Tetkó és vacsora

Már csak ez van. Hogy ugyan külügyérünk szerint veszélyes terep a sport és politika összemosása, viszont a való világ azt mutatja, hogy e kettő felépítmény márpedig kéz a kézben jár, leginkább egy olyan országban, ahol Kupakos Lajos felügyeli a korcsolyát. Ki más is vigyázhatna a jégen sikladozókra, hogy ideológiailag helyesen csússzanak és essenek el, ha túl sikamlós a pálya, vagy nem kellőképpen felkészültek a jégharcosok. Minden politika vagy pediglen semmi sem az. Például, hogy az ember milyen szimbólumokat varrat magára, hogy „Szeretlek Erzsi” vagy „Haver vagy János” úgy hobóilag, magánügy, de ha mindenféle kereszteket, horgokat és e kettő elegyét rajzolja a művész a bőr alá a hámrétegen túl, az már necces.

Az olyan országokban, ahol az „indul a vonat” hallatán a decens és megvetendő belügyminiszter reakciója annyi, hogy nem ért a focihoz, s így hagyja jóvá aljas eszmék burjánozását, minden lehet. Ezek az eszmék itt voltak és itt is maradtak a dunaparti cipők óta, mint búvópatak, halkan csörgedezve, majd új erőre kapva, hogy indul a vonat és vesszen Trianon. Ma terelgeti őket a kedves vezető széles folyammá, futballmeccsekkel táplálva őket, szeánszokkal, erőt mutató vonulásokkal meccs előtt és után, hiszen az éjszaka soha nem ér véget, mint azt tudjuk mindannyian. Így nem politika a sport és legfőképp a futball, s éppen minálunk. Szóval kies fővárosunkban és más, apróbb településeken haladhatnak a fiúk, duzzadó karjukon ábrák.

Erősek ők nagyon cigányputriknál és a villamoson nem tetsző maszkot látva, falkában haladva a tértől a stadionig és azon belül, hiszen az egész ország nem ért a focihoz, illetve ma a lábai előtt hever a nemzet a hős fiaknak, ami egylényegű a vezér előtt heveréssel. Csakhát a németek. Nincs nemzet széles e világon, amelyik annyit tanult volna a vérzivataraiból, s azokból, amelyeket másokra zúdított, hogy a tájt nem szeretik a miféle erőseket, és ezt törvényekkel meg is mondják nekik, mert ők értenek a focihoz, s ahhoz is, hogy az bizony politika, s épp emiatt ha ilyen kereszteket, horgokat és e kettő elegyét látják, megmorculnak nagyon, s erősen. Odamenni hőbörögni mint azt lehet Budapesten, nem szerencsés, illetve szerencsétlen nagyon.

Nem lesz – illetve ma már volt – szivárványos a stadion, csak a környéke és egész München, és ebbe az idillbe nem valók harcos magyarok, akik nem is annyira harcosak, ha nem cigányputrikról van szó, s maszkokról a villamoson. Takarják el a kellemetlen tetkókat, szólt a felhívás az erős magyari legényeknek, akik félnek a német büntetéstől, s mindettől az ötlik be, ugrik mintegy az ember eszibe, hogy nem vállalod az eszméidet, rejtegeted, ha bántás érhet miatta, s csak a nemecsekekkel szemben forog vérben a szemed? Hát milyen szarházi alak vagy te, erős magyar fiú, ha van, aki visszaüssön, akkor farkad behúzod és oldalogsz? Ilyen szarházi vagy te a vezéreddel együtt, aki szintén elsompolygott Brüsszelbe vacsorázni hűvös és védett szobába.

Fasiszta eszmetárssal sompolygott a szivárványba borult Münchentől messzire, mert ki tudja mi történhetett volna, szembesülni kellett volna a saját ótvar világon kívüli másik világgal, amelyben nem sündörögnek hordában a talpnyalók szelfizgetni kicsit, nyakunkban nemzeti szín sál, és az egész stadion a lábunk előtt hever tömve olyan hőbörgésekkel, amelyek most tetkót letakarva oldalognak. Védett szobából, Polt és Pintér mögé bújva vagytok csak „bátorak” szarháziak? Egy brancs ez a fasiszta csürhe, amelyik hangos és beszari. Tízen mennek egyre, úgy komilfó, de, ha szembe jön a legkisebb erő, farkat behúz, és pincsi lesz. Ennyi elég a tetkókról és a brüsszeli vacsoráról. Ennyi elég erről az egész ősmagyar csürhéről.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Tetkó és vacsora
  1. hj szerint:

    És az a kedves szélsőjobbos néni biztosította a függönyt, hogy a magát éjjel-nappal bátornak és szabadságharcosnak képzelő kisfiú elbújhasson mögé, ahogy mindig is szokott, amikor épp nem érzi magát elég bátornak és szabadságharcosnak.

  2. Jane Doe szerint:

    Ó, ennyi gondolat és mondat még sok is erről a rovásírásos, maga körül mindegy, milyen eszközzel (karikás ustorral vagy törvénykezéssel) törni-zúzni kész csürhéről.
    És csak remélem, hogy a rendkívül fontosnak behazudott brüsszeli vacsora eredménye is a “halálcsoportban” elfoglalt helyünkhöz lesz hasonló.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum