Nincs bocsánat

Hogy káosz van a járványkezelésben, azt tudtuk eddig is. Kapkodást láttunk meg katonákat, különös, nehezen hihető számokat, hasra ütve nyitás-zárást, idősávokat és tiltásokat, nyunyókás, infantilis tanácsokat. Hogy alkalmatlanok, az már nagyon rég kiderült, hogy embertelenek is, azt csupán sejtettük, de tegnap bizonysággá vált. Járványban nem üldözünk el egészségügyi dolgozókat, mert talán szükség lenne rájuk. Járványban nem lopunk a zavarosból lélegeztetőre, maszkra, és pláne kínai vakcinára hivatkozva, legfőképpen pedig, amikor kaszál a vírus, nem zárunk be kórházat. Mert nem logikus. S hogy ott hajléktalanokat gyógyítanak, akkor duplán embertelen.

Azt olvastuk tegnap, hogy a Budapesti Módszertani Szociális Központnak ki kell költöznie abból az ingatlanból, ahol most hajléktalan emberek kórházi ellátása zajlik. Hatvanhat embert ápolnak ott, s ugyanitt százötvennek adnak átmeneti szállást, de most utcára rakják a betegeket és a fedél nélkülieket is, mert állítólag az épületben irodaház lesz mindenki gyönyörűségére. Elvtársak reszelgetik majd a körmüket, főzik a kávét, tartják a workshopot, és élik a totálisan felesleges életüket. Békeidőben is nehezen emészthető döntés az ilyen, járványban bűn és aljasság. A hatalom immoralitásának ékes bizonyítéka, a kereszténység megcsúfolása, a humánum sárba tiprása.

Minősíthetetlen, ha valami szikra maradt az organizmusban abból, amit amúgy embernek neveznek, más szempontból viszont tudjuk, hogy az ember a legaljasabb állat. Egy nappal azelőtt, hogy a hajléktalan betegeket, kihajították a kórházukból a járvány közepén, a kedves vezető olyan kijelentéssel ült le a videókonferenciájára az EU-val, hogy Brüsszelben dől el, Magyarországon hányan, és legfőképp ki hal meg és ki marad életben. A saját tehetetlen nyomorának másra kenéséről már beszéltünk eleget, a rendeleti kormányzás és a felelősség összefüggéséről is. Ám, hogy a járvány közepén nem Brüsszel teszi az utcára a beteg hajléktalanokat, az azért valószínűsíthető.

Sőt, egészen bizonyos. Hiába mondja azt a magas hivatal, hogy az önkormányzatnak volt kilenc hónapja felkészülni a bezárásra, kilenc hónapja is járvány volt, mint ahogyan most is. Ilyen körülmények között pedig semmilyen magas hivatalnak nem jut eszébe kórházakat bezárni hacsak nem a NER magas hivatala az. A NER viszont maga Orbán, így ő lesz számon kérve ezért is. Azért is, mert tudjuk, járvány ide vagy oda, ez az önkormányzat elleni hadjárat része, és a hajléktalanok társadalomból való kiutálásának újabb fejezete, tehát duplán aljas. Ilyképp – és nem elsősorban csak ezért –, hogy Magyarországon ki hal meg és ki nem, az Orbán felelőssége.

Egy személyben. Nem Brüsszelé, nem ismeretlen háttérhatalmaké, hanem az övé. Mind a bevallott húszezer, és a ma még letagadottak is, és ezt számon fogjuk kérni. Ez a kórházbezárás, ha nem is az utolsó csepp a pohárban – mert Magyarországon a jelek szerint ilyen nem létezik, mindig van lejjebb és mindig föl lehet vágni még egy fát az emberek hátán –, szóval, ha nem is ez a szikra a puskaporos hordóban, de mindenképpen feledhetetlen szimbólum, amelyben koncentráltan mutatkozik meg a NER, következésképp Orbán minden pogánysága, érzéketlen aljassága, embertelensége és immoralitása. Mindezekért pedig nincs bocsánat.

És nincs a rajongóknak sem, akik a hír alatt képesek voltak olyanokat kommentelni, ha Karácsonynak nem tetszik, hogy a hajléktalanjait utcára teszik, fogadja be őket a saját házába. Itt tart ma Magyarországon a keresztényi kultúra, aminél pogányabbat még nem hordott a hátán a föld. Ez a konzervatív szellemi fölény, a patkányok tobzódása a süllyedő hajón. Voltaképp ezt lehetne még ragozni a végtelenségig, de fölösleges, helyette az AE Bizottság tánczenekar szövegfoszlányát idézzük, miszerint „Köpni kell”, aminél többet már nem is érdemel az egész csürhe, élén a vezérükkel, akinek egyetlen víziója van, hogy nagymagyarország trónusán ücsörög szájában szotyival, kezében a piros fazoka. „Köpni kell.”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum