Pofájuk, az van

Most az a képzet (Vorstellung) telepedett meg miniszterügynök elvtárs léha tudatában, hogy miután nem vágták ki a klubból, mint macskát szarni, immár ő ül annak közepében, és hajlítja a teret meg az időt. Biztonságban érezvén magát pénzügyileg és a ganyéban egyaránt, Sorost felszólította, hogy takarodjon Európából, és azért ez már döfi, emberek. Ez már a pata kivillanása a reverenda alól, illetve a csótány sötétben bujkáló öntudata. Mert ezek szerint miniszterügynök elvtárs egy napon arra ébredett, hogy bogárrá változott. (Mi pediglen majd egyszer almát hajítunk a páncéljába.)

Hogy mit okádik Sorosra, az – gondolom – őt is, és engemet is hidegen hagy. Miniszterügynök elvtárs gondolatkísérletének azonban vannak folyományai, lévén, hogy mi pedig, ellenlábasai és vele szerencsétlenül egy légtérben lévők, sorosisták volnánk, mint az közkeletű. Kérdésünk az volna tehát, hogy nekünk is takarodnunk kell-e, nem magyari nem őstulkoknak, hogy végleg kitelt a becsületünk talán, és nincs helyünk immár a Föld nevű bolygón se. Mert mindabból, amit Orbán óbégat, voltaképp ez fakad, mint említettem már a patáját, amit rejteget.

Nem vagyok egy látó a delejes gömbömmel, de pár napja már vizionáltam, hogy Brüsszel gyengesége után ezeknek ki fog nyílni a csipájuk, és indul az okádás, lenézés és sárba taposás. Dájcstomi is megszólalt immár bájosan. Miután vinnyogva esdekelt, hogy ne hajítsa ki az ajtón a Néppárt, most telve önbizalommal látott neki ekézni azokat, akiket Orbán eltávolítana a kontinensről. Dájcstomi szerint lesz most nyavajgás a baloldalon, amely nem tud veszíteni méltósággal, s ez a meghunyászkodó alázatból a pofád befogod ordításba átcsapó vigyorgás az emberi faj legaljára jellemző mentalitás.

Eddig is tudtuk, de innentől még világosabb és egyértelműbb, hogy ezek agytörzsi szinten tengetik magukat. Személyiségük főbb jegyei az evolúció kezdeti szakaszából itt maradt elemi ösztönök, amihez a civilizáció csak a mimikrit adta hozzá, hogy olykor emberi alakot öltenek, amiből azonban minduntalan előbukik a leglényegüket adó zupás őrmester tudat. A tapossuk el a másikat óhaja. Igazolásomul rámutatnék Kövér pedellus és Bayer tagkönyv munkásságára is, akik egészen ritkán bajlódnak azzal, hogy rejtegessék igazi valójukat, mert rend szerint kifolyik a szájukon a bennük lévő ősgomoly.

Ebbe a sorba tartozik voltaképp Varga dekázós igazságügyis is, akit mélázó és elnéző sorosisták elismerésekkel díjaznak, miszerint milyen remekül végzi a dolgát, ami nem egyéb, mint Orbán seggének védelme az Unió ócsárlásával. Innen nézvést, ahol én ülök, a permanens hazudozás, a teli pofával tagadás és támadás, a terelés és elhallgatás, tehát a hatalmas egótól duzzadó semmi nem egy megnyerő menyecskére utal, hanem valami holocénbéli sötétségre csinos kis kosztümbe bújtatva. Vargán is látszik, hogy önmagán kívül – ami persona feloldódott Orbánban – nem létezik semmi.

Ugyane sort erősíti a mi Demeter Szilárdunk is, aki tegnap újólag bemutatta viszonyát a rajta kívüli világhoz. „Nagyjából tudom, hogy az ellenségeim mit gondolnak rólam. Irracionális az egész. Nem kritika, hanem epeömlés. Érdektelen.” – Nyilatkozta ez a drága, amiből szintén kitetszik, hogy vélekedése szerint ő valami egészen más univerzumban lebeg, ahová bírálói el nem láthatnak, oda el nem érhetnek a porbafingók. Summarum, nem vagyunk méltóak, hogy Demeter a hajlékunkba jöjjön, de csak egy szót szól, és meggyógyul a mi lelkünk.

Magam személy szerint jól érzem magam az eltaposandó egysejtű szerepében, mert voltaképp egész jól elszórakozok ezeken a lufikon, amelyek vagy nagy hanggal durrannak majd szét, vagy hunyászkodva ernyednek lottyadttá. Amit itt megmutattam, az azért volt csupán, hátha elér egy öntudatosabb semminek nézett honfitárshoz, egy vérmesebb sorosistához, aki aztán azt mondja, elég. Hogy ezután mi történik, azt nem tudom, csak arra noszogatom Buddhában testvéreimet, hogy emeljék fel a fejüket, mert ezek itt most már tényleg azt hiszik, hogy valami delikát übermenschek. És ez nem komilfó.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Pofájuk, az van
  1. Yeti szerint:

    Noszogatás fejemelésre? Az csak arra jó, könnyebben le lehessen kaszálni a kiálló fejeket!
    Az utóbbi időben beszerzett fegyverzet is kifejezetten városi harc megúszására való(német páncélosok), nehogy holmi sorosok tettlegességre folyamodva bántalmazhassanak bármi csutkányérdekeltségűt.
    Vaskupola dettó(kis fusi rakétácskák, tüzérségi lövedékek ellen is elég jó), a katonaság pedig bevethető a saját állampolgárok ellen(érdekében) is.
    Ezt végiggondolva az a bizonyos fejemelgetés az irracionális!

    Ps.: merkel nyanya megcsókolhatja a seggemet! 🙁

  2. Jane Doe szerint:

    Véletlenül talán-tán, de kimaradt a mai biztosíték-kicsapkodó felsorolásból novák katalin (mint nemecsek, csupa kisbetűvel) szülésügyi miniszter, aki tökéletesen beilleszkedve a hímsoviniszta bandába útmutatást adott minden magyar nőnek, kijelölve a helyüket a konyhában, a vak komondortól kissé jobbra, kokik és sallerek között bojt a farok végén.

  3. trikolor szerint:

    “Most az a képzet (Vorstellung)”
    Képzet helyett: ötlet.
    Bocsisika, de jobban is passzol a mondatba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum