-től számítva annyi, mint…
    Úgyhogy fel a fejjel mindenkinek, már az is csoda, hogy létezünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum