Egyelés

Az egyelés – és mert csudálatos a nyelvünk –, más vidékeken fiókolás vagy fattyazás kertészeti művelet, amely során növényeink egy részét megöljük, hogy a többi, az amúgy is életképesebbek, strammabbak jobban fejlődjenek. Ők kapnak aztán minden földi jót, a napnak sugárát, vizecskét és tápanyagokat, dúsulnak és gyarapszanak, míg a halálra ítéltek szemétre kerülnek, vagy fölzabáltatjuk őket az állatokkal. Gazda szeme hizlalja a jószágot, gazda keze gyilkolja le őket, akinek nincs semmije, az annyit is ér, illetve senkit nem hagyunk az út szélén.

Dehogynem.

Vészekkel terhes időket élünk, a jódógos, jómunkásemberek veszítik el az állásukat sorra, pedig a kedves vezető nem győzi pénzzel tömni a magyar tőkésosztályt, akik a cimborái. A válság címén milliárdokat tesz a zsebükbe, hogy foglalkoztassák a jódógos jómunkásembereket, de azoknak eszük ágában sincs az ilyesmi, következésképp nő a munkanélküliség. A munkanélküliek munkanélküli ellátást nem nagyon kapnak, ha szerencséjük van, három hónapig, utána a hatalomtól – ami maga Orbán – föl is fordulhatnak az út szélén vagy a közepén, egyre megy.

Kikerülnek a rendszerből, nem mutatja őket a statisztika, és lehet mellett döngetni a munka alapú társadalom teljes foglalkoztatásáról. Aki szegény, az a legszegényebb, akinek nincs állása, nincs pénze, akinek nincs pénze, nem fizet tb-járulékot. Aki nem fizet tb-járulékot, Neriában megdöglik. Eddig ha ugyan új csípőre nem is volt jogosult, de, ha a kátyús járdán kitörte a lábát, begipszelték neki. Januártól nem. A sürgősségi ellátás eddig ingyen volt, jövőre meg kell fizetni, vagy, ha tudod, hogy nem lesz rá pénzed, megmondod, s akkor ellátatlan maradsz.

Járkálhatsz törött lábbal.

Élvezheted a sztrók minden örömét, feredőzhetsz az infarktus gyönyöreiben, ha nincs pénzed, fölfordulsz. Az orvosnak kötelessége tájékoztatni a beteget vagy a hozzátartozóját, hogy mennyibe kerül majd az ellátás, amelynek összegét utólag, a NAV számlájára köteles befizetni a beteg. A mókás nevű Emberi Erőforrások Minisztériuma, élén a tízparancsolattal gyógyító Kásler sámánnal még augusztus végén adott ki rendeletet arról, hogy a a sürgősségi ellátásért is fizetnie kell annak, akinek nincs érvényes tajszáma.

Ez nem egyéb, mint a társadalom egyelése – fiókolása vagy fattyazása –, amikor a satnyábbakat fölzabáltatjuk az állatokkal, hogy a többi gyarapodhasson. Adjuk a milliárdokat a cimboráknak, a többit belerúgjuk az árokba. Ez a rendelet a hajléktalanok, nincstelenek, a frissen lecsúszottak, egyre, többünk, nagyon sokunk endlösungja. Ez a nemzeti, keresztény Magyarország nemzeti keresztény kormánya, amely voltaképp halálra ítéli a legelesettebbeket: akinek nincs semmije, az annyit is ér. Szó szerint vehetjük immár Lázár elszólását, minden kiderült.

Műveljük kertjeinket.

Mindeközben Polt ügyész szerint Szijjártó jachtozása nem bűncselekmény, az OLAF szerint pedig – közérthetően fogalmazva – Magyarországon lopják el a legtöbb uniós pénzt. Ennek fényében nem lennénk teljesen igazságosak, ha nem mesélnénk el a magyar endlösung azon lehetőségét is, hogy hitelben is megmenthetik a nyüves életünket a doktor bácsik – vagy nénik –. Mert ugyanis, ha vértől fuldokolva és bugyborékolva mégis kérjük az életmentést, azt utána a kiszámlázzák, és a NAV-nak befizethetjük, egy kérdéssel fűszerezve: ha tb fizetésre nem futotta, arra hogyan fogja.

Vagy így, vagy úgy, de ledarál minket kies hazánk, de nem ártana tudni, hogy ennek nem kellene így lennie. Egy társadalom működése többnyire konszenzusokon alapul. Ez a konszenzus pedig lehetne az is, hogy a tolvajokat büntetjük, nem a szegényeket, ehhez viszont még nagyon sok tennivaló áll előttünk. Elsőként, hogy rádöbbenjünk végre, nem Orbán világa a lehető világok legjobbika, sőt, épp ellenkezőleg. S ha ez sikerült, megfordítható az egyelés: a nagy, dagadtakat vágjuk ki, hogy a kisebbek életben tudjanak maradni. A fejéről a talpára, mint Marx és a hegeli dialektika.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Egyelés
  1. Yeti szerint:

    A t’rsadalom erősebbik fele koitál!
    A többi biomassza pedig kiválóan helyettesíti a műtrágyát.
    Ez is egy konszenzus.

  2. trabant szerint:

    “a sürgősségi ellátásért is fizetnie kell annak, akinek nincs érvényes tajszáma.”

    Kivéve, ha határon túli újmagyar. Nekik minden ingyen van, sôt: ingyen jár. Hadd hulljon a hazai.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!