Verbunkos a parlamentben

Most képzeljük el, midőn Semjén Zsolt tiltakozásul az ellen, hogy Hadházy táblát emel a kedves vezető ábrázata elé, miszerint „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott”, fogná magát, kipattanna az ülésterem közepére, és valami észveszejtő népi táncba kezdene, hogy még Kövér pedellusnak is tátva maradna a szája. Ott csűrdöngölne Semjén Zsolt, járna a lába, haja repkedne a légben, annyira tiltakozna ő, de szép is lenne… Nem ment el az eszem, csak olvastam egy hírt messzi vidékről.

Ez azt mondja nekünk, hogy kiutasították szerdán az új-zélandi parlament ülésterméből Rawiri Waititit, a Maori Párt társelnökét, miután hagyományos maori harci táncot, hakát mutatott be tiltakozásul az ellenzéki Nemzeti Párt „rasszista retorikája és propagandája” ellen. Hogy értsük, a Maori Párt a kormányzó erő, és az ellenzék kekeckedése miatt kezdett bele a hakába Waititi bácsi, ezért asszociáltam Semjénre, mint aki szintén így tiltakozhatna ahelyett, hogy a gazdája azt mondja, „boldog karácsonyt”.

Így igazán kifejezhetné a magyar kormányzó erő nemzeti elkötelezettségét a globalista internacionalisták ellen. A helyzet is hasonló itt, mint a távoli vidéken. Waititit nem először küldték ki az ülésteremből: februárban azért kellett távoznia, mert visszautasította, hogy nyakkendőt viseljen, azzal érvelve, hogy az nem képezi a hagyományos maori viselet részét, és „gyarmati ruházat”. Mi pedig, ahogyan békemenetekről tudjuk, nem leszünk brüsszelita gyarmat, és látjuk, hogy Semjén máris ott van, ahol ez a Waititi.

Viszont akkor tényleg nem ártana következetesnek lenni, azaz, bő gatyában, dolmányban és karikás ustorral a kézben járni-kelni a nagyvilágban, ha már annyira nemzeti ez a cirkusz. A mi nagyjaink azonban csak a bocskaiig jutottak el, azt jelezve ezzel, hogy a nemzeti jelzőjük egyáltalán nem a népről szól, hanem csakis a „felsőbb” rétegekről, és máris előttünk van az Úri muri és a Rokonok világa, viszont a Rózsa Sándoré meg nem. Ebből is kitetszik, hogy mindenből minden kikövetkeztethető, semmi sem magában álló véletlen.

Hanem ez a haka. Ez a harci tánc. A legutóbbi kosárlabda világbajnokságon is az új-zélandi válogatott minden meccs előtt ezzel riogatta az ellenfeleket. Ott toppogtak és ordibáltak a pályán, és az ellenfél valószínűleg meg is rémült. Viszont mindenki elverte őket, mert az élet nem habostorta. Illetőleg jó őrizgetni a hagyományokat és szép is, de a jelek szerint mindennek gyakorlati haszna nincs, mert az embert kiküldik a parlament ülésterméből, még, ha kormánypárti képviselő, meg pártelnök, akkor is.

Viszont, hogy Új-Zéland mennyivel inkább nyugat, az mutatja, hiába a kőkorszaki tánc, mégis évszázadokkal járnak kies hazánk előtt, mert a mi országgyűlésünkben nem, hogy kizavartak volna akármely kormánypártit, még csak figyelmeztetést sem kapnak a bátor százharminchármak. Az ellenzék meg nem győz fizetni a kikapcsolt mikrofonja mellett. Mindemellett tényleg érdekelne, mit kapna büntetésül Semjén, ha táncra perdülne, viszont nagy valószínűséggel ilyen örömöktől tartanunk nem kell egyáltalán.

Ellenben élénken emlékszünk, amikor a nagy győzelem miatt a gazdával együtt dalra fakadtak, amiben benne volt az eljövendő szüret feletti boldogság. S mint látjuk, a puttonyok már tele, túl is csordulnak, de még mindig hordják bele az anyagot. És a baj ez. Illetve az, hogy az ötmillió lakosú Új-Zéland mintegy nyolcszázötvenezer lakosa a maori népcsoporthoz tartozik. Nagy részük szegénységben, anyagi bizonytalanságban él, és szociális problémákkal küzd. Waititi képviselő értük aggódtában hakázott, nem másért.

No most, láttunk-e olyat, hogy mondjuk Farkas Flórián a szegénységben, anyagi bizonytalanságban és szociális problémákkal küzdő cigányság érdekében táncra perdült volna a parlamentben. Nem igazán. Meg sem szólalt, illetve inkább ellopta a pénzüket. Mindez is mutatja, hogy Új-Zéland rohadt messze van. Mert lehet itt röhögnünk a kőkorszaki táncot járó vademberen, de még ebbéli viselkedésében is európaibb, mint a mi akárhány magyar honatyánk, és azért ez már egy szint. Viszont ide jutottunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum