Boross rossz tévéi és a romlatlan vidék

Boross Péter aggódik. Ez onnan derült ki, hogy a Magyar Nemzet interjút készített vele, ám, hogy mi alkalomból, az nem tudható, csak sejthető. Hogy aggódhasson, nyilván azért. Aggódása viszont összetett, többrétű gyomorfájás, amit úgy foglal össze a vendéglátós: új helyzet adódott. Az új helyzetet a rossz tévék és az internet okozza. Ezek fertőzik a romlatlan magyarságot, pumpálják beléjük a felforgató eszméket, amely Budapesten kulminálódott, ahol a vendéglátós szavaival „az emberek képesek voltak egy hozzáértő, komoly szakember helyett egy amatőr pozőrt választani főpolgármesternek”. Ha Tarlós a hozzáértő és komoly szaki, akkor értjük, hogy a vendéglátóst miért emlegetik hóbagoly néven.

Boross mint hóbagoly, annak összes bölcsességével és intellektusával látja a világot, horizontja az, hogy keresi a pockokat a mezőn. Különösen kedvelem azokat az interjúkat, amelyek azért születnek, mert valaki valamikor véletlenül volt valaki. A hülye zsurnaliszta ettől azt hiszi, a szava attól fogva örökre érvényes, amit mond, az röhögés helyett megfontolandó, hivatkozási alap, amire újabb újabb meséket lehet építeni. Ilyen az, amikor vélemények tégláiból épülnek légvárak, amiknek aztán semmi közük a valósághoz. Innen nézvést már értjük, miért kell hóbaglyokkal interjút készíteni. Miniszterelnök úr is megmondta. A Magyar Nemzet ebben a kontextusban a szomszéd Józsi, aki tegnap is padlóra küldött, mert hallgatta a Kossuthot.

Az Orbán Viktor mondta, hivatkozott valami ökörségre, így látszott, hogy innentől fogva az szentírás, és ha a saját szemével látja az ellenkezőjét, azt akkor sem hiszi el. A Kossuth innen nézvést – hóbagolyi kontextusban – jó rádió, a Klub pedig rossz volt. Mert azt mondta a vendéglátós, hogy ma „sokkal nagyobb a kommunikáció – különösen a televíziók és a közösségi média – szerepe és befolyása.” Éleslátó a vendéglátós, akárha Varga Jucus – illetve most már egyre többen –, akik szintén azért hisztiznek, hogy a Facebook bántja őket. Totális a rémület, hogy erre nincs befolyásuk, nincs fölötte hatalmuk, meg is akarják szerezni tehát egy új törvénnyel, hogy kordában tarthassák. Nem esik jól, ha némely igazságok ellenőrizetlenül napvilágot látnak.

Idézném azért bővebben vendéglátós elvtárs e tárgyú gondolatait, hogy a maga teljességében lássuk a bajokat: „A kommunikáció nagymértékben baloldali kézben van, és ezt a baloldalt támogatja az Egyesült Államok és az Európai Unió meghatározó része is. Ez az elvtelen és alkalmatlan baloldal ma úgy támaszkodik a Nyugat támogatására, ahogy elődei hetvenöt évvel ezelőtt Sztálinékéra, ezért azt kell mondanom, a labancok nem voltak olyan nemzetárulók, mint amilyen a jelenlegi destruktív baloldal a maga torz összetételében. Különösen Budapest veszélyes, ahol az emberek képesek voltak egy hozzáértő, komoly szakember helyett egy amatőr pozőrt választani főpolgármesternek. De bízom a vidék józanságában, mert mintha ott kevesebben és kevesebbet néznének rossz tévéket és internetes oldalakat”.

Magával a szöveggel nem foglalkozom most bővebben, nem magyarázom és értelmezem, mert magáért beszél. De láthatjuk, nem semmi az a káosz és a maga nemében mégis kétszer kettő világosságú gondolatkísérlet, hogy minden veszélyes, ami nem fideszes kézben van, és nem az ő propagandájukat terjeszti. Ez sem újdonság, ilyet akármely gyalogos katona is elő tud adni, önkormányzati képviselők, minisztériumi csinovnyikok, az utolsó mondat azonban megér pár gondolatot, mert abban vannak a veszélyek. A romlatlan, tiszta lelkű vidéki Magyarország, mint nemzetmegtartó erő, amelyik azért lehet ilyen, mert nem néz rossz tévéket, szemben a romlott és züllött Budapesttel, illetve városokkal.

Ez a felmelegített népi-urbánus vita, ez a Nyugat kontra Új idők, Ady vs Szabolcska, végső soron Wass Albert vagy Kosztolányi, a magyar vér vagy a zsidó írócskák, és már benne is vagyunk a közepében. Erről beszél a vendéglátós akaratlanul, pedig ő csak azt a reményét fejezte ki, hogy az elhülyített vidéki magyarságban megőrződik a Fidesz szavazóbázisa. Boross csak meg akarja szolgálni azt az egy funkciót, ami még megvan neki, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti bizottság elnöki székét. Itt már kevesebb kárt tehet, mint amikor az Orbán mellett működő, az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testület tagja volt. Ártani viszont – mint láthatjuk – még mindig tud, és nem is rest ezt megtenni. Nem rossz szándékból, csak ilyen. Elzüllött az eszméiben.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum