Övék ez a cirkusz

Parragh kamarás tegnap diskurált a főnökkel, hogy mi legyen. A főni már beszélgetett a „professzor urakkal” is, miközben azok haptákban álltak előtte, arról, mi történjen az egészségügyben, mert mindenkit meggyógyítunk, Parragh kamarástól pedig a gazdaságra vonatkozó instrukciókat kért. Hogy a „professzor urak” mit mondtak neki, arról nincs központi direktíva, de látszik, hogy ugyanolyan szar minden, mint a hapták előtt, úgyhogy tök mindegy, ők miért szerepelnek a képletben. Éjszakai kijárási tilalom elrendeléséhez elég a hadsereg, a többi csak hókuszpókusz.

Viszont valami lesz, mert tegnap a Parragh kamarással való egyeztetés után a halandók annyit tudhattak meg, jönnek újabb egészségügyi bejelentések, amit a kedves vezető a kamarásnak elárult, a pórnépek pedig majd megtudják, ha az úri kedv úgy tartja. Végül is, nem az ő életükről van szó, hanem a kedves vezető hatalmáról, aminek minden alárendelődik. Sorsok, életek, halálok, bércek és tengerek. Parragh kamarás tehát tudja, amit mi nem tudunk, cserébe viszont instrukciókat adott, hogy a gazdaság működjön, mert, mint emlékezhetünk, így döntött a nemzeti konzultáció.

No most, Parragh kamarás vagy teljesen sötét közgazdaságilag, vagy csupán jó pontot akart szerezni, adut adni mintegy a gazda kezébe, mikor is előadta, hogy azon múlik a nemzet boldogsága, ha a kedves vezető egy évre felfüggeszteti az iparűzési adó fizetését. Ettől meredeken emelkedik a lanyha GDP, a termelés felfut, a munkásosztály pedig a paradicsomba megy. Parragh kamarás nem tudja, vagy ha tudja, szarik rá, illetve a kedves vezető kérte tőle, hogy ez legyen mondva, de az iparűzési adó felfüggesztése egyenlő a városok halálával, amelyek a sarcok miatt amúgy is az utolsókat rúgják.

Ez a javaslat a kedves vezető szívének annyira kedves, hogy nagy valószínűséggel előre egyeztetett, mit szeretne hallani, hogy legyen mire hivatkozni a gyalázatban. Ez Orbán aljas módszertana. Ceci nénnye a szükségállapot bevezetésére kéri fel, a konzultáció a járvány leszarására – a gazdaságnak működnie kell –, Parragh kamarás pedig a kezébe adja a városok tönkre tételének utolsó eszközét. Mit nekik több millió ember, mit nekik halottak, ez egész rohadt világ le van szarva, én vagyok a király: mondja Orbán a függöny mögé bújva, és a kamarásokra kenve mindent, széttárva bűntelen karjait.

Jó lesz majd a kivilágítatlan, lerohadt városok lakosainak Karácsonyra és az ellenzéki polgármesterekre mutogatni, miszerint alkalmatlanok a hivatalra. És ez a cirkusz, amelyik milliók életét keseríti meg kicsinyes bosszúvágy miatt, a NER leglényege. S amikor véget ér, akkor egyesével lesznek számon kérve mind az összesek, akik ehhez Parragh vagy Ceci nénnye módján asszisztáltak, mert a diktatúra tőlük működik, Orbán azt egy személyben dirigálni képtelen volna. A mostani vészhelyzetben erősen szaporodik a bűnösök száma, akiknek egyszer felelniük kell.

Ha nem is rögtönítélő bíróság előtt, mert mégis csak kultúrnépek vagyunk mi, lesajnált és megvetett libernyákok, hanem megvetéstől sújtva és tükörbe nézésre kényszerítve. Bár, akinek nincs lelkiismerete annak ez nem igazi büntetés. A NER kiöli a lelket a szolgáiból, engedelmes és tudatlan gépekké teszi őket, mint azt a haptákban álló „professzor urak” is mutatják, és akkor még az apparátus százezernyi csinovnyikjáról nem is beszéltünk, akiket mind ledaráltak már. Most kezdik el megsütni őket húspogácsának, hogy Orbán mind az összeset felzabálhassa.

Egy társadalom lelkiismeretének lenni fárasztó feladat, és békeidőben nincs is szokásban. Eltelten heverészne az ember a csillagokat bámulva és szavalgatva magában, ehelyett napra nap kapja a képébe a fekáliát, és döbbenten nézi, egyre kevesebben törlik le azt, sőt, rengetegen idvezülten lefetyelik is. Kies hazánk morális nihil lett, aljas alakok játszótere, kiveszett belőle a szépség és a jóság. Mint számba vehető kultúrnépek az utolsókat rúgjuk, és egy bohóc vigyorog rajtunk a függöny mögül. Félve és csendesen kérdem, nem lenne alkalmasabb, ha mindannyian színinövendékek lennénk? Ez a gondolkodásra való mai feladat.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Övék ez a cirkusz
  1. Jane Doe szerint:

    Kultúrnépek vagyunk? – “Ugyan már, királylány!”
    Amúgy, mint kutyába se vehető kultúrnépek sem az utolsókat rúgjuk, hanem minket rúgnak.
    A gondolkodásra feladott házi feladatodba beletörött a bicskám: ha alkalmasabbak lennénk mindannyian színinövendéknek lenni, akkor okafogyott a kérdés. Ha meg nem – mint ahogy gyanítom is – akkor meg “mik vogymuk”?

  2. Yeti szerint:

    Gondolkodni cefetül fárasztó dolog.
    Erre még naponta is feladat?
    Számba nem veszek akármit, úgyhogy ez a kultúrizé asszem hanyagolható errefelé.

    Szininövendékből nem feltétlen lesz színész, pláne nem foglalkoztatott is megbecsült mód.
    Amíg a klorofill nem használható fotoszintetizálásra emberi tápanyag pótlásra, gyanúsan könnyű kicsinálni bárki ellenkezőt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!