Hé, paraszt

Havasi uraság, a Berci, aki Orbán sajtófőnöke, tiszta és világos magyarázatot adott arra, hogy gazdája miért nevezte „asszonyságnak” Karikó Katalin biokémikust, a BioNTech cég alelnökét. Azért – fejtegette egészen ártatlanul –, mert „uraságnak mégsem nevezheti”, amiből kitetszik, a megnevezés oka, hogy Karikó Katalin szoknyát hord és nem nadrágot, ilyképp az „asszonyság” kifejezés megfelel a nemi kritériumoknak, más tehát nem határozza meg a magyar géniusz nyelvezetét. Gyerekszoba nuku, etikett-protokoll nuku, kiesett a száján az ólajtó. Értjük immár, miért nyáladzza össze Merkel kezét is rendre, ahogyan kéretlenül rábukik a trottyos gatyájában.

Orbán otthontalan a civilizált világban. Amikor „professzor uraknak” nevezi a neki tanácsot adó tudós embereket, abból is kitetszik, nincs nyelve és szókészlete ezekhez, elveszetten téblábol, ha nem a trombitát kell fújnia, s ahogyan öregszik, úgy csupaszodik le a sekélyessége, amit ifjan handabandázással rejtegetett. Magyarországot egy katonai táborrá alakította, amelyet jelszavakkal lehet dirigálni, ha ebből a szerepből ki kell lépnie, akkor feszeng, nyüszít és menekül. Függöny mögé, „boldog karácsonyt” mögé, föl, az erkélyre koviubit pancsolni. A parasztgyerek idegenül mozog a kastélyban, francia parfümjének gőzén átüt az avas szalonna szaga.

Orbán nem buta. Orbán bunkó. Amerikai ügyvivőt szólít fel, hogy menjen ki vele a kocsma elé, ha férfi, viszket a tenyere. Nem érti a nőket, a női nemet, a nő neki élvezeti cikk és szülőgép, azon fölül félelmetes titok, „asszonyság”. Ezzel a kifejezéssel nem Karikó Katalint sértette meg, sem a többi lányokat, asszonyokat, hanem valójában bevallotta, hogy retteg tőle és tőlük, és nem is tud mit kezdeni velük. Orbán világa a magyar paraszt, noch dazu az amerikai republikánus férfi világa. A múlt század ötvenes éveinek plakátjai ondolált nőkkel, mosolygó kisdedekkel a családi pickupban, oder délceg magyar a ganyés szekéren. „Három gyerek, három szoba, négy kerék.”

Ez a jelmondat a 2000-es évértékelőn hangzott el a kedves vezető szájából akkor még keresztény máz nélkül, ami mára rákerült aztán. A kontextus mindig a hatalmi szándékok szerint alakult, az igazi cél és idea azonban ősi, azt az avas szagú parasztudvarról cipelte magával. Orbánban a társadalomnak ez a hímsoviniszta formája ült meg, ezt hozta otthonról, és egyre inkább kitetszik, ez az igazi valója. Így az idők során a sok gúnyaváltás csak az ehhez való megtérést szolgálta, az igazi, mondhatni őshazugság a kezdeti liberális álca volt. Orbán az eltelt harminc évben nem átalakult, hanem lekerültek róla a hazugságai. Rétegenként, mint a hagyma héja.

Jelenlegi formájában egy álság van rajta, a vallás köntöse, mert tényleg hitetlen. Egy falusi párttitkár gyerekeként más motyót nem is hozhatott. Igaz, láttunk már megvilágosodásokat és megtéréseket, ő azonban ilyenen át nem esett, ilyet el nem szenvedett, meg nem élt. Gyökerei a felcsúti tyúkszaros udvarban vannak, a város idegen és veszélyes, nem is érti, nem is szereti. Orbán alkalmatlan a XXI. századra, ő egy komcsi tudatával álmodja vissza magát Horthy urambátyámos, kakastollas világába, asszonyságok és uraságok közé, ami szuperegó minduntalan kicsúszik a száján. Orbán a XX. századi magyar falusi gulyáskommunizmus szülötte, és az is marad.

Orbán fölött eljárt az idő. Nem abban az értelemben, hogy a teste öregszik, hanem akképp, hogy ideái avíttak. Soha nem is voltak korszerűek, csak mindenféle mázakat pakolt arra a tályogra, ami a leglényege, és most hatalmának ormain ezek lekerülnek róla. Előttünk vetkőzik gatyára, s amit ez a kép mutat, az visszataszító. Nem esztétikai, hanem filozófiai értelemben. Orbán Viktor egy eszmei roncs, a korból, amelyben nevelkedett, s amelybe vágyik, a lehető legalantasabb részeket hozta magával. Egy bunkó macsó lett belőle mára, nem egyéb, bár innen is indult. Ilyképp körbeért az az életpálya, ami neki jutott. Nincs számára hova tovább. Ki kell dobni, mint egy rossz koloncot.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Hé, paraszt
  1. Jane Doe szerint:

    Tulajdonképpen mondhatnánk – némi képzavarral -, hogy elrepült felette az idő vasfoga, de szerintem a minielnök hasonlóképpen járt, mint az egyszeri ausztrál törzsfőnök: vett egy új bumerángot, és el akarta dobni a régit.
    Amit pedig leírtál róla, minden igaz, csak sajnos visz magával minket is.
    Azt pedig hiába mondjuk, hogy a miniszterügynök nem egyenlő Magyarországgal, mert de.

  2. Koczka Terézia szerint:

    Írtam máshol is, és most megismétlem itt is: ezt a parasztozást átgondolnám még egyszer. És hogy bizonyítsa, hogy átgondolta, kérem írja is meg gondolkodása eredményét. Köszönöm.
    Személy szerint minden paraszt nevében kikérem magamnak.

    • Anarchista szerint:

      “„Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?”
      Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra;”
      Arany János: Toldi (I. Ének, 9. versszak)

      Szerintem aki, akarja érti. De ha nem akkor szívesen elmagyarázom. Jó?

  3. Fairy.Hu szerint:

    Sekélyes, vágyvezérelt gondolkodás. Merthogy – jelen állás szerint – vele együtt a népuralom rendszerét is ki kellene dobnunk.
    Akkor lehet Orbánt leváltani, ha felnő és többségbe kerül az 1990. után született nemzedék. Ez nem is annyira politikai, mint demográfiai kérdés.
    Persze, lehet siettetni a folyamatot egy valódi ellenzéki összefogással, de vannak kétségeim annak a fenntarthatóságát illetően.
    Máshogy mondom, hogy mindenki megértse: amíg mi, magyarok, többségünkben ilyenek vagyunk, addig ilyen vezetőt fogunk kitermelni.

    • An szerint:

      Tartok tőle, hogy igaza van. A felcsúti hiéna sajnos valóban képvisel egyfajta emberi “minőséget”, ami megfelel a lakosság egy jelentős részének. Egyszóval mentálisan és erkölcsileg olyanok mint ő.
      Tartok tőle, nem lehet megakadályozni ennek a tömegnek, hogy újra és újra neki megfelelő vezetőt ültessen az ország élére.
      Ideteszek egy idézetet.
      “Ha egyetlen kormányzat sem elég szilárd, hogy kivédje a saját polgárai ostobaságát, vajon a “kormányzat nélküliség” az egyetlen válasz? Teljesen fel kell-e adnunk a hatalom központosítását, hogy elkerülhessük a jövő Dachauit és Treblinkáit? Az anarchista recept szerint igen; ha nem tudjuk az összes erőszakot megelőzni, a legkevesebb, amit tehetünk, hogy a leendő Hitlerektől megtagadjuk a tömeges haderőt, az állami erőszak gépezetét, a fajirtás társadalmi eszközeit.”
      (Eric S. Raymond: Miért vagyok anarchista?)

      Rengeteg förtelmes ember él a világon. Láthatóan nem lehet megakadályozni ezeket a szörnyetegeket, hogy időről – időre megragadják az intézményes hatalmat, majd-e hatalom birtokában elhozzák a poklot a földre.

      Mi lenne tehát, ha nem tudnának mit megragadni?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!