Nőügyek

Mint azt az utolsó csecsszopó is tudja a Kárpátok alatt, Orbán Viktor nőügyekkel nem foglalkozik. Csak olykor kókadt virágokkal a kezében bóklászik alagsori konyhákban, női kezekre bukik rá, nyálazza azokat össze úriemberségét bizonyítandó, vagy idős hölgyek malacaival diskurál kisfiús zavarában. Nincsenek meg a készségei nőkkel viselkedni, nem tanult ilyet klottgatyás korában a tyúkszaros udvaron, sem az iskolában. Nekünk gimnáziumban osztályfőnök úr a fejünkbe verte az alapigazságot, miszerint „kedves fiúk, a nő nem élvezeti cikk”. Ő más kontextusban használta életre szóló bölcsességét, így nem tudhatta, milyen igazat is mondott. Mert ez az elindulni való kályha, ahonnan megérkezhetünk a zavarok nélküli viszonyokhoz rögös utakon keresztül.

És most, hogy elmeséltem az életemet, látogassunk el Portugáliába, ahol Orbán genderezett lengyel haverjával együtt. Ott – Portugáliában – egyébként tíz éves programot fogadott el az EU a munkanélküliség és szegénység csökkenésére, és ebben szerepelt volna – illetve végül szerepel is – a rettegett kifejezés, amikor a nemek közötti egyenlőségről, a nemek közötti bérszakadék eltüntetéséről volt szó. Nem sikerült az iszonytató szót kihúzatni a szövegből, holott emiatt már csütörtökön megérkezett a népes magyar küldöttség, köztük Varga Judit és Novák Katalin, akik együtt gendereztek Orbánnal és a lengyelekkel. Orbán még azt is bevallotta, hogy nem érti a szót, ahogyan nem érti a jogállamot sem. Kiérkezett konferenciázni Portóba a középkor.

„Mi, keresztények, a gendert ideológiailag motivált kifejezésnek tekintjük, amelynek jelentése egyáltalán nem tisztázott, néha jelent valamit a férfiak és nők között, nem szeretnénk ezt az ideológiai vitát összekeverni a férfiak és nők közötti egyenlőség iránti határozott elkötelezettségünkkel.” – Indokolta meg ódzkodását a magyar „férfi”, aki lehet, hogy nem akarta, de mégis úgy sikerült, hogy ezzel is csak liberálisozott és buzizott egyet. Érdekes ezt annak az interjúnak a kontextusába helyezni, amit előtte pár nappal adott egy szlovák lapnak kifejtve abban, hogy „Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért. Miközben én a szabadság oldalán állok, ők a véleményhegemóniáén”. És itt térünk vissza a genderhez, a férfihoz és a nőhöz.

Ezek csak szavak, megfogalmazott ideák, amelyek úgy-ahogy kijelölnek egy ösvényt, amelyen a kultúrnépek haladni akarnak. Hogy ebbe a lengyel-magyar bratankik belekötnek a kereszténységre hivatkozva, az csak egy újabb bizonyíték arra, nem igazán érezik jól magukat a klubban, ahol egyre inkább nem is látják szívesen őket. Nekünk viszont ilyen egyenlőség ügyben sokkal lényegesebb, hogy a szavakon kívül mi az a gyakorlat, amit a kókadt virágokkal parádézó esetlen Orbán és a cimborái megvalósítanak, s abban, mint tudjuk, köszönet nincsen egyáltalán. Anya szül, anya főz, apa meccset néz, apa sörözik, maga szép lehet, de okos nem, és így tovább, és így tovább.

Ez a magyar álláspont, ezt a genderezés csak árnyalja, amit Orbán nem igazán akar. Orbán nem árnyalni akar, hanem homályosítani. Szerinte/tük, ha bárkik a „gender” szót használják, az az „apa férfi, anya nő” státuszát veszélyezteti és az egész világ buzi lesz. Innen nézvést a portugál dzsembori a lengyelekkel üzenet a magyar szavazóknak, és egyben annak újólagos megerősítése, hogy a férfi-nő viszonyban, az úgynevezett családpolitikában a Fidesz/Orbán a nőt tenyészkancának tekinti, s ha nem ebben a szerepben áll előtte, akkor zavarban van, virágokkal bóklászik, kezeket taknyoz össze kéretlenül és esetlenül. És itt érünk vissza az én osztályfőnök uram igazához, de nem azért, mert előre jeleztem.

A kollégista fiúk ugyanis, miután élvezeti cikknek tekintették a csajokat, felnőve nem tudnak mit kezdeni velük. Nincs meg a köztes minta a tárgyiasított nő és a pátoszossá tipizált anya közt, más társadalmi – élvezeti cikk szerű – szerepet nem ismernek, így áthidaló megoldásként a konyhában találtak helyet nekik. Minden más zavarokat okoz. Lehetne még folytatni az elmélkedést erről, de minek, a nagy portugál kaland után azonban csak egy kérdés maradt: mit keresett ott ilyen körülmények közt Varga és Novák azon túl, hogy kirakati bábuk voltak. Reggelente cipőt pucolni? És továbbá, bár ez az ő bajuk, az is a dilemma, hogy jó-e hülye bábnak lenni ebben a kupiban, de erre választ soha nem kapunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum