Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy máma rajzolni fogunk. Nem tudom, miért jelentette be előre, máskor is szoktunk rajzolni, és nem készülődünk hozzá két napig, pappir, kréta vagy ceruza, és már rajzolunk is. Akkor szokunk rajzolni, amikor az Ibojnéni csöndet akar vagy esik az eső, vagy már nem bir velünk eggyáltalán. Amikor rajzolunk, akkor csönd szok lenni, még a Pityu se hüjéskedik, és a Kisböske se nyafog, hogy éhes. Rajzolásból még soha, semmi rossz nem eredt, minden gyereknek kidugva a nyelve, ahogyan erössen koncentrálódnak a sárkányokra meg a kirájfikra és a kirájlányokra, akiket meg kell menekitteni a fogságukból mindig.
Mentünk reggel rajzolni hát, de még előtte együnk, monta az Ibojéni, és annyira izgatott volt, hogy nagyon, de nem tuttuk, hogy mért. A Kisböske úgy evett, mintha soha nem is kapott volna enni, csakis itt, de mindig is így eszik, kakaós volt még a füle is neki, a dadus csak nevetett, amikor megérkezett a papbácsi meg a képviselő bácsi is. A Pityu monta, hogy na ők is rajzolni fognak máma, de nem, mert kiderült, hogy csak nézik, ahogyan rajzolunk, és főleg aszt, hogy mit. Mer amikor a dadus elrakotta a tányérokat, és kitörűte a Kisböske füliből a kakaócsigát, akkor monta az Ibnojnéni, hogy családot rajzolunk máma, hogy kinek milyen is az, van neki-e apuja, vagyhogy mennyi.
Meghogy van kutya-e vagy macska, hányanis vannak a családba és micsinának úgy általába. Eszt monta az Inbojnéni, hogy eszt rajzoljuk le neki szépen, ahogy tuggyuk. Rajzóta mindenki az anyukat meg az apukat a gyerekekkel, fogták egymás kezét vagy vicsoritottak a rajzon az apuk meg az anyuk, ahogy szokunk mindig ijeneket rajzolni általába. A Kisböske azt rajzóta hogy ának a réten az apuva, anyuva, virág volt meg fa meg bokor a képen és egy szivárvány az égen, keresztbe az egész lapon, beborittotta az egész eget a szivárány, ahogy átak alatta a rajzon a Kisböske meg az anyuja meg az apuja. Szép kép volt, de a képviselő bácsi fölvisitott tölle.
Etorzút a feje neki, ahogyan ordittott, hogy ez meg mi az anyám térgye kalácsa, hogyan kerül az oda, és a Kisböske monta, hogymer süt a nap. A papbácsi mondogatta, hogy a jóisten rajzóta oda, de a kisböske monta, hogy nem a jóisten, hanem ő. Na, erre a papbácsi is mérges lett, hogy jár-e a Kisböske meg az anyuja a templomba, meg áldozott-e elsőt vagy másodikat, hogy jár-e hittanra, és ekkor kezdett a Kisböske szája görbülni lefele, hogy folytak a könnyei a kakaós arcán meg a száján, és hüppögött, és a képviselő bácsi monta neki, hogy hívják az apád, mire a Kisböske, hogy apu. Itt lett minden tótágas megin, mint mindig általába.
Az Ibojnéninek monta a képviselő bácsi, hogy ennek még következményei lesznek, hogy itt a kölkek, így monta, kölkek, csak úgy rajzolgatnak mindenféle szivárványokat, hogy mi ez az erkölcsi fertő, mi folyik itt, hogyan nevel az Ibojnéni mibennünket a keresztényi életre, még lövészetet se tartott soha. Nem tuttam, hogy a puska a keresztényi élet kelléke, de eszt az Ibojnéni se tutta, úgyhogy ő is bömbölni kezdett, mint a Kisböske, és ettől a lányok rákezdték mind, az egyik a szoknyája alá dugta a rajzot, mer ő is szivárányt rajzolt, és most félt, hogy kiderül, ki az apuja. Csak a dadus nézett az ajtóból erősen, és pittyedt volt a szája neki.
Eközben odakint elát az eső, mer eddig esett, zuhogott, még dörögött is, de mostan kisütött a nap, gőzölt az udvar meg a homokozó. A timpanoni emlékművünkön csatakossan és tépetten lógott a zászló, fölötte pedig az égen először alig látszódva, de aztán erősen rajzolódva egy szivárvány volt az égen. Beterittette az eget a házak fölött, pont, mint a Kisböske rajzán és a gyerekek kiabátak, hogy szivárvány, szivárvány, csak úgy harsogott, a dadus nevetett, a képviselő bácsi meg nekiát cibáni a függönyt, hogy ne lássuk, de letépte a karnist, az ráesett a fejére, a papbácsi hányta a keresztet, én meg gondótam, na, vár a dömperemmegyek.
Vélemény, hozzászólás?