Gulyás Gergely és a tao

Gulyás Gergely minielnöki miniszter tegnap azt üzente Karácsony Gergelynek, ne legyen baja a Fudan egyetem kapcsán a kínai kommunizmussal, amikor ő maga egy tömeggyilkos párt jogutódjának miniszterelnök-jelöltje. Amikor ilyeneket mond Gulyás Gergely minielnöki miniszter, a többi hasonszőrű Fidesz csahos kutya, sőt, maga az atyaisten Orbán is, amikor úgy nyilatkoznak meg politikai ellenfeleikről, mintha a pállott seggükből rángatták volna elő őket, nos, akkor lehet, hogy az egydimenziós híveik bevizelnek a gyönyöröktől, ám ugyanakkor a világ komplexebb felében kiderül róluk, hogy szaralakok, sőt hazudnak és lopnak is ráadásnak.

Illetve még ostobák is. Vagy csak úgy tesznek, hogy magukhoz hasonlatosnak érezzék őket az esernyővel kardozó matrónák, a savlocsolással fenyegető bácsik és a stadionok kopasz népe. Mind az összes szavazóbázisuk, és így és ekképp egymásra talál a mocsokban a Fidesz, ennek tolvaj ura és csürhéje. Gulyás Gergely, bárgyú képű minielnöki miniszter, amikor tömeggyilkos párt jogutódozott, nagy valószínűséggel az MSZMP-re gondolt, amelynek a Fidesz nagy öregjei a szolgálatában állottak, amiről megvan a lista, de most nem sorolom. Ehhez képest Karácsony főpolgármester a Párbeszéd tagja, akik viszont az LMP-ből váltak ki.

Az LMP nem köttetett fel senkit emlékeim szerint, ha viszont Gulyás minielnöki miniszter ilyet tud, ne habozzon elibénk tárni, mert szeretnénk mi is megismerni azt a történelmet, amit ő tanult Schmidt Mária után szabadon a keresztény történelemkönyvekből. Tudjuk, át kell írni a históriát, hogy értelmet nyerjen a Fidesz-jelen, ez az LMP-Párbeszéd konfliktus azonban elég friss, még nem legózhat a csontjaival Kásler sámándebil. Ha és viszont arra gondol Gulyás, bárgyú képű minielnöki miniszter, hogy az MSZP is támogatta Karácsonyt, akkor információért forduljon bizalommal Kövér pedellushoz.

Ő ugyanis dolgozott az MSZMP-nek, míg a mai MSZP-ben ilyen alakot keveset találhatni. De, mint említettem, a Fidesz belső köreiben bőséggel vannak ilyenek: III/III-asok, III/II-esek vagy csak sima KISZ titkárok, mezei volt kommunisták. Nem kellene tehát teli pofával tömeggyilkos pártozni, de még azért sem továbbá, mert a kínaiak meghallják Gulyás bárgyú uszítását, és megsértődnek tán. Odalesz a keleti nyitás, a jól tejelő bizniszek, lélegeztetők, vakcinák, vasutak és egyetemek persze, mint a mostani lebukás okai és indokai. Mert bár Gulyás a bázisának óbégat, akiknek totálisan mindegy minden, ám ezt mások is hallják, és egyből kész a baj.

Sima logikai föladvány ez, amit levezetek. Ha és ugyanis Gulyás minielnöki miniszter azt böfizi, hogy Karácsony a tömeggyilkos múltjával ne rúgkapáljon a kínaiak ellen, ezzel azt mondja, hogy nincs joga bírálni azokat. Mégpedig azért, mert ugyanolyan, mint ők, kvázi, a tömeggyilkos Karácsony csak ne kifogásolja a tömeggyilkos kínaiak budapesti megtelepedését. Még tovább: Karácsony akkor bírálhatná a tömeggyilkos kínaiakat, ha önmaga nem volna az. Végső soron ezt beszéli Gulyás, bárgyú minielnöki miniszter, ám halovány fingja sincs róla. A kínaiak viszont nagyon kifinomult gondolkodásra képesek, csak le ne fordítsa nekik valaki ezt az egészet.

Hogy mit akarnak majd oktatni minálunk ezek a kínaiak a Fudanon, tudja a fene. Nagy valószínűséggel nem az ókori bölcseletüket, a Tao-tö-kinget vagy Konfuciusz mestert, de az ilyen Gulyás féléknek ez totálisan mindegy. A Tao-ról nem Lao-ce jut az eszükbe ugyanis, hanem a Puskás Akadémiának lepasszolható milliárdok, ahol a budi tövében álló stadionban lehet pökködni a szotyolát, eltátott szájjal kommunistázni, miközben a fiókunkban van a KISZ tagkönyv, valagunkon pedig még mindig érezzük párttitkár apánk nadrágszíjának csattanását. Ennyit Gulyás, bárgyú minielnöki miniszter tegnapi kirohanásáról, ami éppen elég, hogy előttünk álljon a pőre gonoszság és hülyeség.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum