Köpet a fémen

Mielőtt Orbán Viktor nagy király tegnap leült volna a képernyő elé a kardjával, hogy Brüsszellel vívjon újra s megint, odahányta a híveknek az aznapra szolgáló aranyköpést, amit leginkább csak köpetnek nevezhetünk, lévén, tele kórokozókkal, ami most vizsgálatunk tárgyát képezi. Orbán Viktor nagy király kijelentette ugyanis: „Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük.” Nem, cseszmeg, addig, míg a bíró le nem fújja. Bár tudjuk, a fodbalista a közegéből vett útmutató kocsmafilozófiával arra utalt a kockaköveket is feltépni kész rajongó seregének, hogy veszíteni nem bír. De ezt a betegségét ismerjük már évtizedek óta.

Adolf volt ilyen a hadai élén, aki visszavonulást nem ismert, az ő egyetlen lehetséges eredménye a győzelem vagy halál, és a végén muszáj volt főbe lőnie magát, hogy ne érje még ennél is nagyobb baj. Mániákus pszichopaták gyakran jutnak hasonló sorsra, például Macbeth sem a röhögésbe szakadt bele, ahogyan Néró sem, de Orbán nincs akkora formátum, hogy ilyen párhuzamokat érdemeljen. A mi nagy királyunk mindközönségesen egy méretes tahó, asszonyságokkal, inasokkal, közjószágokkal, dakota lovakkal és most a soha véget nem érő meccsel. Mindenesetre ezzel újólag alkotott egy stelázsis falvédőre kívánkozó mondatot.

Ez egyébként szót sem érdemelne, de épp ezen a napon tudtuk meg azt is, hogy a hasonló nívójú gondolatait csillogó fémbe gravírozták az örökkévalóság számára, és erre büszke is, mint az facebookos dicsekvéséből kiderül. De ez a tábla, amit falra függesztettek, azért a szimpla degeneráltságon túl többet is mutat, mert, mint megtudtuk, azon Magyarország megmaradásának hét törvénye szerepel, ami törvényeket Orbán hozott le nekünk a hegyről. Vagy másképpen, míg Hammurapinak törvényoszlopa volt, ennek a mi nagy királyunknak meg törvénytáblája, s ebben a kontextusban mindez már a tízparancsolatra is hajaz. Mi pedig leborulunk a porba.

Az ország házában már elhangzott ellenzéki képviselők számára, hogy miniszterelnök úr nevét szájukra hiába ne vegyék. Mi sem tesszük, hanem reszketve suttogjuk a kimondhatatlant, miszerint RBNVKTR, hogy aztán meg ne kövezzenek minket Isten nevének méltatlan kiejtése miatt. Egy tébolydában ülünk, és az a kényszerzubbonynak csak az egyik fele, hogy fémtáblák születnek Orbán nagy király, degenerált gondolataival, amit aztán törvénynek neveznek, hanem, hogy mik is ezek egyáltalán, nos, az a delikát. Tegyük ide, hogy miként Kásler tízparancsolata a testi, ez meg a lelki kóroktól óvjon minden csecsszopót és vénséges vén hívőt.

„Miként a természetnek és a csillagok járásának, úgy a megmaradásnak és a túlélésnek is törvényei vannak. S miután megértettük, fel kell véssük őket Magyarország tartóoszlopaira oly’ élesen, hogy többé egyetlen nemzedék se tudja levenni róla a szemét. Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse! Minden magyar gyermek újabb őrhely! Az igazság erő nélkül keveset ér! Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni! Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük! Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs! Egyetlen magyar sincs egyedül! Ez a XXI. századi Magyarország nemzeti politikájának könnyekkel és vérrel kiizzadt hét törvénye.”

Ez Orbán igéje Buddhában testvéreim, és ezek a törvények szerepelnek a fémlapon, aminek Orbán nagy király olyannyira örvendezett tegnap, amikor a meccsre indult, ami addig tart, míg nem győz. Voltaképp ehhez hozzáfűzni nincs mit, mindenki pontozza le nagy királyunk teljesítményét saját gusztusa és filozófiai hajlama szerint. Én a magam részéről túl vagyok már minden jón és rosszon, tátott szájjal figyelek, majd legyintve fordulok sarkon, és távozok. Tényleg eljutunk, illetve el is jutottunk arra a szintre, amire elfogytak a szavak. Ez az egész, amiben élünk, egy elnyújtott és artikulálatlan ordítást ér már csupán, úgyhogy tessenek elképzelni, ahogyan ezt teszem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Köpet a fémen
  1. hj szerint:

    Próbálom felfogni amit látok: valaki egy tükörszerű felületen saját magát nézve köti a nyakkendőjét, miközben elégedetten gyönyörködik a tükörlapon olvasható saját hangzatosnak vélt, de valójában ostoba mondatain, amelyeket törvényeknek (az ország törvényeinek!) nevez – szintén saját maga. Bart jut eszembe a Simpson családból, ahogy útközben folyamatosan azt kérdezgette az apjától: „Ott vagyunk már? Ott vagyunk már?” Szerintem ott vagyunk…

  2. remete szerint:

    A szocializmus alapjainak lerakásától eljutottunk az istenkirályság alapjainak megteremtéséig. Köszönjük meg gyengeelméjű honfitársainknak, akik nem figyeltek semmire az iskolában.

  3. miki1950 szerint:

    Ezidáig nem tudtam, hogy orbán nárcisztikus személyiségzavarban is szenved. Lehet, hogy ő sem tudta és most a hívei vezették rá.

  4. Jane Doe szerint:

    Mindegy, mi van a tükörre írva, festve, gravírozva, vésve (mint a gránitszilárdságú izébe), a lényeg: ne kelljen belenéznie. Mert a minúr bosszúálló természetű, a “tükröm-tükröm-mondd-meg-nékem” válaszra adott reakciót nincs tükör, ami túlélné.
    Igaz, mi se fogjuk, pedig már nem is kérdezünk-válaszolunk semmit.

  5. Anarchista szerint:

    Ez a az ember egy dologra méltó! A felejtésre. amit meg mond azt meg sem kell jegyezni, úgy később el sem kell felejteni.
    Azon is érdemes elgondolkodni, hogy egy ennyire csúnya, jelentéktelen, buta és tehetségtelen embernek, hogy lehet ennyi híve. Csakis úgy lehetséges, hogy ebben a lángoktól ölet kis országban tömegek vannak akik még nála is jelentéktelenebbek, butábbak és tehetségtelenebbek.
    És már a római korban is tudták, hogy mi a szabály: “Similis simili gaudet”.
    Csak így lehet! Így kell lennie! Mert ha nem így van akkor hogy?

  6. trabant szerint:

    Komment más forrásból, idézet:

    A manipulációs 7 ponthoz egy-egy mondatban:
    1.) Haza csak addig van, ameddig van, aki szeresse!
    – Haza csak ott van, hol jog is van…

    2.) Minden magyar gyermek újabb őrhely!
    – A magyar gyermekek nem katonai táborhelyek, hanem élôlények.

    3.) Az igazság erő nélkül keveset ér!
    – Az erôfitogtatáshoz a népléleknek nincs köze, az a hatalmi mámor üledéke.

    4.) Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!
    – Csak az a miénk, amit megtanultunk, és amit hasznosítani tudunk életünk folyamán.

    5.) Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!
    – A mondat a hatalomittas hazugságok kezdôrúgása.

    6.) Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!
    – Határa a nacionalista hókusz-pókuszoknak és a tudatlanságnak sincs.

    7.) Egyetlen magyar sincs egyedül!
    – Minden magyar egyedül van, akinek szükség esetén nincs segitsége.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!