Nemzeti elvárások

Az állatorvosok – kivéve Hadházy – még nem akadtak ki, mert nincs Vidnyánszkyjuk. Így, mint derék, jámbor és türelmes jószágok, kiérdemelték, hogy az egyetemükön maga Kövér László nyissa meg a tanévet. Ha valaki elmagyarázza nekem, hogy ezeknek miért kell mindenhol ott lenni, meg, hogy miért szentelik fel az utolsó falusi budit is – persze tudom én, csak mégis –, és ezen belül kiváltképp, hogy Kövér Lászlónak mi köze van az állatorvosláshoz, következésképp a tehenekhez és disznókhoz, az nyer tőlem egy hangszórót vagy pöttyös labdát, mondjuk.

Mindegy, Kövér László tanévet nyitott és szónokolt. Ilyen felemelő és okos dolgokat szeretett volna mondani, ám az történt, hogy lerántotta a leplet a Fidesz és csatolmányai, önmaga és a gazdája, összegezve a NER – ami az életünk és halálunk – iszonytató aljasságáról. És erről fogunk máma beszélgetni. Hogy derűs napunk legyen, azért. És az az érdekes helyzet áll elő, megértjük a színészek szabadságharcát ebből, azt viszont nem, hogy az állatorvosok mért engedték oda Kövért, akiről tudvalévő, csak a levegőt rontja, ahová belép, mert árad belőle a naftalinos házmesterszag.

Nemzetünk pedellusa, mondhatni a nemzeti pedellus voltaképp elvárásokat fogalmazott meg az egyetemek és így az egyetemisták felé szónoklatában. Előleges összegzésként azt és annyit: mi fütyölünk, nekünk táncoltok, amit régebben már a pöttyös kendőjű Nagy Ferenc elvtárs is belátott, amikor Orbán seggéből kinézve kijelentette, ő rendelte a nótát, azért mászott be oda tövig. A pöttyös kendőjű Nagy Ferenc azonban csak egy szarházi kintornás, egy rossz bohóc, így gyalázata csak az övé, az egyetemek azonban más fajsúly, de nevezhetnénk más tésztának is mellőzve a pátoszos szavakat.

Nos tehát, a nemzeti pedellus megnyugtatta a megjelenteket, hogy az állam továbbra is szavatolja az egyetemek pénzügyi stabilitását, csupáncsak pártkatona muftik kezébe adja a karmesteri pálcát. És e helyütt rögtön föl is ötlik Vidnyánszky termetes alakja a bocskaijában, és beugrik Schmidt nagyasszony víziója is, hogy például a színészeknek lópikulát kellene adni és nem pénzt. Az nem tudható, erről egyeztetett-e plakátarcával (Dózsa László 1942-vel), valószínűbben nem, de vannak, akikkel nem is kell. Lásd a pöttyös kendős Nagy Ferenc elvtársat.

A kis színes után visszatérve a nemzeti pedellus mondandójához, aztán elhangzott még, hogy: „A növekvő önállóság azonban egyetlen intézmény számára sem jelenthet növekvő különállást a magyar valóságtól, a nemzeti és társadalmi elvárásoktól, az egyetemi autonómia ugyanis a magyar kulturális szuverenitás megerősítésére, és nem annak szétrombolására szolgál”. Nos, ebben rejlik a sűrített gonoszság a sötét butasággal elegyest, ebben benne van a nemzeti pedellus, az általa megjelenített és általa képviselt rezsim elnyomó és letaroló szándéka. Ami a röhej, a pedellus ezt észre sem vette.

Úgy általában az a nemzeti elvárás – ha létezik ilyen egyáltalán – egy egyetemmel szemben, hogy kiváló tudósokat, csodálatos művészeket, remek tanárokat, zseniális mérnököket, noch dazu, állatorvosokat etc. képezzen. Ehhez a feladathoz pedig a nemzet (a társadalom) nagy fokú szabadsággal ruházza fel őket, mert az neki jó, ha kiváló, remek, zseniális etc. emberei vannak. A szabadság a szellem szabadságát is jelenti, mert akkor lesznek ilyenek. Ugyanakkor, amikor a nemzet pedellusa a magyar valóságra figyelmeztet, akkor azt vallja be, neki csatalovakra van szüksége, nem másra.

Mert ugyanis szerte az egyetemeken nemzeti és keresztény tudósokat, tanárokat etc. óhajt képezni, az ideológiai karantén azonban alapvetésében ellenkezik az egyetem eredendő szellemiségével. A lényegétől fosztaná meg, így erre az egyetlen egészséges reakció – lásd színészek – a lázadás. A kereszténység – és a többi vallás – a XXI. században kultúrtörténet, szellemtörténet, filozófiatörténet. S ha ezt ebből az egyébként tisztességes szerepből elemeljük, napi valósággá tesszük, akkor visszatérünk az emberiség gondolatiságának hajnalához, vagy társadalomtörténetileg a középkorhoz.

A hét szabad művészet már régen volt az egyetemi oktatás alapja. A nemzeti pedellusnak – és gazdájának – azonban még csak nem is ez az ideája, amikor nemzeti elvárásokról beszél, hanem valami gőzös misztikum, szent korona tan, magyarságkutatás és miatyánkkal gyógyítás, illetve legfőképpen az, hogy a szabad szellemet ledarálják és kolbászba töltsék sok hagymával. A NER rombol, elpusztít, viszont nincs mit a romok helyére állítania, sivatag marad utána. Ezt jelenti, amikor a pedellus a magyar valóságról beszélt, s amit az állatorvosok meg szájtátva hallgattak. Ők tudják.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Nemzeti elvárások
  1. hj szerint:

    Azért itt beidézném mit mondott az Állatorvosi Egyetem rektora (a nevét szándékosan nem írom le) ezen a Kövérrel megtűzdelt tanévnyitón: „Ellentétben egyes tüntetéseket szervező, politikai performanszokban érdekelt felsőoktatási intézményekkel, nekünk kifejezetten örömünkre szolgál, hogy a modellt váltó egyetemek közé kerültünk.”

  2. remete szerint:

    Állítólag az egyiptomi szolgaságból a zsidókat kivezető Mózes ismerte ugyan a kősivatagból (Sinai-fész.) kivezető utat, de azért vándoroltatta őket körbe-körbe 40 évig, hogy kivesszen belőlük a szolga-lélek, mielőtt az ígéret földjére lépnek. Mivel mi önjelölt kiválasztottak vagyunk, nekünk ez is sokkal többe jön, rajtunk az isten se segít már ennyit. Ha így hajlik meg az írástudók gerince – akikre szinte szentként tekint a nevét leírni alig tudó jobbágy – mire számíthatunk az alsó néprétegekben? Majd, amikor kiürül az éléskamra, talán elgondolkodnak kicsit. Bár a példák maradtak: még vannak “idegenek”, cigányok, másként gondolkodók, kozmopoliták, stb.

  3. Yeti szerint:

    Legal’bb láthattak beteg disznót, marhát.
    Gyógyítani ugyan nem lehet.

  4. trabant szerint:

    “amit az állatorvosok meg szájtátva hallgattak.”

    Nem az állatorvosok, hanem akik majdan azzá akarnak válni. A hallgatók még egyetemisták, de talán pár év múlva majd állatorvosok lesznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!