VIP

Új a menő a NER lovagok és lovaginák körében, mégpedig, hogy a Puskás Aréna VIP-jében buliznak. Hol voltál drágám a hét végén, a Puskásban, te, a homárjuk isteni, és a kiszolgálás is első rangú. – Vagy mi az isten van itt, akárha Caligula végnapjai. Száznyolcvannégy milliót szórtak el így el az ojjektumban, közpénzt leginkább, aminek a számon kérését most majd az alapbigyóban korlátozzák. Ezt a módosítót Varga igazságügyis nyújtotta be, miközben tegnap arról panaszkodott a Die Weltnek, hogy a NER-t ideológiailag zsarolja az Unió, miközben isznak a pénzünkön.

A KDNP-nek is volt olyan éve, amikor csak borra és pálinkára másfél milliót költött. Ez az ereszd el a hajamat tempó talán akkor kezdődött, amikor a leálló választási szerver éjszakáján az egész díszes kompánia dalra fakadt a kamerák előtt. Benne volt abban az önfeledt, félrészeg dajdajozásban, hogy akkor most négy évig megint zavartalan a szüret. De, ha belegondolunk az eredetbe, ez mégis az volt inkább, amikor Orbán szőlészete nem a legtöbbet nyerte még az első uralkodása alatt, illetve még előtte, amikor saját zsebre eladta a székházat. Már ekkor látszott, hogy az enyém és a miénk végzetesen összekeveredett.

Mint Hegedűs Zsuzsa gyűrött nagyasszony, aki szintén közpénzből szlopált harminchatezer forintos borokat, de ne feledjük Borkait a jachton vagy Habonyt Ibizán, a Gucci táskákat, helikoptereket vagy a kedves vezető nem is kormánygéppel való meccsre járását, amiből látszik, hogy élvezik ezek az életet, mi viszont nem annyira. Amit megittak, az már az övék, azt tőlük elvenni már nem lehet, de a kastélyokat nagyon is, éspedig hetedíziglen, visszamenőleges hatállyal úgymond, amit ők hoztak divatba a pofátlan végkielégítések ellen. Ők azonban nem végkielégülnek, hanem egyfolytában.

Már Pokorni sem akar kezeket vagdosni, mint ahogyan fénykorában ígérte, meg nem is győzné a munkát egyrészt, másrészt pedig mit kezdene annyi felesleges, vértől iszamos karral. De, hogy miért a Puskásba járnak ezek inni, az tényleg nehezen érthető, megfelelési kényszer vagy napiparancs, ezt soha nem tudjuk meg. A legtöbbet a Puskásban Mészáros Lőrinc érdekeltségei költötték, az ő cégei buliztak leginkább, hogy a főnök verejtékes munkával és Isten segedelmével megkeresett pénzét eligyák, s ha már itt tartunk, vallok, hogy máma hajnalban felkerestem a gázszerelő Facebook oldalát.

Csodálkoztam, hogy van neki egyáltalán, hogy jut ideje a sok közbeszerzés közben, látogatásom azonban se nem véletlen, se nem mazochizmus volt, hanem maga az eleven kíváncsiság. Mert ugyanis tegnap a közösségi térben elém került egy állítólag erről az oldalról szóló bejegyzés, hogy a gázszerelő könyvet ír nehéz és küzdelmes életéről, arról, hogyan sikerült folyamatos ellenszélben meggazdagodnia. S mondok, Kázmér, ha ez igaz, akkor arról neked elmélkedni kötelező, mert ez a te dolgod, feladatod és kereszted egyben, hogy mindig a ganajságokkal foglalkozz, míg el nem fehérül a száj is.

Felkerestem hát a gázszerelő oldalát, hogy utána járjak az egésznek, és annak nyomát nem leltem, hogy egy Thomas Mann lakna ott, de, ami a legszebb, gondolatnak még a csírája sem fedezhető fel. Egy sor sem, semmi, csak fényképek egymás alatt, amelyek mind hősünket ábrázolják. Viktor mellett, alatt, fölött, vagy csak magában, képek egymás után egy betű nélkül, hogy mi ez vagy miért, hogy az ember azt tételezi, a manus nem tud írni, olvasni sem, csak képeskönyveket nézegetni, és azt csinált ebből az oldalból is, hogy jól van az úgy. Biztosan így is van, és nem is különösebben érdekes.

Történetünk szempontjából is csak annyi a jelentősége, hogy lássuk, kik vedelnek a Puskás VIP-ben, tömik a homárt, helikoffereznek, kokóznak Ibizán és kurváznak az Adrián, és hát, ezek. És nem csak az a baj, hogy nem áll jól nekik a gazdagság, mert a gatyájuk trottyos, körmük koszos és legszívesebben velőspacalt zabálnak koviubival, hanem, hogy a mi pénzünkön teszik. Ezen felül pedig még ráadásnak a maguk szellemi nívóját adják meg horizontnak, amelyben a tudás veszélyes, a szépség fenyegető és a szabadság a legnagyobb ellenség. Ezek eltartott kisujjal isszák a házi kisüstit a demizsonból, aztán meg egymásra lépnek a talpaik. Ezek ilyenek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “VIP
  1. abramovics szerint:

    “Száznyolcvannégy milliót szórtak el”
    .
    A SZÁMOK VESZÉLYES DOLGOK!
    .
    184 MILLIÁRDOT!!!!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  2. Jane Doe szerint:

    Minden népnek olyan az “elitje”, amilyet kitermel magából. És amilyennel tökéletesen elégedett. Ez a “ha te is ott lehetnél, te is ezt csinálnád” népesség szent meggyőződése, és ettől el nem tántoríthatja senki és semmi, mert azt hiszi, hogy a nyertesekhez tartozik (most legalább a mieink lopnak), hogy egy cipőben járnak, csak a méret más.

  3. miki1950 szerint:

    Hibás a címadás. Mert ennek a bűnbandának a tagjai nem VIP vendégek.
    Mert a VIP vendégek megbecsült állami stb. olyan vezetők, akik kiérdemelték e- különleges figyelmet, bánásmódot ami ez az angol rövidítés takar.
    Ők persze hihetik magukat VIP -vendégnek,de mi tudjuk, hogy csak egy ócska tolvaj banda tagjai, akik még a tyúkszart sem tudták levakarni még a cipőjükről sem, nemhogy normális (úri) emberként viselkedni.
    A paraszt ember a józan paraszti eszével többre képes egy nap alatt mint ez az egész banda 10 év elteltével.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!