Bjelil dom

Lehetne itt kajánkodni és kárörvendeni, hogy na, ugye, a kedves vezetőt nem hívták meg Biden bácsi beiktatására, de mást sem invitálnak, mert most ilyen helyzet van a Föld nevű bolygón. Más kérdés, ha másokat hívtak volna, ezt a mi elöljárónkat meg nem, akkor is az lenne, hogy direkt ő kérte így, mint a néppárti felfüggesztést is. Győzni ellene ugyanis nem lehet, mert fölborogatja a sakktáblán a bábukat, odaszarik, és kiadja a diadalmi jelentést. Orbán élete tudvalévőleg a permanens sikerek sorozata, nem áll meg előtte vírus, migráncs, libernyák, mindent eltapod, legyűr, egyszóval a győzelem folyamatos és örök, az élet pedig véget nem érő boldogság.

Amúgy pedig miért is hívták volna, amikor szellemiségében és habitusában egyáltalán nem különbözik a Capitoliumot megszálló sámánoktól. Ő a dakota törzsfőnökbe ojtott falusi párttitkár, aki amúgy hiába álmodozott egy éve arról a híveivel együtt, hogy Európa mára a lábai előtt fog heverni, maximum egy koszos lábtörlőt talál annak helyében. De az ottani veszteségért bőven kárpótolja magát itthon. Most hinti be sóval az SZFE füstölgő romjait, és az általa kreált rektor, Mocsai épp a bolognai egyezmény felülvizsgálatáról ábrándozik, ami a felsőoktatás további szereplőinek lábhoz parancsolását segíti, és a mindenféle alapítványoknak juttatható súlyos milliárdokat.

A pénz nem érdekes, a fiúknak olyan államháztartási hiányt sikerült előállítani tavaly (5548,6 milliárd), amit már két nyugdíjkasszás rablással sem lehetne betömni, de baj nincs. Mindent rá lehet majd fogni a járványra, mint a pénzügyi luk okára, holott köze nincs hozzá. Úgy kell ez a járvány, mint egy falat kenyér, lehet miatta rendeletileg kormányozni, szórni a pénzt számolatlanul és ellenőrizetlenül, ezért nincs mód a Fideszt kivágni a Néppártból, ez az indok az ellenzéki önkormányzatok tönkretételére. Lehet fürkészni és portyázni, egyáltalán a pandémia a mutyi és a leszámolások alkalmas terepe. Nyunyó néni mögé bújva elég sok mocsok intézhető.

Amikor például Karácsony nyakán csomózzák meg a kötelet, még megintik, ne akadályozza Orbán munkáját a lakosság megmentésében, amibe eddig tizenegyezren haltak bele. Orbán nemzetmentő ténykedése most elsősorban arra irányul, hogy az orosz és kínai vakcinát ráerőszakolja a népére, amiben segít neki a nemzet bohóca, Eperjes művész úr, aki kizárólag és csakis orosz szurit akar. És nem ide tartozik, de ez a vonal, hogy Csótányferkó meg focizni óhajt, csak már hetvenöt éves. Igaz, eddig soha nem láblabdázott, de most kijelentette, ezt kívánja csakis, csupán ez a rohadt járvány akadályozza. Mondom, hogy úgy kell ezeknek ez a vírus, mint egy falat kenyér.

Visszatérve még azért erre Biden bulira, nekünk jelen állapotban, ahogyan Eperjes színművész elvtárs kijelentése is igazolja, nem a White House-ra kell figyelnünk, hanem a moszkvai Bjelil domra. Az egyikben az amerikai elnök lakik, a másikban az orosz parlament, amelyik ugyanolyan bábszínház, mint a miénk, s míg nálunk a Cinege utcában dőlnek el a dolgok, ott valami dácsában. Illetve a dácsában dőlnek el a Cinege utcai dolgok is, ilyképp, hogy a kedves vezető meghívást kap-e a beiktatásra vagy sem, totálisan érdektelen. Majd Kovács levelező lerendezi a dolgot egy olvasói irománnyal valamelyik tengerentúli lapban, már, ha hajlandóak közzé tenni, amit delirál.

Bár nem tudom, ezzel mi a bajom, hiszen tudjuk, hogy Brüsszel az új Moszkva, Peking pedig Washington, a keleti nyitás annyira tökéletes, hogy az ország végleg kiesett az idő szövetéből, és egy féreglyukon átbucskázott valami más, alternatív valóságba. Állítólag, mióta Trumpot kivágták a Twitterről, sokkal kevesebb ott az álhír és hazugság, ennek ellenére a hívei már fényesítik a coltjaikat, hogy cowboykodjanak 20-án, a beiktatáson, ami miatt teljes a készültség odaát. Ilyképp, hogy a kedves vezető ott van vagy nincs, totálisan érdektelen, nekünk az az érdekes, hogy itt viszont van teljes, hatalmas súlyával. Mindezzel pedig csak arra akartam utalni, hogy vigyázó tekintetünket nem arra kell vetni, hanem a karmeliták erkélyére kell rácsukni véreres, csuklyás szemeinket.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Bjelil dom
  1. trabant szerint:

    “nálunk a Cinege utcában dőlnek el a dolgok”

    Nem ott, hanem a felcsúti a dácsában. A Cinege utcába külön kód kellene, amivel nem rendelkezik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!