Jacht office

Szijjártó külügyes korrupciótól bűzlően nyaralgatott egy jachton, miközben azt kamuzta a nagyvilágnak, hogy lázasan dolgozik. Ugyanez a Szijjártó, miközben a járvány csúcsán a médiában az otthoni munkavégzésről papolt, azoknak a külügyi alkalmazottaknak, akiknek csak megfordult volna a fejében a home office, kirúgást ígért, ami aljassággal tegnap büszkélkedett el. Itt két olyan momentum is akad, ami miatt jobb helyeken magától adná be a lemondását.

Vagy, ha nem, politikai ellenfelei, párttársai, illetve a média kényszerítené ki belőle.

Magyarország nem szerepel ezen jobb helyek között. Amikor Szijjártót megpróbálták megkérdezni enyhén szólva is kétséges jachtos nyaralásáról, olyan dumát engedett el, ami után laptársunk, a 444.hu okkal adta azt írása címéül: „Így az alattvalókkal beszél az ember, nem a választóival”. Amit pedig tegnap előadott a külügyi dolgozókkal való bánásmódról, az a középkori gondolkodás iskolapéldája, ami persze egyáltalán nem idegen egy feudalizmusba révedő kormánytól:

„Volt még egy nagyon fontos varázskifejezés: home office és az erre vonatkozó törekvés. Ezt sem engedélyeztem, és nem fogom engedélyezni a jövőben sem. Azt kértem a helyettes államtitkároktól és a főosztályok vezetőitől, hogy írják össze azoknak a munkatársaknak a nevét, akiknek a teljesítményét és a munkáját ebben a helyzetben nélkülözni tudják. És zárójelben tettem hozzá, hogy akkor ezt véglegesen meg is köszönhetik.”

Mindezt úgy, hogy a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége Orbán Viktor Mihálynak címzett nyílt levelében arra kérte a kedves vezetőt, hogy a kormány lépjen a kormánytisztviselőkre vonatkozó otthoni munkavégzés ügyében az országban is megjelent koronavírus miatt: „Szakmai meggyőződésünk, hogy kizárólag az otthon végezhető munka azonnali elrendelése által biztosítható az államapparátus folyamatos működőképessége.” – írták a közszolgák.

Hogy Szijjártó útszéli, arrogáns, pökhendi, feudális egóját lássuk, mielőtt következtetéseket vonnánk le, még egy idézet a futsalostól, ami után nem nekünk kell bizonygatnunk, micsoda egy szaralak: „Szakszervezetesdit eddig sem játszottunk a Külügyminisztériumban, ezután sem fogunk. És ha valakinek ilyenhez van kedve, az szintén megkapja a lehetőséget arra, hogy ezt a játékot a minisztériumon kívül játssza.” – Ez még olyan bájosan maffiás duma is, s ha bulvár volnánk, azt írnánk, nem találjuk a szavakat.

De, találjuk. Egészen mocskosan ordenárékat lelünk a szótárunkban, de ezeket nem tesszük közzé speciális okok miatt.

Már akkor is ilyen barna éjfelű gondolatok voltak bennünk, amikor Szijjártó miniszter (magyarul szolga), úgy beszélt az újságírókkal, mintha a seggéből cibálta volna elő őket. Ám ez bármilyen sajnálatos, mégis megszokott jelenség a NER-ben, és arra bizonyság, a hatalom, s ennek egyik magáról túl sokat képzelő képviselője hogyan viszonyul azokhoz, akik egyáltalán kérdezni mernek tőle. Nem erőltetem a párhuzamot, mert egyértelműen adja magát: így a náci brigantik viszonyultak azokhoz, akik kívül estek a világukon. Nem tekintették emberi lénynek őket, és a magyar keresztény-konzervatív gondolkodás most épp itt tart.

Nem keresztény és nem konzervatív, valami egészen más, amire szintén csak illetlen szavak vannak. Látva, de nem megengedve, hogy a vele nem egy szekeret húzó organizmusokkal hogyan bánik – kioktat, ordibál, fennhéjaz, hazudozik, menekül – mentségéül, de nem feloldozva megállapítható, hogy politikusnak ócska, beosztására alkalmatlan, futsalosnak talán megteszi. Viszont, ahogyan mint főnök viszonyul a beosztotthoz, abból pedig az tetszik ki, hogy embernek is a legalja. A szakszervezetekről mondottak pedig a saját munkatársai fenyegetésén túl azt is mutatják, mit képzelnek ezek a munkavállalók jogairól.

Dolgozz és kuss. Valahogy így. Az elmúlt néhány nap sok mindent megmutatott nekünk Szijjártó jelleméről kvázi jellemtelenségéről, emberi értékeiről, tehát értéktelenségéről, általa megértettük, miért olyan a NER amilyen, s azt is, hogy miért ilyen Szijjártó-félék ugatnak benne a leghangosabban. Az összkép kiábrándító, s nem azért, ami Szijjártóból megmutatkozott ez alkalommal. Ezt, ha nem is tudtuk, sejtettük. Az az igazán aggasztó, hogy mindezek után még a helyén van. Mert sehol máshol nem lenne ott, kivéve persze a baráti diktatúrákat és türk sivatagokat. Itt tartunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum