Szopogassatok hypót

Azon elmélkedek épp lógázva a lábamat a föld pereméről a nagy üres semmibe, hogy jól elbújtam-é a strigák, vérnyulak és más veszedelmek elől. Kulacsomban kotyogtatom a hypót, ami, ha kívülről fertőtlenít, a gyomrot is tisztíccsa, kiűzi belőle a vírusot, akár a lelkünkből a gonoszt a bádogbános úr imáccsága. Mint kitetszik a dumámból, meg vagyok hasonulva, aminek ezúttal épp Varga Mihály az oka, és nem a sarki kocsmáros, hanem a pénzügyminiszter, aki eladta a lelkét Orbánnak.

Tegnap pedig ezért egy templom átadásán azt mondotta: „A kormány természetes szövetségesként tekint az egyházakra, amelyek jelentős szerepet vállalnak Magyarország szellemi és lelki megújulásában. Ezért segítjük az egyházakat abban, hogy közfeladataikat és közösségépítő szolgálatukat minél jobb feltételek között láthassák el.” Asztakurta gondoltam erre én, mi báncsa a Varga Misi szívét, hogy meghülyült, tán az, hogy slendriánul dolgozik.

Dől a lé az Unióból, az alattvalók a lelküket is odaadják a százféle és számolhatatlan adókban, az egyre kitartóan csökkenő államháztartási hiány pedig a soha nem látott magasságos egekben. A forint döglődik, bár ez ügyben Matolcsy is buzgólkodik, minden unortodox, Orbán pedig stadionra veri el a dellát, ilyenek. Varga Misi tehát szarul dolgozik, és persze hogy is dolgozna másképp, ha a pénzügyek helyett templomokat adogat át, és arra megy el minden energiája, hogy ott zöldségeket beszéljen.

Az egyház mint szellemi megújulás az maga az antagónia, mivelhogy szerepe szerint sem ezért van, hanem kétezer éves babonák gondozására. A lelkire pedig csak egy szavam van: Kaleta. Mint tudjuk ő mélyen hívő, vérbő díszkeresztény, a többit pedig ismerjük. És ismerjük enbloc az egész kompánia kereszténységét, a seggükből fújó böjti szeleket, meghasonulásom oka azonban nem ez a morális restség, hanem a tiszta észért való aggódás, miközben csípi a szemünket a tömjénfüst.

Eredendően nem volnék antiklerikális ürge, meghagyom a jogot mindenkinek, hogy abba zakkanjon bele, amibe akar. De, hogy a XXI. században, a szingularitás küszöbén kell a Descartes-féle (cogito ergo sum), illetve az tertullianusi (credo via absurdum) ambivalenciáján elmélkednem, és épp Varga Mihály miatt, nos, ez mellbevágó. Hogy miért megy el az esze az összes fideszkereszténynek, vagy inkább miért állnak bele a kedves vezető tisztán hatalmi érdekekből böfögött hagymázába, amit amúgy a Sátán sugall.

Ha már, és ugye. Mert van itt nekünk a hit, vallás, egyház szentháromsága, amelyek közül az első a legbensőbb magánügy, még ha olyanokat is eredményez, hogy Trump szerint iddogáljon az ember kézfertőtlenítőt. Aztán jön a vallás, amely mindezt meggyőződéssé, rendszerré és világnézetté emeli, továbbá az egyház, mint ennek az erőszakszervezete, a vallás állama palástos csinovnyikokkal, erdőpéterekkel, meg a többi hasonszőrű Isten katonáival.

Amikor Varga Mihály – Orbán nevében – kijelenti, hogy az egyházak a szövetségesei, akkor nem a hívőről beszél, Mária néniről az imától göcsörtös ujjaival, hanem a bíborban és aranyban kurválkodó Isten katonáiról, akikre annyi szükség van, mint a kórházparancsnokokra. Tehát semennyi. Amit most előadtam, az lehet panteizmus, de lehet akár ateizmus is, gusztus és filozófiai hajlam kérdése csupán. Egy a lényeg, semmilyen egyház nem alkalmas szellemi és lelki megújulásra.

Minden hit akkor kurvul el, amikor vallássá lesz, minden vallás akkor veszti el a hitet, amikor egyházzá szerveződik. Így, amit ma magunk előtt látunk a Varga Mihály által felavatott templomban, az istentagadás, másképpen cirkusz. De tudjuk, az kell a népnek, olykor Rómára gondolva vérrel elegyest. Ennyi csupán, és most önszántamból indulok a máglyára, vagy inkább gyújtok rá egy cigire kávét szopogatván a fideszistáknak annyit üzenve Marquez Ursulájával: ha meg kell hülyülniük, hülyüljenek meg maguknak.

Mert ugyanis a szekularizáció már kies hazánkban is lezajlott. És most, hogy Orbán, meg ez a Varga és az összes többi senkiházi állami feladatokat utalgat az egyházaknak, tömi őket pénzzel, hogy ne Isten, hanem Orbán igéjét terjesszék, a szekularizáció lebontásán fáradozik, ráadásul aljas módon. Kíváncsian várom egyébiránt az ellenzéki pártok megszólalását ez ügyben, mert erről mély kuss van. Ha pedig rossz szemérem miatt, akkor alkalmatlanok Orbán hatalmának megtörésére. Hiányzik belőlük a szellem szabadsága: anélkül pedig nem megy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Szopogassatok hypót
  1. Yeti szerint:

    Nem fáradoznak ezek, lebontottak rég mindent.
    Ha életben akarsz maradni, álcázd magad és szarj az egészre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!