Kampec dolores CV. – Ereszkedj le kutyába

Utazott Béla a kocsma székén ülve, még a haja is lobogott, már amennyire lobognia lehetett. Suhant körülötte az idő, csak úgy zúgott, de annyira, hogy belegörbült a tér is, és a fröccsök ura arca, akárha opálos és homorú tükörben látszott volna, körülölelve őt a falu, a templom tornya és a három közmunkás, ezt el ne feledjük. A telefon még mindig csörgött a túlfelén a magasztossal, s ilyen alkalom csak egyszer adatik. És aki azt nem veszi fel, hogy meghallgassa az életvezetési tanácsot és az útjelző karókat a Nirvana felé, az elveszett, és ítélete az, hogy üljön a kocsmában örök időkig, hallgassa a templom kongatását, az olajos hajúak, a bánatos szeműek és a duplagyűrűsök kínjait napestig, vagy míg el nem fehérül a száj is.

Bár ezt mostanában látni nem lehetett, mert takarta az összes arcokat a rendelet meg a maszk, hogy az egész falu betörő módján közlekedett. Csupa martalócok voltak az összes lakosok, még a karonülők is körözött vadnyugatiként surrogtak a dömpereiken, a protkósoknak készségük szájukból kiesvén a maszkban pihent a fogazata, ilyképp a testükön kívül volt a szájuk. És a bádogbános is bajban volt az ostyáival, miseborával, miképp juttassa az azokért áhítozó hívők szájába bele a szent kellékeket, a falut emiatt belengte a kárhozat szele. Az lengetőzött, amikor a harang kongása ingott és csapongott háztól házig a reszkető légben, egyszóval közelített, ahogyan a tél, úgy a vég is, tehát ki kellett találni valamit. Egy morfondír volt az élet, hogy mi legyen.

De semmi nem lett természetesen, mi is lett volna, amikor soha nem volt semmi se. Amikor úgy látszott, hogy lenne valami, azt is agyonnyomta az egy helyben tespedő idő, ami csak Béla körül futkorászott, lobogtatva a haját, meg simogatva arcának gödreit. Szóval ez így nem mehetett tovább, lépni kellett valamit, de épp lépni nem lehetett, amikor besötétedett, mert kidobolták a teleképben, hogy aki utcára merészkedik, mikor ereszkednek alá a ködök, halálfia lesz vagy lánya gusztus szerint. Felnégyelik, kerékbe törik, sós kútba teszik, onnan is kiveszik, meg ilyenek. Csupa rendelet volt az élet és tilalom, hogy a falu apraja meg a nagyja érezze a törődést, amivel a messzi városból mentik meg a nyomorult életüket azzal, hogy ülniük kell a stokin mindig ezután es.

Viszont a kutyák. Akik előnyt faragtak abból, hogy nem használják a fajanszot a budiban, bezzeg nekik lehetett csámborogni, színi a friss levegőt, és nem hogy szájkosarat, maszkot sem kellett viseljenek. S csak azért, mert lusták voltak hajtogatni a vécé ülőkéjét, sőt ezen felül jogot formáltak arra is, hogy kizárólag kandelábereknél, bokrok töviben, vagy házak sarkainál könnyítsenek magukon. A kutyák voltak azok, akik minden konvenciót odahagytak, sőt, hasznukra is vált mindez, mert ím, szabadon csámboroghattak a vészterhes időkben, ámde nem a faluban. Itt ki vannak csapva az Isten szent ege alá csupán, nem viszik őket utazni, röpcsizni, kozmetikába sem, csak acsarogniuk kell, ennyi az élet, az egész, várják a postást, hogy legyen ki ugatni.

Béla ült a széken és menni akart, ahogy megsötétedett. Soha nem volt benne menési vágy máskor, hetekig ült a fa tetején vagy a töviben, de most, hogy tiltva lett, indult volna erősen, rúgta el magától a széke, lökte a segge vonala, hogy valami van odakint. Nem tudni mi, de valami bizonyára. Kért hát a fröccsök urától kötelet, hosszút, erőset, és méregetni kezdte nagyon, számolta a métereit, s mikor ötszázhoz ért, elvágta, egyik végét a szék lábához, a másikat a nyakára hurkolta, és ereszkedett kutyába le a göcsörtös térdeire, hogy megy el, indul a világba bele, ha így szabad és lehet. A fröccsök ura szája tátva, mert sokat látott és tapasztalt, de ilyet még sohase, hogy a barátja kutyaként hagyja el az ivót, így csak gépiesen törölgette a pultot, és mondom, az álla leesve.

Föltárult hát a világ kutya Béla előtt, a szabadság ötszáz méteres köre, amivel be is járhatott mindent. Eljutott a templomig, el a tér sarkáig, látta a tépett kék plakátokat, a kukoricást és a temető elsejéről itt maradt fényeit. Innen lentről sem volt másmilyen a Hold, sem a házak, az avar szaga is ugyanaz, a benziné a flaszteron, és a csillagok is ugyanúgy ragyognak, mivelhogy este van. Körülnézett hát még egyszer négykézlábról, csóválta volna a farkát, de elmúlt az az idő, ugatott volna, de nem szólt a szája, s amikor a sekrestyés meglátva őt a függöny mögül szaladt félreverni a harangot, hogy valami ólálkodik a faluban, és megrezgett a levegő a bronztól, Béla rájött, hogy kutyaként sem más vagy jobb az élet. Megvakarta hát az ajtót, hogy a fröccsök ura engedje be, de mintha nyüszített volna közben. Azt hiszem, úgy lehetett.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Kampec dolores CV. – Ereszkedj le kutyába
  1. sipos józsef szerint:

    Fenomenális, aminek hatását felerősíti a művészi szintű irodalmi stíl.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!