Tárva-zárva (szürreális föstmény)

Jómunkás Jómunkásember, a munka alapú keresztyén apa (úgy is mint férfi) sms-t kapott a telójára, hogy iramodjon oltakozási megjelenésre. Nézték, nézegették Anyányi Anyával, a szülés alapú keresztyén hitvesével (úgy is mint nő) erősen, mi a rossebet írnak, de a teló túl okos volt. Semmit sem láttak rajta és benne, csak a vak komondoros szelfiket, így megszokásból átültek egy másik autóba. Azóta ott dekkolnak, s akárki-bárki megkérdi őket, mit csináltok ti ott Jómunkás-Anyányiak, azt felelik nékik, várjuk, hogy hulljon a hó.

Közben kinyílik a kikelet, leveles lesz a liget, Jómunkás-Anyányiak pedig ülnek az autóban, ami családi böhöm. Nem izgulnak, a gyerekek egy része hittanon van, másik csoportjuk lövészklubban, a legkisebb meg labdarúgási edzésen. Reá vár a legfényesebb jövő, labdaszedő lesz, akárki meglássa, támasza öregségére Jómunkás-Anyányiéknak, a segedelmük nekik, akik viszont most ülnek az autóban. Várják a havat, és semmit sem értenek az iszonytató, mahomet világból, ami telve van veszélyekkel. Rézfaszú baglyok, lúdvércek, ilyenek.

Mielőtt megkapták volna az sms-t, konzultálak Vele, tudatták Vele, ők ketten úgy tartanák jónak és helyesnek, ha most már nyitna minden: kocsma, stadion. Elmondták Neki, milyen jó is lenne húsvéti körmenetelni, ozsonnázni a szabadban, labdát kergetni a réten a legkisebb fiúval. Hogy ő majd elmondhassa később kezében a világkupával, hogy idesapám tanított az ördögi labdás fortélyokra, ő látott engemet először pelémesszironaldónak, és apám, az álmok, nem hazudnak. Dehogynem cseszmeg. Már a nyitási tanácsok is odavesztek.

Mert és ugyanis ikszelgettek ők szorgosan, hogy jó legyen megint, mint régen, dalárda, táncház és kukoricafosztás, egymás talpára lépés meg minden, erre ezen az iszonytató délelőttön a teleképben megjelent a máléképű, aki ismerheti Őt, és bejelentette, mindent bezár a Párt, kulcsra-lakatra. Beszögeli az ólajtót is. De és viszont azért arra intett, hogy mindenki ikszelgesse azért a záró-nyitó konzultációt tovább. Jómunkás Jómunkásember ekkor látta meg magában a bűnt. Az eredendőt, hogy nem jól ikszelt vagy nem eleget, már mondta volna Anyányi Anyának, csak megjött az sms.

A vak komondor mindig előbb megérezte a levegőben suhanó hullámokat, előbb morgott, mint a teló csilingelt. Misztikus lény, ezért nem szóltak rá, ha olykor Anyányi Anya lába alá feküdt, ő pediglen átzúgott rajta, egyenest Jómunkásember kezének. De most nem a családi nevelés és matatás ideje volt, mert az autóban ültek ugyanis, és várták a havat. Egész éjjel, a gyerekeknek szóltak, ők imádkozgattak, meséltek egymásnak a turulról, a legkisebb meg dekázgatott, ahogyan az igazságügyistől látta, majdnem annyira ügyesen, viszont mégsem egészen.

Az autóban szólt a Kossuth, a hó nem eredt el, és a felmentő seregek sem érkeztek meg, ahogyan eljött a reggel, arra sem egyáltalán. Mígnem egyszer csak, amikor már elvesztek volna a remények, megszólalt a jól ismert, gyönyörű és igéző kappanhang. Hogy mit mondott, nem hallotta senki, Jómunkásember ringott a gyönyör hullámain, elalélt ettől a hangtól és a szemei fenn is akadtak. Úgyannyira kivetkezett magából, hogy bepisált az örömöktől magunk közt szólván, de Anyányi Anya nem rótta meg ezért a malőrért, mert minden pénteken ez történt ugyanis.

Hallgatták Őt kéz a kézben szerelmesen, ahogy mesélt távoli vidékekről, miként győzte le a Brüsszelt a Néppártot, migráncsokat, vírusot, mindent legyőzött, hogy csak úgy suhogott a kardja neki a fényes diadalban. S amikor mindettől Jómunkás Jómunkásember másodszor is összehugyozta magát, asszonya nem hagyta, hogy szégyenkezzen, hanem a fülébe súgta: anyának érzem ó, Jómunkásember magam, amitől az azt mondta, ihajj, főzzünk kirántott húst. És a nagy örömben odahagyták a biztonságos autót. Na, akkor kezdett el hullni a hó, és a sarkon föltűnt az első tank is, de már nem látták.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Tárva-zárva (szürreális föstmény)
  1. Hugi szerint:

    Nevettem volna az íráson, de felismertem benne a tragikus valóságot. 🙁

  2. remete szerint:

    Pazar! Eltenni naftalinba, hogy az utókor is röhöghessen-sírhasson korunkon! Ha lesz az Idő későbbi bugyrában magyarul is tudó érdeklődő-olvasó. Sokáig nyakunkon marad ez a Párt, mert rájöttek: népünk 85% kajálja ezt a lebutított “eszmét”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!