Elvégzendő munka

Itt a napokban valamelyik filmcsatornán bele-belenéztem egy filmbe. A címét sem tudom, a szereplőket sem ismerem, de a pár percek, amiket láttam belőle, megmutatták a lényeget, hogy ez egy koncentrációs tábor parancsnokának családjáról szól, akik élik idilli életüket az iszonyat tövében. A jól fésült, ápolt, érzékeny lelkű anyuka, a futkározó és az olykor furcsa dolgokba botló fiúcska, akinek a náci apukája magyarázza, hogy a drót mögött más emberek vannak. Igazából nem is emberek azok, csodálkozni rajtuk, sajnálkozni fölöttük nem érdemes. Ilyen természetesen.

Így vannak ott, így éldegélnek, ahogyan a kéményből dől az emberekből származó füst, míg egyszer csak az anyuka megtudja, milyen füst is az, hol is él, ki is a férje és mivel foglalkozik, aztán ettől kiborul. Férjuram pedig magyarázza a zokogó nőnek, hogy háború van, mire az asszony, hogy de itt nincs, és a férj, hogy de igen, de igen, mert ezt a munkát is el kell végezni, ha olyan országban akarunk élni, mint amilyet megálmodtunk. El kell söpörni, ki kell irtani a mást, hogy a tiszta vérű és tiszta eszményű, minden mocsoktól mentes haza létrejöjjön. És ekkor szembe jön velem a neten ez a Dúró Dóra megint.

Néz az ostoba bociszemeivel, kezében könyv, amit most nem darál, hanem szaggat, végzi a munkát, hogy létrejöjjön az általa megálmodott mások nélküli ország. Neki is van rövidgatyás gyereke, az ő apja is magyarázhatja neki vagy nekik, hogy azok nem olyan emberek, igazából nem is emberek, a munkát el kell végezni a haza érdekében, és indul zászlókat szaggatni. Apa szaggat, anya darál, a publikum pediglen tapsol. Ugyanekkor Lázár Ervinnek is nekimennek, mert hétfejű tündér szerepel a meséjében. Ki halott már ilyenről, teszi fel a kérdést az Orbán csicska dolgozat, amely bevallottan bosszúból született, mert annak van az ideje most.

Ugyanis Deák-Sárosi László ebben bevallja, hogy már régóta a bögyiben van ez a Lázár, és most, hogy a rezsimtől hivatalt kapott, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa lett, elérkezettnek látta az időt a leszámolásra. Szenvtelenül teszi, mint a filmbéli náci apuka és férj. Egyre több a Deák-Sárosi, a Dúrók is egyre vadabbak, akik a hatalomtól, hivataltól megrészegülten elérkezettnek látják az időt, hogy elvégezzék a munkát, és megtisztítsák az országot a nekik nem tetsző eszméktől, s ami ezzel majd jár, az ezeket hordozó emberektől is. Az az ország pedig, amelyik a netadó miatt tízezrével vonult az utcára, ezt tétlenül nézi.

Sőt, tetszik is neki. Dúró nem iszik, négy gyerekes „anyuka” – mint érdem –, meg olyan aranyos, így védi őt egy olvasó a Facebookon, mert nem látja, és a többség sem látja, hogy az orbáni kultúrharc kiteljesedésénél tartunk, amikor eljött a nekik nem tetsző művek fizikai megsemmisítésének ideje. Egy lépésre vagyunk a Kristályéjszakától, ami a leginkább ínyére volna a bosszúra szomjazó felfuvalkodottaknak. Ahogyan a rossz emlékű Kerényi Imre mondta, „most mi jövünk”, és tényleg jönnek, egyre agresszívebben és vadabbul. Burjánzik a pitypang, kaszálni lehetne.

“Léteznek tehát ilyen hasznos idióta írók és olvasók, akiket a konzumidiótákat kitermelő gazdasági háttérhatalom fel tud használni saját céljaira. Akik még vagy már nem értek el a formális műveletek szakaszába, illetve a kritikai reflexiónak egy szintjére, vagyis az arányosság és a fokozatosság józan paraszti ésszel is belátható állapotába, azokkal bármi elfogadtatható, még az is, ami a saját érdekükkel szemben áll.” – idézem Deák-Sárosit, és azért, mert ez te vagy, ha Lázár Ervint olvasol, és netalán még mosolyognál is rajta. Hülye vagy, mondja neked. Más ember vagy, illetve nem is egészen vagy ember.

A filmben, amelyből elindultam, a naiv anyuka, észrevéve azt a borzalmat, amiben él, zokogott, és püfölte a náci, gyilkos férje mellét, de hasztalan. Tragédiája nem csak az volt, hogy nem látta addig, hol is él, hanem az, hogy hamis-idilli jólétének ez volt az ára. Ma, nálunk, akik saját jólétük és hamis, gőzös ideológiák miatt nézik el azt a dúlást, amit a Dúró, Deák-Sárosi félék művelnek, ugyanúgy bűn-, és tettestársak, mint a filmbéli jólfésült, ápolt, és minden jel szerint naiv és ostoba anyuka. Ha majd egyszer felébred a lelkiismeret, akkor sem lesz bocsánat. Legalább kétmillió vétkesünk van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Elvégzendő munka
  1. Yeti szerint:

    “Ki halott már ilyenről, …” – gondolom, v;letlen kimaradt az l.
    Mivel a dórát már legalább négyszer eredményesen megdúrták, a jövő egyértelműen biztosított!
    Másféléknek semmi esélye ezekkel szemben.

  2. hj szerint:

    Bezzeg a Mein Kampf meg a Biblia milyen szépen megfér egymás mellett a könyvespolcon…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!