Meghalol, hogyha ránézel

Tap Lóránt ücsörgött a konyhájában a hokedlin, forgatta a lapot a győzelmi jelentésekkel, hogy állunk a stadionban az oltási dobogón, nyakunkban az aranyérem, kezünkben a kupa, fejünkön babérkoszorú, és a százezernyi közönség ütemesen tapsol és ordít, hogy Vik-Tor, Vik-Tor, Vik-Tor, a sapkák pedig röpködnek a levegőben. A vezércikkben Gyurcsányné lepleződött le, hogy összefertőzte a világot, miközben az ura nem elég, hogy ellopta a nyugdíjasok tizenharmadik haviját, meg az egészségügyet verte szét a vizitdíjjal, most meg rohangál az országban, és tépi ki a fecskendőt az orvosok kezéből, dobog a patájával és kénkőszaga van.

Amúgy idilli volt a világ, az ablak nyitva, csácsogtak a madarak, a macskák nyávogtak, a rádió megnyugtató montonon mondta a híreket, ugyanazt, mint a Tap Lóránt kezében lévő lap is. Tap Lórántné, született Bun Kornélia pucolgatta a krumplit, főtt a káposzta, a gőz a kontya alá ütött, és ő is a híreket hallgatta. Hány százezermillió vakcina jön épp most, hogy bár húsvét van, de a Viktor dolgozik hajnalhasadástól napnyugodásig, fogadja a vakcinákat a reptéren, nyitásról, zárásról beszélget gondterhelten professzor urakkal, szóval annyira szép volt minden, hogy Tap Lórántnét (született Bun Kornélia) elöntötte a szerelem, és megszólalt halkan, hogy te, Lóránt.

Ezt azonban egyáltalán nem kellett volna, mert az ura úgy nekilátott ordítani, mint a féreg, aki fába szorult, hogy nem megmondtam, hogy ki ne nyisd a pofád, fölállt, mit fölállt, fölugrott, hogy a hokedli elborult, kitépte a hűtő ajtaját, sört rántott elő belőle, megpisszentette, és úgy, ahogy volt, atlétában, suhogós gatyában meg strandpapucsban rohant ki az udvarra. Bun Kornéliából egycsapásra elszállt a szerelem, vakargatta a krumpliját, pityergett kicsit, de csak egészen kicsit, a vak komondor pedig elégedetten nyújtózott a sarokban. Tap Lórántot az udvaron már várta a barátja, akivel a világ folyását okosan és határozottan szokták megvitatni, levonni a tapasztalatokat, ilyenek.

Ő volt Kereszt Elek, a filozopter vasutas, templomi kórista és megrögzött agglegény. Hallotta a barátja ordítását, és azon gondolkodott, milyen jó is neki egyedül, hogy nem kell női dolgokkal foglalkoznia, s ahogyan Tap Lóránt kiért mellé a virágzó cseresznyefa alá, kisüstivel kínálta, amit a konyhájában főzött. Olyankor az egész házat megülte a cefreszag, amit ő azzal kompenzált, hogy mindenkinek adott egy üveggel az alapvető élelmiszerből. Mi bánt Lóránt – várta a barátját a kérdéssel és a felé nyújtott alapvető élelmiszerrel a fa alatt, amin csácsogtak a madarak. Tap Lóránt pedig meghúzta az üveget, sörrel kísérte le, és mesélni kezdett a gondjairól.

Hogy ez a Kornélia meg akarja őtet ölni, mert a Viktor világosan megmondta neki tegnap, a rádióban mondta meg, hogy ne hallgasson baloldalra, mert belehal. Erre ez a Kornélia belemotyog a bal fülébe, belebeszél egészen, hogy ki kell rohanni előle. Mit csináljon, dugaszolja be a bal fülét? Kereszt Elek megértően és jóságos türelemmel elmesélte a barátjának, a Viktor nem azt mondta, hogy baloldalra, hanem a bal oldalra ne hallgasson, ami nagy különbség, mert nem ugyanaz. A kérdésre pedig, hogy mi az a baloldal, szintén a bölcsek nyugalmával mondta el, hogy az a Gyurcsányi, a Gyurcsányiné, a Soros meg a sorosisták és Brüsszel. Hogy ezekre ha hallgat, akkor hal meg a Lóránt.

Sorosné és Brüsszelné nem? – kérdezte Tap Lóránt, mire a barátja az felelte neki, hogy róluk még nem hallott, de a Gyurcsányi a legveszélyesebb, mert ő kilövi az emberek szemét. Tankkal lövi ki vagy rakétával, meg légvédelmi ágyúval. Ezért van az, hogy a magukfajta még soha nem is látta a patájával, csak plakátokon mutatja a Viktor, hogyha megpillantja az ember, meneküljön, ki merre lát, mert lövi a szemeket. Sok bajtárs halt meg emiatt. Akinek meg nem találta el a szemét, az sóbálvánnyá változott. Következésképp – így a filozopter Kereszt Elek – nemcsak abba hal bele a mi magyar emberek, ha hallja, hanem, ha látja is. Meghalol, hogyha ránézel, összegezte a vasutas, és ebben maradtak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Meghalol, hogyha ránézel
  1. miki1950 szerint:

    Hajaj! Ez azért már fájt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!