Oltakozás a gyöpön

Az Olympique Marseille futballklub felkínálta stadionját a francia egészségügyi hatóságoknak a koronavírus-járvány elleni küzdelem céljaira, a csapat vezetésének szerdai közleménye szerint a Stade Velodrome helyiségeiben is elvégezhetők a tömeges oltások. Az OM irányítói azért döntöttek így, mert a vakcina beadása lassú ütemben kezdődött el az országban. Franciaországban persze könnyű, ott a futball nem művészet és vallás, nemzeti identitás meg diktátori hobbi, könnyű volt hát belátni, a stadionokat mostanság nem nagyon használják ki, és elég hülyén néz ki, amikor a bazi nagy ojjektumban huszonkét ember szaladgál, a nézőtéren maximum játékmackók ülnek, és hangszórókból ordít a közönség.

Egy stadion amúgy is nagyon sok mindenre használható. Láttunk benne már kivégzéseket, természeti katasztrófák idején csillagfényes hotel is lehet, vagy szotyolapökködésre kijelölt terület, és olykor meccs is van benne. Máshol, más időkben nézők is, mifelének ritkábban, a Puskás Arénában is leginkább a Mészáros cégei mulatoznak, különben ott áll talpig fényben az ojjektum, hogy még a Holdról is látszik, és üresen. Most, hogy az egész nyüves világ a járványban fuldoklik meg oltakozik a’la Nyunyó, felértékelődött a logisztika tudománya, amely azt tudja, hogy megszervezi a dolgok megfelelő folyását, egymáshoz passzítja, megfelelő sorrendbe állítja az összetevőket, hogy múködjenek anélkül, hogy Fekete Pákó buzdítaná őket erre.

Az oltakozás logisztikája az oltási terv, ami minálunk lehet, hogy van, ámde nem múkodik sehogyan. Már az első lépcsőnél megakadt, amikor az egészségügyiseket kellene szurizni, de nem megy az istennek sem. Igaz ugyan, a kedves vezető nagy pofával kijelentette, hogy két nap alatt beoltja a teljes magyar lakosságot, de tudjuk, hogyan van azokkal a dolgokkal, amiket a kedves vezető harsányan kossuthozik. Hogy vagy már abban a pillanatban sem igazak, amikor elhangzanak, vagy pediglen egy óra múlva állítja a szöges ellentétét ugyanannak. És a hívek mégis fetrengenek a zsenijétől. Innen, énfelőlem nézvést egy oltakozást megszervezni nem tűnik olyan nagy vaszisztdasznak. Kell hozzá az, aki olt, az, amivel olt, akit és ahol olt.

Tehát, hogy jobban értsük: vakcina, páciens, helyszín, és aki a szurit az emberbe döfi. Ezt a négy dolgot kell összeszervezgetni, ami minálunk nem bír sikerülni. És mindig más a hibás. Az alattvalók, akik nem elég buzgón óhajtják az oltakozást, és erre persze az ellenzék hergeli őket. Soros miatt nem ad elég vakcinát az Unió, a kórházak zsúfoltak, mert az emberek fegyelmezetlenek, az orvosokat még nem hallottam szidni, de alkalomadtán az is jöhet még. És mindeközben Kásler miniszter ősmagyarkodik, sámánkodik, Pintér belügyes pedig, aki a helyét átvette a vészekben, nos Pintér belügyesről nem hallani semmit. Tényleg nem tudni, ki irányítja a kuplerájt, és hát, a kedves vezető egy személyben.

Olyan is. Még amikor arról ábrándozott, hogy két nap alatt beolt tízmillió embert, akkor ezek helyszínéül a szavazóköröket jelölte meg, ami miatt föltesszük a kérdést, tudja-e, hol is él. Mert kies hazánkban jobbára iskolákban szoktak szavazni az emberek, no most, egészen érdekes volna odaterelni az oltakozás után szomjazókat. Ezért is különös ez a Marseille-i történet azzal a toldással, hogy ma már nincs a világnak még egy olyan országa, amelynek annyi stadionja lenne, mint nekünk, és pláne ilyen szépek-gyönyörűek. De sem Kubatovnak (FTC), sem Deutschnak (MTK), de még a szegedi püspöknek sem jutott eszébe, hogy megnyissa a stadionját.

A lista azért ilyen kurta, mert nem akartam egyesével végigmenni a sportklubokon, hogy melyik élén milyen fideszes potentát pöffeszkedik. Ezektől pedig mi sem áll messzebb, mint olyasmiken gondolkozni, mi történik amúgy az országban, a lényeg, hogy dolgozzon a TAO. Felcsúton dolgozik a legjobban, úgyannyira, hogyha az oda pumpált milliárdokat az egészségügy kapta volna, már más lenne a helyzet, de az ember ne nagyon álmodozzon. Maximum arról, hogy az ottani gyöpön szurizzák a népeket amúgy Marseille-i módra, a kedves vezető pedig mindezt a VIP-ben szotyizva nézi oldalán az aktuális oligarchával. Nálunk csakis így történhetne.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum