Tízezer

Tegnap meghaladta a tízezret csöppnyi hazánkban a Covidban meghaltak száma, tehát Orbán Viktor járványügyi védekezésből (is) megbukott. Ez nem az én önkényes mércém szerint van így, hanem az önmagának állított lécet nem ugrotta meg. Mert ugyanis szeptemberben, amikor még csak úgy hétszáz halottunk volt, és azt hitte a kedves vezető, hogy hiába töketlenkedik, viszonylag olcsón megússza, a saját cserepes szájával jelentette ki, hogy a járvány elleni védekezés sikerének mércéje a halottak száma. És tessék, itt állunk egy kisvárosnyival, mintha itt a környékemen mondjuk Kőszeg vált volna szellemvárossá, és azért ez már egy szint.

Ugyanakkor és ugyanott azt is volt szíves kijelenteni, hogy ez voltaképp a kormány, ebből fakadóan pedig ez ő személyes felelőssége, így most bátorkodom föltenni a kérdést, hogy akkor most mi van? Semmi sincs, mint láthatjuk, sőt, az ellenzék akadályozza megint a védekezést, ahogy hallani, sőt, Brüsszel. Mert ez a szeptemberi kijelentés felelősségről és mércéről úgyannyira tovatűnt, mintha soha el sem hangzott volna, ezért gondoltam, hogy miheztartás végett fel kellene idézni. Hogy lám, így jár az, aki mindig az aktuális helyzethez igazítja a mondandóját, tehát beszél összevissza, csak sajnos minálunk következmények nélkül.

Ennek kellene bekövetkeznie. Mármint a következményeknek, de ilyen csodában ne bízzunk, inkább gyűjtögessük tovább a bizonyítékokat a tárgyalásra/hoz. Szeptember óta, amióta hullunk, mint a legyek, a halottak száma, mint a sikeresség bizonyítéka eltűnt a diskurzusból, de nem található meg benne a mindenkit meggyógyítunk sem, következésképp semmi sem maradt járványügyileg az ígéretek között. Csak a nyunyók, meg, hogy a kisdedeket az ablakon kilógatva szellőztessük. És újként a vakcina, mint a menekülés egyetlen útja, úgy is, mint megváltó, viszont ebből elég szűkösen csordogál. Pedig Szijjártó röpcsit is vett, hogy azzal fürkésszenek utána.

Vagy másért, ez soha nem derül ki. Ez a történet csak egy újabb ábra a kifestőkönyvben, mert a felhatalmazás teljes, a kormányzás rendeleti, tehát azt csinálnak, amit csak akarnak. Ők pedig az ellenzéki vezetésű városok szívatását akarják, meg a haverok pénzzel tömését, alapítványok gründolását, egyházak támogatását, tehát minden olyat, amit amúgy is, csak most egészen könnyen, mondhatni, egy tollvonással. A járvány azonban éli a saját életét, Orbán ténykedése őt nem nagyon zavarja, s hogy a bukta immár bizonyos, elkövetkezett a hárítás ideje, a másokra mutogatás szertartása és aktusa, mint fideszi tevékenység.

Tegnap az ellenzék kiállt a pódiumra, s miután már előbb kijelentette, hogy összeáll a Fidesz ellen, ehhez még hozzácsapott egy ilyen programocska-félét is, mert mindjárt választások lesznek, s arra készül. A Fidesznek könnyű, ő csak folytatja, mint ismeretes, vele szemben azonban ennél többre van szükség, és ez a több alakulgat, bimbódzik, hogy így fössük le, ami történik épp. Mint tudjuk, és említődött is, a kormányzás rendeleti, ekképp – de amúgy mindig is – az ellenzék szerepe a színházban a szakadt díszleté csupán. Voltaképp semmi dolga ott, mert lapot nem osztanak neki, tehát készül a választásra és nyekteti Orbánt, amennyire lehet.

Ebből a kettőből pedig az fakad fideszi értelemben, hogy akadályozza a járvány elleni védekezést, sőt, a válságos időkben sincs egyéb dolga, mint, hogy a hatalomért reszket. Ezek szerint talán Orbán lelki üdvéért kellene imádkoznia, de ez voltaképp szót sem érdemelne, csak azért említettem, mert ez is a tegnap krónikájához tartozik. Mint ahogyan Menczer is, és ő húzósabb az ostoba aljasságban. Ez a Menczer Brüsszelre kente, hogy kies hazánk nem tud orrba-szájba oltakozni, és ehhez azért pofa kell, mert a szomszédságunkban keletre és nyugatra is sikerül, pedig egy táborban vagyunk, amit úgy neveznek, Európai Unió.

Menczer szerint az Unió a hibás, hogy minálunk nincsen elég vakcina, mert késve kötöttek megállapodást. Ehhez két toldásom van csupán. Az egyik, hogy az osztrákok és a szőrös talpú románok azért kapnak eleget, hogy ide nem jut, annak oka tán máshol keresendő. A másik pedig, ha egyébként igaz, hogy késlekedtek, annak tán az is az oka lehet, fél évig azzal voltak elfoglalva, hogy Orbán meg az ő bratankija ne verje szét őket, vagy ne tegye működésképtelenné. Az unióra mutogatást tehát okkal érezzük minimum álságosnak, de tudjuk, hogy valakire valahogyan rá kell kenni a nyomorukat. Ellenzék, Unió, a kiskutya kunkori farka.

Holott jól látjuk, mert ő maga mondta, hogy ez a teher csakis Orbáné. Tehát, mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van? De még ezzel a Menczerrel és az ő hülyeségével sem foglalkoztam volna, ha a delirálást nem úgy fejezi be, ahogy. “Minden élet számít” – így zárta az aktust azon a napon, amikor túlléptük a tízezredik halottat, amiből az következik, hogy ez a manus teljesen degenerált, vagy totálisan aljas. Vagy így együtt. És befejezésként tényleg ne feledjük, hogy ezért az egészért Orbán a felelős. Ő mondta, tessenek rajta számon kérni. Ha nem most, akkor 2022 tavaszán, ami nagyon, de nagyon közelít.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Tízezer
  1. Yeti szerint:

    Nemzeti Számonkérő Szék?
    Közvetlenül a Nemzetvezető alá rendelve!
    A pártszolgálatosok ügyeiben személyesen döntött.

    Végülis mindig a másoknál már “bevált” módszerekre, eljárásokra szokott hivatkozni.

  2. Kovács Marika szerint:

    Ha a miniszterelnök nem, akkor mégis ki a felelős a járvánnyal kapcsolatos intézkedések meghozataláért? Nem tudom elképzelni, hogy a kormányban bárki is mer valamit tenni, közzétenni Orbán beleegyezése nélkül.

  3. Jane Doe szerint:

    Érdekes játék volt gyerekkorunkban, amihez most visszanyúltál: “Mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van?”
    Akkor – ha jól emlékszem – a többség hozta meg az ítéletet. Végrehajtandót.
    Csakhogy akkor mindig volt bűnös, vagy felelős…, most meg azért ilyet hitelesen(!) keresve sem találni, mert valahogy mindig “elmosódik” a felelős.
    Valamint akkor mindig volt valami a kezünkben, most meg … (minden törvényes, mert mi hoztuk a törvényt, személyre szabva, név szerint néha) semmiféle zálog nincs a kezünkben.
    A kezünknél már csak a zsebünk üresebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!